Egyre erősebb az UV-sugárzás

Szerző: MTI

Az ultraibolya (UV) sugárzás 6-14 százalékkal növekedett a világon az utóbbi 20 évben - mondta el Tóth Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat légkörfizikusa.

WEBBeteg orvosmeteorológia

Aktuális orvosmeteorológiai adatok és előrejelzés a WEBBetegen

Mint a meteorológus elmondta, az OMSZ 24 órával előre jelzi az országos viszonylatban nagyon erős UV-sugárzást. Ennek erősségét a ma már egész Európában egységesen használt úgynevezett UV-indexszel jelöli, amely egy korrekt fizikai mennyiség.

Az értékeket kategóriákra osztották, úgy mint gyenge, mérsékelt, közepes, erős és nagyon erős. A kategóriák országonként különbözőek, más Skandináviában, mint például Görögországban.

Az UV-index alakulása

Budapesten 2007-ben 16 olyan nap volt, amikor az UV-index 7,5 fölött volt, Kecskeméten 2008-ban 30 ilyen napon volt riasztási érték felett.

A nagyon erős, azaz 7,0 és 7,9 közötti UV-indexnél 15-20 perc napozást javasolnak a szakértők a nem érzékeny bőrűeknek, 11 óra és 15 óra után ennek a kétszerese is megengedhető. A 8,0 fölötti értéknél 15 percnél kevesebbet szabad napon lenni.

A riasztást a 7,5-ös, nagyon erős értéknél adja ki az OMSZ, a térképes UV-előrejelzés és a védekezési tanácsok mellett az UV-B sugárzás napi mértéke is megtalálható a www.met.hu, a www.napsugarzas.hu és a www.voroskereszt.hu című honlapokon május 1. és szeptember 30. között.

A térképes UV-sugárzás-előrejelzés az egész ország területére történik: a térképen a különböző erősségű UV-sugárzási értékeket különböző színekkel jelölik, ezeket a térkép mellett skálán azonosíthatják az olvasók.

A bőrtípusok osztályozása
Bőrtípus Bőrszín Napfény hatására adott válasz
1. típus Halvány, világos bőr Mindig leég, sosem barnul
2. típus Világos bőr Könnyen leég, minimálisan barnul
3. típus Világos bőr Minimálisan ég le, lassan barnul
4. típus Enyhén barna vagy kreol bőr Minimálisan ég le, könnyen barnul
5. típus Barna bőr Ritkán ég le, könnyen és mélyen barnul
6. típus Sötétbarna vagy fekete Ritkán ég le, mindig lebarnul és nagyon pigmentált

Megalakult a Napsugárzásvédelmi Testület

Az UV-sugárzás egészségügyi ártalmaival és a megelőzés lehetőségeivel foglalkozó intézmények és magánszemélyek elhatározták, hogy egyesületben folytatják munkájukat, így megalakították a Napsugárzásvédelmi Testületet.

A kutatókból, orvosokból, biológusokból, látszerészekből, meteorológusokból álló szakértői csapat fő feladatának tartja az eredmények érthető nyelven való megfogalmazását, közzétételét a nyilvánosság számára - hangsúlyozta Antal Z. László szociológus, a testület elnöke.

Véleménye szerint erősíteni kell a társadalom alkalmazkodóképességét, mivel a természeti viszonyok nagyon gyorsan változnak, s ehhez az emberek, a társadalom nem képes alkalmazkodni. Új szokásokat, új normákat kell kialakítania - fogalmazott.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Téli depresszió Téli depresszió

Mit tehetünk, ha tapasztaljuk a téli depresszió tüneteinek jelentkezését?

Felfázás Felfázás

Mikor, kik és hogyan védjék húgyutaik egészségét?

Hogyan maradjunk egészségesek...

Karácsony van, és szeretnénk jól érezni magunkat - ez csak természetes. Ezt illetően adunk néhány gyors tanácsot, ami lehetővé teszi, hogy...

Mire utal a naptej faktorszáma?

A bőr rendelkezik saját védelmi rendszerrel, mely a napsugárzás káros hatásaival szembeni védelmet szolgálja, bizonyos ideig védi a bőrt a...

Az UV-sugárzás káros hatásai

Sokan szeretik a napozást, a kellemes melegben történő napfürdőzést. Azonban a napsugárzásnak lehetnek kellemetlen mellékhatásai is. Fontos, hogy...

Megfelelő a napszemüvegem? - A...

Van egy napszemüvegem, már elég régi. Megnézettem egy optikában, hogy mekkora UV-szűréssel rendelkezik. Az egyik lencse 385, a másik 390. Oldalfény...

Milyen napvédő terméket válasszunk?

A hőmérséklet globális emelkedésével évről évre fokozódik a bőrrák kockázata is. A megfelelő napvédelemmel, napvédő szerek használatával...

Veszélyes napsugarak

Vannak emberek, akik egyáltalán nem tartózkodhatnak a napon. A fényallergiában szenvedők arra kényszerülnek, hogy életüket árnyékban, a...

Szemünk védelme érdekében

Az UV sugárzás hatalmas veszélyt jelent szemünkre. Szürkehályogot, makuladegenerációt (az éleslátást érintő elváltozás), valamint a szem...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.