Gyógyszertámogatás változás: 600 készítményre kevesebb támogatás

Szerző: Független Hírügynökség

Főleg a magas vérnyomás, szív-, és az érrendszeri betegségek elleni gyógyszerek ára változik várhatóan áprilistól. A csökkenő járulékbevételek miatt ugyanis az egészségügyi kormányzat kénytelen kevesebb támogatást adni körülbelül 600 készítményre.

Ezért a betegeknek körülbelül 450 gyógyszerért az átlagos 343 forint helyett áprilistól 445 forintot kell fizetniük, a többi 150 között azonban van olyan allergia elleni készítmény, amelynek az ára 1446-ról a duplájára, 2892 forintra nő.

A Magyar Gyógyszerészi Kamarával hétfőn egyeztetett az Egészségügyi Minisztérium a tervezett változtatásokról. Horváth Tamás, a kamara elnöke azt mondta a Független Hírügynökségnek szerdán, hogy a válság miatt valószínűleg nem javul, sőt, inkább romlik a lakosság egészségügyi állapota.

Emiatt várhatóan nő a gyógyszerigény. Épp ezért nem biztos, hogy pont most kell azt a célt kitűzni, amelyet a támogatások csökkentésével a megtakarítás mellett az egészségügyi kormányzat el akar érni. Tehát azt, hogy 5 százalékkal csökkenjen a gyógyszerfogyasztás - tette hozzá.

A kamara tájékoztatása szerint: a kiemelt támogatású gyógyszereknél, nem változna a tb támogatás, tehát a betegeknek ezeknél a készítményeknél továbbra is csak a 300 forintos közismert nevén "dobozdíjat" kellene megfizetniük.

Válság és csökkenő támogatás

A már említett 450 főleg keringési betegségekre való gyógyszereknél 85 százalékról 80 százalékra csökkentené a támogatást a kormány, ami a betegeknek átlagosan 100 forint többletet jelent majd.

Az érintett többi 150 orvosságnál eltérő mértékben nőnek a betegterhek. Lesz amelyiknél 300 forinttal, lesz, ahol 500-zal kell majd többet fizetni a patikában, de lesz néhány olyan is, ahol a támogatás teljesen megszűnik, tehát a teljes összeget a beteg állja majd.

Ez utóbbi gyógyszerek főleg gyomorpanaszok, demencia, allergia és szintén érbetegségek elleni készítmények. Egy-két példa a betegek által fizetendő árváltozásokra: A memóriazavar elleni ismert gyógyszer ára 775 forintról 1256 forintra nő. A szintén sokak által szedett úgynevezett "agyfényesítő" 1250 forint helyett 1581 forintba kerül majd. Egy visszérbetegségre szedhető készítmény ára pedig 1036 forintról 1381-re változik.

(Független Hírügynökség)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

NSAID NSAID

Mikor alkalmazhatóak a nemszteroid gyulladáscsökkentők, és mikor nem?

Mortons neuroma Mortons neuroma

Egészségtelen lábbelik viselése is okozhatja. Milyen tünetei lehetnek?

Ha idősebb férfi fiatal nőt szeret s...

Tapasztalták már, ha tíz-húsz-harminc évvel idősebb férfi oldalán sokkal fiatalabb párját látják, rögtön utánuk fordulnak, s gyakorta negatív...

Hogyan készítsünk gyógynövényből...

Ez a kérdés azért is fontos, mert a várt hatás eléréséhez a gyógynövényben lévő hatóanyagoknak kellő mennyiségben ki kell oldódniuk....

Vényköteles, mégsem olcsóbb?...

A vény és az ártámogatás fogalmait gyakran egymáshoz társítjuk, és úgy gondoljuk, azért kell a vény, hogy olcsóbb legyen a gyógyszer. Viszont...

A gyógyszerfelírás szabályozása

A gyógyszerfelírásra az orvosok jogosultak, azonban nem önkényesen választják az adott gyógyszereket, hanem a hatékonyság és az ár...

A gyógyszerallergia

Leggyakrabban antibiotikumok és egyes gyulladáscsökkentők okoznak allergiás reakciókat, ugyanakkor a nem kívánt hatásokat csak kis mértékben okozza...

A gyógyszerész receptkönyve...

A patikai munka minden területét jogszabályok határozzák meg, amelyek betartása a betegek megfelelő minőségű ellátása érdekében kötelező, és a...

A gyógyszerek nevében rejlő...

Dolo, Plus, Forte, Uno... A legtöbb gyógyszer nevében találkozhatunk hasonló kifejezésekkel, ám nem mindig világos, hogy mire is utalnak. Vajon csak...

Ön betartja? A gyógyszerszedés...

Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.