Népszerű az ingyenes egészségvédelmi szűrőprogram

MTI
megjelent:

Népszerű az ingyenes, átfogó egészségvédelmi szűrőprogram, amelyben 2010 óta több mint félmillióan vettek részt - mondta Dankovics Gergely, Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának (MÁESZ) igazgatója.

A vizsgálatok ingyenesek

A szűrés során fél óra alatt 37 féle ingyenes vizsgálat végeznek el az ország legnagyobb mobildiagnosztikai központjában, egy csaknem húsz méter hosszú, speciális eszközökkel felszerelt szűrőkamionban - magyarázta.

Elmondta: a szűrőkamion előtti területen többek között anatómiai bemutatók és elsősegélynyújtási órákat tartanak. Az idén is folytatódó programmal eddig 1700 helyen jártak, és a tervek szerint 2030-ig évente 200 helyszínen tartanak szűréseket.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a műsorban azt mondta, hogy a programban résztvevők negyede először vett részt komplex szűrésen. A program szükségességét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a megvizsgáltak 6-7 százalékának kórosnak tekinthető a vércukorszintje - fűzte hozzá.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.