• Több mint 6,5 millió gyűlt össze a Gyermekmentő Szolgálat támogatására

        Szerző: MTI

        Több mint 6,5 millió forint gyűlt össze a Segíts egy mosollyal című jótékonysági akcióban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) javára, az adományt a szervezet vezetője csütörtök este vehette át.

        A Mercedes-Benz Hungária Kft. idén áprilisban indította el a Segíts egy mosollyal című jótékonysági akciót a gyermekmentő szolgálat támogatására. Az első, kizárólag Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz CLA felületének részleteit magánszemélyek és vállalatok egyaránt megvásárolhatták, a beérkező összeget pedig a szolgálatnak ajánlották fel.

        A kampányban gyűjtött több mint 6,5 millió forintos támogatást Edvi Péter, az NGYSZ elnöke Ingo Fröhlichtől, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatójától vehette át jelképesen a szervezet jótékonysági estjén, csütörtök este a Vígszínházban.

        Hirdetés

        A támogatást a rászoruló gyerekek vizsgálatára, kezelésére és fejlesztésére fordítják

        Egyesületek, alapítványok


        Összegyűjtöttünk Önöknek egészség témakörben olyan egyesületeket és alapítványokat, akiknek felajánlhatja adója egy százalékát.

        Kinek adhatom adóm egy százalékát?>>
         

        A jótékonysági előadás nézői a 25 ezer forintos jegyek megvásárlásával az NGYSZ egészségügyi programját támogatják. Ezt egészíti ki a Mercedes-Benz kampányából befolyt több mint 6,5 millió forintos támogatás, amelyet rászoruló gyerekek vizsgálatára, kezelésére és fejlesztésére fordítanak, elsősorban a szolgálat saját gyermek szakorvosi rendelőjében, valamint a fóti Lovasterápiás és Oktató Központban.

        A támogatók fotóival és vállalati logóival díszített Mercedes CLA-t 2014-től a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban állítják ki, ahol a nyilvános gyárlátogatás résztvevői is megtekinthetik majd.

        (MTI)

        Legutóbb frissült: 2013.12.16 12:00
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fogzás és fogápolás

        Fogzás és fogápolás

        Dr. Szendrey Gábor

        A fogzás megviseli a csecsemőket. Mit tehet a szülő és mit ne tegyen?

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Ingyenes fogászati szűrés indul

        A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza idén tizenöt helyszínre, Budapest mellett több vidéki városba és Erdélybe is ellátogat, hogy ingyenes fogászati szűrést, kezelést és szaktanácsadást biztosítson gyerekek részére.

        Jótékonysági koncert a Szent László Kórház javára

        A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány adománygyűjtő koncertet szervez a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-Transzplantációs Osztályának javára, melyre szeretettel vár minden kedves támogatót!

        Gyűjtést indított a Magyar Vöröskereszt Haiti támogatására

        Gyűjtést indított a Magyar Vöröskereszt, hogy segítse a Matthew hurrikán okozta katasztrófa áldozatait, a karibi térségben.

        Székelyföldre érkeznek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

        Vasárnaptól egy hétig Székelyföldön tevékenykednek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai - közölte az MTI-vel a szolgálat.

        Ismét Erdélyben segítenek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

        Ismét Erdélybe indulnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai, hogy rászoruló gyerekeket vizsgáljanak és kezeljenek - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

        1 millió forintos támogatás a leukémiás gyermekek gyógyítására

        A Swing á la Django zenekar és Darmai Gábor, a zenekar támogatója, december 5-én 11 órakor a Heim Pál Gyermekkórházban 1.000.000 forintot adományozott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.