• Idén több országos szűrőprogram indul

        Szerző: MTI

        A rákbetegségek hathatósabb megelőzése érdekében idén számos szűrőprogram indul, és az onkológiai ellátóhelyek fejlesztése is folytatódik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden, Budapesten.

        A rák ellenes küzdelem világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Szócska Miklós elmondta, április 10-étől emlőszűrési akciót hirdetnek, évi hatszázezer behívót postáznak majd, a hátrányos helyzetű térségekbe szűrőkamion megy majd, és meghosszabbítják a szűrőállomások nyitva tartási idejét is. Hozzátette, a méhnyakrák kialakulásában jelentős szerepet játszó humán papillomavírus (HPV) elleni vakcina ősztől lesz hozzáférhető a fiatal lányok számára, a közbeszerzési tendert már kiírták.

        Méhnyakrák


        A méhnyakrák már korai stádiumban is jól felismerhető, és megfelelő kezeléssel akár végleges gyógyulás is elérhető, ennek ellenére a méhnyakrákos megbetegedés napjainkban is kiemelkedő helyet foglal el a halálozási statisztikákban. Méhnyakrák - Kis figyelemmel megelőzhető.>>

        Ezek mellett - emelte ki az államtitkár - provokatív elemektől sem mentes felvilágosító kampányt indítanak. Mindezt azért, hogy tudatosítsák: a betegség időbeni felfedezése nagyban javítja az életesélyeket.

        Szócska Miklós úgy fogalmazott, olyan betegségről beszélünk, amelynek harminc százaléka gyógyítható, harminc százaléka megelőzhető és harminc százaléka krónikussá tehető. A megelőző szűrésekkel, a terápiák fejlődésével tovább javítható a gyógyulási esély - tette hozzá.

        Az ellátórendszerről szólva beszámolt arról, hogy 2010-ben országosan 71 onkológiai és sugárterápiás osztály látta el a betegeket összesen 1880 ágyon, azonban újraszervezéssel 2013-ra nőtt az ellátóhelyek száma. Jelenleg 75 osztályon 1954 ágy áll rendelkezésre. Az országban harminc kórházban van onkológiai fekvőbeteg-ellátás, és ott 209 ezer beteget kezeltek valamilyen daganatos betegséggel.

        Hirdetés

        A számsort folytatva Szócska Miklós elmondta, a gyógyítás éves szinten 35,5 milliárd forintot jelent, járóbeteg-ellátásban pedig a több mint 810 ezer beteg kezelése 1,1 milliárd forint kiadás az E-alapnak.

        Az államtitkár hangsúlyozta, az onkológiai ellátóhelyek mintegy 20 milliárd forintos fejlesztése továbbra is napirenden van. A finanszírozást 325 millió forinttal emelik ebben az évben, külön tumordiagnosztikára pedig 800 millió forint jut - mondta Szócska Miklós. Megemlítette azt is, hogy finanszírozási korlát nélkül végezhető a gyerekek leukémiai ellátása az egyes intézményekben.

        A megelőzés, szűrés fontossága

        Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója is a megelőzésre hívta fel a figyelmet, és azt mondta: az egészséges életmód, a káros anyagok kiszűrése a mindennapi életből jelentősen visszavetheti a daganatok kialakulását.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

         

        Kiemelte, az utóbbi évek egyik legnagyobb eredménye, hogy felfedezték: a humán papillomavírusnak (HPV) 180 törzse van, és egyértelműen bizonyították, hogy minden méhnyakrákot a HPV okoz, de a garat- és gégedaganatok 30-40 százalékában is megtalálható a vírus egy része. A végbélnyílás környéki daganatok száz százalékát ez a vírus okozza, továbbá a végbél- és  hólyagrák kialakulásában is szerepet játszik. Kásler Miklós szerint ezen ráktípusok kialakulása a megváltozott szexuális szokásokkal hozható összefüggésbe, és erről beszélni kell.

        "Nem fog a csodagyógyszer megszületni, de a terápia folyamatosan fejlődik" - fogalmazott, hozzátéve, nincs a világban olyan terápiás forma, amely Magyarországon ne lenne fellelhető.

        Kiemelte, az elmúlt két-három évben alakult ki az az onkológiai struktúra, amely már teljes mértékben korszerű.

        (MTI)

        Legutóbb frissült: 2014.02.05 18:37
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        HPV (humán papillomavírus) okozta nemi fertőzések

        A HPV-nek több mint 130 típusa ismert és ezek közel egyharmada nemi úton terjed. Leggyakrabban szexuális úton adódik át: a vírus a felelős a nemi szerveken jelentkező szemölcsök megjelenéséért és a méhnyakrák előfordulásában is kiemelt szerepe van.

        HPV-vakcina: a teljes átoltottság a cél

        Az elmúlt három évben több mint százezer család igényelte a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - mondta az InfoRádiónak Szőnyi György, a G1 Intézet orvosigazgatója.

        HPV-elleni védőoltás: igen, fiúknak is!

        Nemtől függetlenül 12 éves kortól egészen 65 éves korig javasoljuk a HPV-oltást. Egyre többen igénylik, bár nem minden szülő veszi igénybe térítésmentesen lány gyermekük számára az oltást. Dr. Hernádi Balázst, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászát kérdeztük.

        Méhnyakrák - Kis figyelemmel megelőzhető

        A méhnyakrák már korai stádiumban is jól felismerhető, és megfelelő kezeléssel akár végleges gyógyulás is elérhető, ennek ellenére a méhnyakrákos megbetegedés napjainkban is kiemelkedő helyet foglal el a halálozási statisztikákban.

        A méhnyakrák megelőzésében fontos a szűrés

        A méhnyakrákszűrés fontosságát hangsúlyozta az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedden az M1 aktuális csatorna műsorában, hozzátéve, hogy ha a betegséget időben észreveszik, akkor az jó eséllyel gyógyítható.

        A HPV-oltás biztonságos és hatékony

        A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás biztonságos és hatékony védelmet nyújt a fiatal lányok és nők számára a méhnyakrák kórokozója ellen - derült ki egy új, független tanulmányból, amely megerősítette az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi megállapításait.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.