• Előzzük meg a kiszáradást a hétvégi kánikulában is!

        Szerző: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége

        A most hétvégén várható 30 fok feletti hőmérséklet nem csupán a felnőtteket, hanem a gyerekeket és az időseket is megviseli. Egészségünk megőrzésének egyik kritikus pontja ebben az időszakban a vízfogyasztás, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége hasznos tanácsokat oszt meg a kánikula idejére.

        Kánikulai napok

        A hőségben elsősorban a krónikus betegeknek és időseknek kell óvatosnak lenniük, és vigyázni kell a gyerekekre is. Kánikulai napok - A hőség veszélyei a vízmérgezéstől a napszúrásig>>

        „A gyermekek kellő mennyiségű és rendszerességű folyadékbevitele a felnőttekénél is fontosabb, hiszen testtömeg kilogrammonként több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek; veséjük még fejlődésben van; illetve hajlamosak annyira belemerülni a játékba, hogy egyszerűen elfelejtenek inni” – figyelmeztet Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

        Egy tavalyi, Budapestre és Kecskemétre kiterjedő reprezentatív táplálék beviteli kutatás alapján a 7 és 10 év közötti gyermekek egynegyede az ajánlott – Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság vízbeviteli irányértékei alapján – vízmennyiség 70 százalékát sem fogyasztja el, így kritikusan alacsony vízfogyasztónak tekinthető, de kisebb mértékben a 4 és 6 év közöttiek is érintettek.

        Hirdetés

        Mit tehetünk azért, hogy a gyermekek rendszeresen igyanak napközben?

        Mit igyunk kánikula idején?

        A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges - napi 2-4 liternyi - folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan kell figyelni. Mit igyunk kánikula idején? Csapvíz kontra ásványvíz>>

        1.    Meséljünk az ő nyelvükön arról, miért fontos eleget inni: jobban és könnyebben teljesítenek, nem lesznek olyan fáradtak és összességében „egészségesebbek lesznek”.

        2.    A változatosság a gyermekek lelkét is gyönyörködteti. Az ivóvíz és jó minőségű ásványvíz a legjobb folyadékforrás, de facsarhatunk bele gyümölcslevet, citromot, és adhatjuk színes poharakban, hogy még szívesebben fogadják el.

        3.    Készítsünk velük közösen frissítőt, az ő ízlésük szerint válogassuk össze a friss gyümölcsöket, amelyekkel a poharunkat vagy a limonádés kancsót díszítjük.

        4.    Kínáljuk őket minden nap gyümölccsel, gondoskodjunk arról, hogy naponta 1-1 pohár tejet, joghurtot, egyéb tejterméket valamint friss zöldségfélét is tartalmazzon étrendjük, így ételek formájában is elegendő folyadékhoz jutnak.

        5.    Járjunk jó példával elöl, és magunk is óránként igyunk meg egy pohár vizet, a gyermekeket is megkínálva.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        „Az idősek – a gyermekekhez hasonlóan – kifejezetten veszélyeztetettek a dehidratáció szempontjából, melynek okai életkorukból adódik. Szomjúságérzetük, illetve a veséjük folyadékmegtartó képessége csökken, az étvágyuk, így a változatos étrendből adódó vízbevitelük kisebb, valamint memóriájuk is romlik, így gyakran megfeledkeznek az ivásról. Ebből adódóan fontos, hogy minden érintett – család, gondozó, szakmai szervezetek – segítse az időseket abban, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot fogyasszanak nap mint nap” – hangsúlyozza Kubányi Jolán.

        Az elnök kiemeli, hogy a felnőttek napi ajánlott folyadékmennyisége az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság ajánlása alapján közepes hőmérsékletnél és mérsékelt fizikai aktivitásnál egy felnőtt nőnek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter, míg a 4-13 éves gyermekeknek 1,6-2,1 liter életkoruktól függően.

        (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége)

        Módosítva: 2015.06.13 09:41, Megjelenés: 2015.06.13 09:41
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Pikkelysömör

        Pikkelysömör

        B. M., szakfordító

        Helyes életmóddal és a megfelelő terápia betartásával javítható az életminőség.

        Mucositis

        Mucositis

        Dr. Ujj Zsófia Ágnes

        Hogyan kezelhető a szájnyálkahártya-gyulladás, hogyan enyhíthető a fájdalom?

        Kit fenyeget leginkább a kiszáradás? - Betegek, gyermekek, idősek, kismamák

        Az egészséges életmód részét képzi a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás. A felnőtt szervezet napi folyadékigénye 2-2,5 liter.

        Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

        A szabadidő parkokban, erdőkben vagy strandokon való időeltöltésnek fizikai és mentális hatásai jól ismertek, de ez az első olyan nagy kutatás, amely kiderítette, mennyi idő szükséges ezen hatások eléréséhez - olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

        Az izzadás szerepe - Mit jelent, ha túl sok vagy túl kevés?

        Az izzadság a bőr izzadságmirigyeiből kiválasztódott folyadék. Mértéke lényeges különbséget mutathat emberek között (ugyanúgy, mint bizonyos életkorban, illetve öröklött tényezők hatására, valamint eltérő lehet mértéke a két nem között is), illetve túlzott formája - hyperhidrosis - lehet jele belszervi betegségeknek is.

        A kiszáradás - Vigyázat, csökkenhet a szomjúságérzet!

        Kiszáradásnak (dehidráció) nevezzük azt az állapotot, mikor a szervezet víztartalma csökken. Háromféle formában fordulhat elő, amelyek az alapján különíthetők el, hogy a víztartalom csökkenését kíséri-e az ásványianyag-egyensúly felborulása, és milyen irányban.

        Kiszáradás - Mik a tünetek? Mi okozhatja?

        Ha a szervezet folyadéktartalma sokkal nagyobb mértékben csökken, mint amilyen mértékben az elveszített folyadék pótlásra kerül, akkor kiszáradásról, más néven dehidrációról vagy exsiccosisról (ejtsd: exszikkózisról) beszélünk. A kiszáradás a folyadékháztartás felborulása, amely az esetek többségében a sóháztartás (elektrolit-háztartás) felborulásával is együtt jár. A dehidráció vagy túl kevés folyadékfogyasztás, vagy fokozott folyadékvesztés következménye.

        Nyár - Milyen veszélyben vannak a gyerekek?

        Ahogy melegszik az idő, a gyermekgyógyászati sürgősségi osztályt is egyre többen keresik fel. A leggyakoribb okok: vágások, törött csontok és fejsérülések.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA