• Újabb kistelepüléseken folytatódott az egészségügyi szűrőprogram Jász-Nagykun-Szolnok megyében

        Szerző: MTI

        Hunyadfalván és Csataszögön folytatódott az elmúlt hétvégén az egészségügyi szűrővizsgálat-sorozat.


        Jász-Nagykun-Szolnok megye ezres lélekszám alatti kistelepülésein végeznek szűrővizsgálatokat a megyei közgyűlés, az érintett települési önkormányzatok és a szolnoki Hetényi Kórház együttműködésében - közölte Galó Anita, a megyei önkormányzati hivatal sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

        Hirdetés

        10 millió forint az idei programra

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Tájékoztatása szerint az elmúlt hónapban aláírt megállapodás szerint októberben a következő hétvégéken Mezőhéket, Jásziványt, Tiszainokát és Vezsenyt, míg novemberben Tomajmonostorát, Jászágót, Kuncsorbát és Mesterszállást keresik fel a Hetényi kórház szakemberei.

        Kétpó, Nagyrév és Tiszaigar települések a jövő év márciusában kerülnek sorra. Ezeken a településeken azért is indokolt a szűrés, mert az előző több mint három éve, 2010 tavaszán befejeződött.

        A megyei önkormányzat az idei költségvetéséből 10 millió forintot biztosított a programra.

        A vizsgálatokon felmérik a keringési rendszer rizikófaktorait, megmérik a vér koleszterin-, vércukor- és trigliceridszintjét, a vérnyomást, feljegyzik a hastérfogatot és a testsúlyt is.

        (MTI)

        Vélemények a szűrővizsgálatokról


        Angol és amerikai szakértők ismét megkérdőjelezték több, rendszeresen végzett orvosi szűrővizsgálat hatékonyságát és hasznosságát, rámutatva arra, hogy a tájékoztatók szinte kizárólag a vizsgálatok rendszeres elvégzésének fontosságát és előnyeit hangsúlyozzák, elhallgatják viszont a veszélyeket és hibalehetőségeket - írja a Lancet című orvosi folyóirat. Eltérő vélemények a szűrővizsgálatokról.>>

         

        Legutóbb frissült: 2013.10.08 11:41
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Most kell ellenőriztetni az anyajegyeket!

        Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. Az emlékező bőrről, a gyanús jelekről, az eltávolítás lehetőségeiről dr. Boros-Gyevi Márta, bőrgyógyász-kozmetológus beszélt.

        Stresszes az élete? Komoly bajokat idézhet vele elő

        Az emberek többsége nap mint nap számtalan stresszhelyzetnek van kitéve, amelyek kezeletlenül szinte időzített bombaként fenyegetik az egészséget. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta az összefüggésekre és a kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet.

        Lakossági szűrővizsgálatok - Mikor? Hol? Hogyan?

        A XXI. században (szemben a XIX. és XX. századdal) már nem a különböző fertőzések jelentik a legnagyobb egészségügyi problémát, hanem az egyre több embert érintő krónikus megbetegedések. A szűrővizsgálatok célja a betegségek és egyes betegségmegelőző állapotok korai felismerése, lehetőleg a tünetmentes szakban, amikor a biológiai elváltozás már kialakult, de klinikai tünetek még nem jelentkeznek, a beteg panaszmentes.

        Önellenőrző tesztek: otthoni segítség gyanú esetére

        Rohanó világunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy életünk egyik legértékesebb kincse a saját egészségünk. Sokszor tapasztalunk magunkon bizonyos tüneteket, amelyekkel nem foglalkozunk időben, vagy elhanyagoljuk már meglévő betegségünk rendszeres orvosi ellenőrzését.

        Méhnyakrák - Kis figyelemmel megelőzhető

        A méhnyakrák már korai stádiumban is jól felismerhető, és megfelelő kezeléssel akár végleges gyógyulás is elérhető, ennek ellenére a méhnyakrákos megbetegedés napjainkban is kiemelkedő helyet foglal el a halálozási statisztikákban.

        Az ájulás (syncope) lehetséges okai

        A syncope rövid ideig tartó, múló eszméletvesztés, amely az agy több mint 8 másodpercig tartó átmeneti vérellátási zavara miatt jön létre. Évente az idősebb korúak mintegy 30 százaléka szenved átmeneti eszméletvesztést.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.