Egyre több a számítógép okozta személyi sérülés

Független Hírügynökség
megjelent:

A komputerhasználat egészségi kockázatai közül eddig jobbára csak a látászavar és a csuklófájás volt ismert. Egy kedden megjelent tanulmány szerint azonban a számítógép testi sérülést is tud okozni, és ezek száma az utóbbi időben meredeken nőt.

Az American Journal of Preventive Medicine című orvosi lap júliusi számában megjelenő tanulmány szerint 1994 és 2006 között 732 százalékkal nőtt a számítógép okozta akut sérülések száma.

Ugyanebben az időszakban 309 százalékkal lett több a számítógép a háztartásokban. Vagyis a balesetek kétszer akkora ütemben szaporodtak, mint az otthoni komputerek.

Ez alatt a 13 év alatt 78 ezer számítógép okozta baleseti sérülést láttak el az amerikai sürgősségi osztályokon. Az esetek nagy része fejsérülés volt.

Veszélyes egér: hogyan használja helyesen?

A számítógépes munkák során a kéz bántalmait leginkább az egér okozza. Veszélyes egér, hogyan használja helyesen?

A sérülések leginkább gyerekeket értek

A sérülések 90 százaléka otthon következett be. Az ok túlnyomórészt a számítógép miatti botlás, esés volt.

A baleseti statisztika szerint főleg a kis gyerekek vannak veszélyben, akik sokszor borítják magukra a monitort.

A legtöbb sérült az 5 éven aluli kis gyerekek körében volt, de a 10 év alatti és a 60 év feletti korosztály is nagyobb veszélynek van kitéve.

A fejsérülések száma a kutatási időszak elején erősen nőtt, és 2003-ban tetőzött. 1994-ben a belesetek 11,6 százaléka volt fejsérülés, 2003-ban 37,1 százaléka.

Ez a szám 2006-ra 25,1 százalékra mérséklődött, amint a nehéz képcsöves monitorokat kezdték felváltani a kisebb súlyú, és könnyebben mozdítható folyékonykristály-kijelzős monitorok.

(FH)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Papp Júlia, szemész
WEBBeteg - Dr. Holnapy Gergely, Dr. Árki Ildikó
WEBBeteg - Dr. Ács Gábor, oxyológus †
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.