Ellenállóvá válhat a hagyományos influenzával keveredő új vírus

Szerző: MTI

Most, hogy az új H1N1 vírus széles körben terjed, és megbetegedések sorát okozza, az amerikai egészségügyi hatóságok attól tartanak, hogy az új vírus keveredhet a gyógyszereknek ellenálló hagyományos influenzával.

Az Egyesült Államokban eddig hét ember halálát okozó betegség - amely akár 100 ezer embert is megfertőzhetett - eddig jól reagált a gyógyszeres kezelésre - közölték amerikai járványügyi és betegségmegelőzési intézetek (CDC) képviselői.

A H1N1 vírus másik törzse, az új vírus szezonálisan megjelenő rokona azonban idén ellenállóvá vált a legtöbbet alkalmazott vírusölő gyógyszerrel, a Roche által gyártott Tamiflúval szemben. A GlaxoSmithKline Relenza nevű szere viszont még hatékony a betegség legyőzésében.

A CDC szakemberei szerint több szezonális influenzavírus okoz megbetegedéseket, mint ahogy azt májusra várták, ennek okai azonban nem ismeretesek. "Különösen az jelent nagy kockázatot, hogy az új vírus a szezonálisan megjelenő törzsekkel cirkulálva keveredéshez vezethet" - mondta Anne Schuchat, a CDC kutatója.

Ellenáll a Tamiflunak

A vírusok keveredése azt jelentené, hogy a vírustörzsek genetikai állománya csere útján eggyé válna. Az influenzavírusok különösen hajlamosak erre, már több járvány is kialakult a genetikai keveredést követően. Az influenzavírusok mutálódnak is, vagyis hibákat "gyártanak" a reprodukció során.

Az Egyesült Államokban idén fertőző szezonális influenza olyannyira ellenálló volt a Tamiflúval szemben, hogy a CDC azt javasolta: az idén egyáltalán ne is kezeljék a betegeket ezzel a gyógyszerrel.

A szakemberek megjegyezték, hogy a szezonális influenza baktériumokkal keveredve még súlyosabb betegségeket okozhat, de eddig egyik vizsgált esetben sem bukkantak ilyen jellegű keveredésre.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Hogyan maradjunk egészségesek...

Karácsony van, és szeretnénk jól érezni magunkat - ez csak természetes. Ezt illetően adunk néhány gyors tanácsot, ami lehetővé teszi, hogy...

Veszélyes-e a H1N1 vírus mutációja?

A H1N1 vírussal kapcsolatos hatalmas információmennyiség ellenére még mindig sok a kérdés a betegség diagnózisával, kezelésével kapcsolatosan.

Az idősek védettebbek a...

Amerikában a 65 év felettieket oltják be utoljára. Ez elsőre furcsán hangozhat, hiszen évek óta minden ősszel ők az elsők, akik influenza elleni...

Új influenza: segít vagy árt a...

Ha a hideg és a száraz levegőben könnyebben terjed az influenza, akkor a lakás vagy az iroda hidegen tartása a nyár folyamán, elősegítheti az...

A semminél több - Mennyire véd a...

A sertésinfluenza miatti pánik mélyülésével egyre többen viselnek orvosi maszkot. Mexikó város főterén a hadsereg maszkokat osztogatott és az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.