Három magyar művész alkotása is segíti az autoimmun betegek megértését

MTI
megjelent:

Három magyar művész: Szász Lilla, Fülöp Gábor és Várnai Gyula egy-egy alkotása is helyet kapott a Perspektívák című nemzetközi projektben, melynek célja, hogy kortárs képzőművészek munkáin keresztül láttassa az autoimmun betegségben szenvedők életét.

A programba - 40 ország képzőművészei mellett - magyar művészek is bekapcsolódtak, alkotásaikat zsűri válogatta be egy vándorkiállítás anyagába, melyet 2014-ben nemzetközi orvos-konferenciákon tekinthetnek meg a résztvevők - közölte Majorosi Emese, a kezdeményezést elindító AbbVie biogyógyszer-vállalat betegkapcsolati és kommunikációs vezetője.

A szakmai találkozókon az autoimmun betegségterület szaktekintélyei gyűlnek össze, hogy például a pikkelysömör vagy a sokízületi gyulladás legaktuálisabb kutatási eredményeiről, diagnosztikai és terápiás fejlődéséről tanácskozzanak. Az alkotásokat az orvosok a szünetekben tekinthetik meg.

A vándorkiállítás célja, hogy az erősen racionális, természettudományos nézőpontú szakmai közönséget új perspektívával gazdagítsa, segítsen az orvosoknak, hogy a betegek érzéseit, életét jobban megérthessék.

Szász Lilla képzőművész a fotózást hívta segítségül annak kifejezésére, hogyan éli meg egy sztómával élő beteg a megváltozott hétköznapjait. A gyulladásos bélbetegségben szenvedő páciensek több operáción esnek át, sokan élnek közülük sztómával (sebészi nyílás, mely arra szolgál, hogy a széklet a szervezetből egy speciális zsákba távozhasson). A Szabadságérzetek című fotón félmeztelen férfi tárja karjait a szabad ég felé.

Fülöp Gábor szobrász a pikkelysömör okozta ambivalens érzéseket mutatja meg Tabu című alkotásában, mely bikinit viselő női torzót ábrázol, a test simasága éles kontrasztot mutat a ruha beteg bőrt szimbolizáló textúrájával. Majoros Emese úgy fogalmazott: a mű egyaránt szól a társadalmi kirekesztettségről és a kezelés adta tünetmentesség felszabadító érzéséről.

Várnai Gyula képzőművész speciális technikával mutatja be egy sokízületi gyulladásban (reumatoid artritiszben) szenvedő beteg jellegzetes elváltozásokat mutató kezét. A lentikuláris technika, mely több rétegben egymásra fényképezett, egymáson eltolt képeket jelenít meg, élővé teszi és mozgásba hozza az egyébként mozgásában jelentősen korlátozott kezet - mutatta be az alkotásokat az AbbVie közleménye.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Prokisch József, vegyész, egyetemi docens
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Siró Péter, neurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.