Csuklótöréstől a csökkent munkaképességig - Orvosi műhiba

Dr. Erdős György
szerző: Dr. Erdős György, ügyvéd - WEBBeteg
megjelent:

Hogyan lett bírósági ügy egy csuklótörésből? Milyen eredménnyel zárult a per? A jogi esetet az orvosi műhibaperekben nagy szakmai tapasztalattal rendelkező ügyvéd, Dr. Erdős György elemzi.

A középkorú, jó állapotba lévő nőbeteg 2008. szeptember 10-én lakásában elesett, eltörte a bal csuklóját.

Alperesi egészségügyi intézményben megröntgenezték, és megállapították, hogy a baloldali orsócsont csuklóízületi végének elmozdulásával járó törést szenvedett. A törést helyre tették, gipsz sínrögzítést alkalmaztak, az ekkor elvégzett kontrollröntgen jó töréshelyzetet mutatott.

Másnapi kontroll során a gipszet meglazították, és átpólyázták. Röntgenfelvétel ekkor nem készült. Egy héttel később, a kontrollvizsgálat alkalmával készült röntgen szerint a radiológus 15 fokos billenést állapított meg, ennek ellenére a sebészorvos jó töréshelyzetet írt le, és gipszét körkörösen rögzítette.

A betegnek nagyon nagy fájdalmai voltak, gyógyulást nem érzett. Októberben, mivel a korábbi gyógyintézetben a bizalma megrendült, más szakrendelésen jelentkezett. Az ekkor elvégzett röntgen már 30 fokos hátrafelé irányuló billenést és az orsócsont következményes megrövidülését írta le. A december 2-án történt röntgen szerint a csuklóízület mozgása beszűkül, a kéz erőtlenné vált. Akkor már tudni lehetett, hogy a műtéti beavatkozásra mindenféleképpen szükség van, de annak elvégzésével mintegy fél évig várni kellett.

2009. június 20-án korrekciós műtétre került sor. A műtét hatására állapota javult, de az eredeti állapot már nem volt helyreállítható. Bal kezét nem tudja terhelni, a háztartásban a nehezebb munkák elvégzésénél állandó segítségre szorul. Állapotát véglegesnek tekintették, munkaképesség csökkenését 67%-ban állapították meg.

A bíróság ítélete

A betegnek – ügyfélnek – az általa első ízben felkeresett gyógyintézettel szemben volt kártérítési igénye, melynek érvényesítésével az Erdős Ügyvédi Irodát bízta meg.

A kártérítési igény érvényesítése előtt az általunk beszerzett magánszakértői vélemény is, és a peres eljárásban a bíróság által beszerzett igazságügyi orvos-szakértői vélemény is egybehangzóan azt állapította meg, hogy a legelőször eljáró gyógyintézet nem járt el kellő gondossággal és körültekintéssel felperes kezelése során, és szakmai szabályok megsértésével okozati összefüggésben vált felperes rokkanttá. A nem megfelelő orvosi kezeléssel okozati összefüggésben keletkezett felperes kára, mert életvitele hátralévő élete tekintetében rendkívüli módon elnehezedett.

Orvosi műhibák, kártérítési perek

Az orvosi műhibákból fakadó kártérítési perekkel kapcsolatban kérdeztük Dr. Erdős György budapesti ügyvédet. Hogyan látja a beteg, az orvos, a kórház és az igazságügyi szakértők helyzetét és szerepét az orvosi műhibaperekben egy sikeres ügyvéd? Interjú

A szakértői vélemények és ennek alapján az első és másodfokú bírósági ítéletek is azt állapították meg, hogy a gyógyintézet a szakmai szabályokat megsértette akkor, amikor a szeptember 17-én készült röntgenfelvételen a radiológus 15 fokos billenést állapított meg, de a sebészorvos jó töréshelyzetet írt le, és felperes karját begipszelte.

A kellő gondosság és körültekintés elve szerint ekkor műtétet kellett volna végezni, de legalább is repozíciót - helyretételt - kellett volna alkalmazni, és felperes karját ezt követően kellett volna begipszelni.

Mindezek elmulasztása olyan jogellenes és felróható magatartás volt, amelyek miatt a gyógyintézetnek, mint alperesnek felperes részére vagyoni, és nem vagyoni kártérítést, valamint véghatáridő nélkül havi járadékot kellett fizetnie.

Erdős Ügyvédi Iroda

Ügyvédi irodánk a hagyományos polgári jogi és családjogi ügyek közül az elmúlt 16 évben az orvosi műhibákból fakadó kártérítésekre szakosodott. Szakmai sikereink leginkább annak köszönhetőek, hogy neves orvos-szakértői gárdával rendelkezünk, akik még az igény érvényesítése előtt az orvos-szakmai szempontok figyelembevételével az ügyfél igényét el tudják bírálni.

(WEBBeteg - Dr. Erdős György, ügyvéd)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.