EB-jelentés a gyógyszercégekről

Független Hírügynökség
megjelent: 2008.11.28.

Az Európai Bizottság előzetes jelentést adott ki pénteken a gyógyszeripari ágazatban folyó versenyre irányuló vizsgálatáról, amely megállapítja, hogy az ágazatban a verseny nem érvényesül a szükséges mértékben.

Az előzetes megállapítások szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az innovatív gyógyszergyártók olyan magatartást folytatnak, amelynek célja a versenytársak által gyártott gyógyszerek piacra jutásának késletetése vagy megakadályozása.

A generikus gyógyszergyártók irányában tanúsított magatartás többek között a következőket foglalja magában: egyazon gyógyszerre vonatkozóan több szabadalmi bejelentés benyújtása (úgynevezett halmozott szabadalmaztatás), jogvita és peres eljárás kezdeményezése, a generikus gyógyszergyártók piacra jutását korlátozó szabadalmi egyezségek kötése, valamint közbeavatkozás a nemzeti hatóságoknál, amikor a generikus gyógyszergyártók a hatósági engedélyeztetést kérelmezik.

Amennyiben ezek a módszerek sikerrel járnak, jelentős többletköltséget rónak a közegészségügy költségvetésére - végső soron tehát az adófizetőkre és a betegekre -, valamint csökkentik az innovációs ösztönzőket.

A jelentés olyan gyógyszerekből álló mintát vizsgál, amelyeknek kizárólagossági jogai a 2000 és 2007 közötti időszakban jártak le, és azt állapítja meg, hogy további mintegy 3 milliárd eurót lehetett volna megtakarítani e gyógyszerek vonatkozásában az adott időszakban, ha a generikus gyógyszerek késedelem nélkül piacra léphettek volna.

A jelentés azt is megállapítja, hogy a vállalatok olyan defenzív szabadalmaztatási stratégiákat is alkalmaztak, amelyek elsődlegesen arra irányultak, hogy megakadályozzák a versenytársakat új gyógyszerek kifejlesztésében.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Magas vérnyomás Magas vérnyomás

Milyen a kockázata, hogy szív- és érrendszeri betegség jelentkezzen?

Mit mutat a szívultrahang? Mit mutat a szívultrahang?

Milyen formái vannak a vizsgálatnak? Milyen esetekben indokolt?

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.