Az idősebbek figyelmét több minden megzavarhatja

Szerző: Független Hírügynökség

Az idősebbek szellemi tevékenység közben nehezebben tudják kiszűrni a környezet zavaró tényezőit. Ezért tudnak az évek múlásával egyre nehezebben koncentrálni, állapította meg egy kanadai tanulmány műszeres vizsgálattal.

A kísérletben 12 fiatal és 12 idős ember vet részt. A fiatalok átlagos életkora 26 év, az időseké 70 volt. Mindkét csoportban a részvevőket fényképen mutatott arcok megjegyzésére kérték fel. Közben mágnesrezonanciás képalkotó műszerrel (fMRI) vizsgálták az agyukat. Ez a műszer akkora zajt csap, mint egy légkalapács.

Azoknál, akik nehezebben jegyezték meg az új arcokat (mind a fiatalok, mind az idősek csoportjában), alacsonyabb aktivitást mutatott az az agyterület, amely az ilyen szellemi tevékenységet végzi.

Más agyterületek, amelyeknek nyugalomban kellet volna lenniük, ezzel szemben aktívabbak voltak az időseknél, mint a fiataloknál. Vagyis az idősek agya túl sok nem fontos külső információ feldolgozásával volt elfoglalva. Ez alapvetően a mágnesrezonanciás szkenner zaja volt.

A kutatók ebből azt a következtetést vonják le, hogy idősek agyvizsgálatakor figyelembe kellene venni magának a műszernek a figyelemelvonó hatását. Funkcionális mágnesrezonanciás vizsgálat alatt ezek szerint az idősebbek gyengébb szellemi teljesítményt nyújtanak, mint normális körülmények között.

Az időseknek azt tanácsolják a kutatók, hogy próbálják csökkenteni a környezet figyelemelvonó hatásait, és egy időben csak egy szellemi feladatra koncentráljanak.

A kutatásról a Journal of Cognitive Neuroscience című tudományos folyóirat legfrissebb számában jelent meg beszámoló.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Fogínygyulladás Fogínygyulladás

Nem szabad elbagatellizálni, mert kezeletlenül súlyos panaszokat is okozhat.

Influenza Influenza

Erősebb lehet az idei szezon. Érkeznek a térítésmentes vakcinák.

Az ismeretlen eredetű láz

Az elmúlt évek jelentős diagnosztikus fejlődése ellenére az ismeretlen eredetű láz (FUO) okának kiderítése még mindig jelentős kihívást jelent....

Az álmok terápiás szerepe

Minden ember álmodott már valaha, és minden bizonnyal a legtöbbünkben, ha nem is mindenkiben, felmerült, hogy mit jelenthet az álma, jó-e egyáltalán...

Időskori táplálkozás

Ahogy idősödik az ember, úgy nemcsak életmódbeli, hanem élettani változások is bekövetkeznek, ami hatással van a táplálkozásra is.

Időskori magas vérnyomás - Mire...

Régi tévhit, hogy az idősebb korral magasabb vérnyomás a megengedett, részben ennek tudható be, hogy ez a csoport gyakran nem részesül megfelelő...

Időskori székrekedés - Kiváltó...

Az időskori székrekedés igen sokakat érintő probléma: egyes felmérések alapján a Nyugat-Európában élő, 60 év feletti korosztály több mint 30...

Hogyan öregszik szervezetünk? - Az...

Az öregedés az élethez hozzátartozó biológiai folyamatok összessége, melyre a mai kor embere hajlamos betegségként gondolni, pedig ugyanolyan...

Időskori izomvesztés és...

Eddig csak kardioedzést ajánlottak, a Debreceni Egyetem új kutatása szerint azonban a szakszerűen végzett súlyzós gyakorlatok is rendkívül...

Nem csak a valódi életkor számít

Amerikában az idősek átlagosan 13 évvel érzik fiatalabbnak magukat a tényleges koruknál, derül ki egy pénteken közzétett felmérésből. A Michigani...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.