• Szavazzon az Év orvosára! - TOP 10

        Szerző: www.astellasdij.hu/evorvosa

        Túl van a félidőn a 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása.

        A voksokat még 2014. március 16. 22.00 óráig be lehet küldeni a www.astellasdij.hu/evorvosa/vote/ weboldalon.

        A közönségszavazáson idén is kizárólag a zsűri által döntőbe juttatott történetek vehetnek részt, szavazatokat változatlanul a döntőbe került teljes mezőnyre lehetséges leadni.

        Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes szavazásának pillanatnyi állását a nyilvánosság idén is a már megszokottTOP-listákon keresztül követheti nyomon. A közönségszavazás eddigi időszaka alatt összesen 7.786 érvényes szavazat érkezett.

        A lista élén az első 10 helyen jelenleg a szürke mezőben felsorolt jelöltek állnak (a listában szereplő orvosok neveit nem az aktuális helyezés, hanem ábécé-rend szerint közöljük).

        Hirdetés

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Fontos szabály, hogy a közönségszavazás teljes ideje alatt mindenki csak egyszer voksolhat. Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül végül az kerül első helyre és nyeri el ezzel a 2013-as Astellas-közönségdíjat, aki a zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot éri el.

        A versenyben lévő jelöltek listája a http://evorvosa.astellasdij.hu/candidates_vote/ oldalon található térkép segítségével megyei bontásban is megtekinthető.

        (www.astellasdij.hu/evorvosa)

         

        Legutóbb frissült: 2014.03.10 10:31
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Tüdőtályog

        Tüdőtályog

        Dr. Brugós László

        A tüdőtályog általában szövődményként jelenik meg. Okok, tünetek és kezelés.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Kilenc nő vehette át idén is az Aranyanyu Díjat

        Kilenc nőt tüntettek ki idén is a Richter Aranyanyu Díjjal, amelyet orvosok, pedagógusok, egészségügyi és szociális területen tevékenykedő nők között osztottak ki hetedik alkalommal.

        Melyik kórház kapjon 100 liternyi kézfertőtlenítőt? Szavazzon!

        A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete – vagyis a ReSzaSz – a hazai betegbiztonság elkötelezett híve, ezért most dr. Novák Hunor gyermekgyógyásszal karöltve 200.000 forint értékben alkoholos kézfertőtlenítőt ajánlanak fel egy, a lakosság szavazatai alapján kiválasztott budapesti kórháznak.

        Idén közel száz kiválóságot köszöntött a nagyközönség és a szakma

        Itt veszíteni nem lehet, akit ugyanis betegei, vagy szakmai környezete a jelöléssel elismer, az csak nyertes lehet – hangzott el pénteken este a 2014-es Év orvosa és a Média az orvosokért pályázat legjobbjait köszöntő Astellas Díjátadó Gálán.

        Már csoportok is jelölhetők az Astellas-díj - Az év orvosa pályázaton

        Nyolcadik alkalommal hirdették meg ma a legkiválóbb és legemberségesebb hazai orvosok felkutatására és elismerésére létrehozott Az év orvosa pályázatot.

        Dr. Kelemen Edit: a koraszülött részleg az én kábítószerem

        Ez egy nagyon szűk terület. Vagy nagyon szereti az ember, vagy kijelenti, hogy soha nem akar koraszülötthöz nyúlni – nyilatkozta a WEBBeteg.hu portálnak az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségdíjasa dr. Kelemen Edit, kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus.

        Idén is 12 ezer beteg értékeli az Astellas-díjra jelölt szakdolgozói csoportok munkáját

        A 2014-es Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton felterjesztett mintegy félszáz csoportnál már javában zajlik a kötelezően előírt 21 napos betegelégedettségi felmérés.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.