Nincs spanyol kígyóuborka a magyar piacokon

Szerző: MTI

Magyarországon gyakorlatilag csak magyar termesztésű kígyóuborka kapható a piacokon - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke az MTI-nek pénteken Budapesten.

Az elnök az MTI kérdésére elmondta: alig van a magyar piacon Spanyolországból behozott kígyóuborka, csak néhány tétel fürtös uborka lehet már a kereskedőknél a dél-európai országból. A múlt héten ugyanis lezárult a behozatal, és a kereskedők már csak a magyar uborkát vásárolják, mivel megkezdődött a hazai szezon.

Német egészségügyi illetékesek szerint Spanyolországból importált uborka okozta a május közepén kitört, véres hasmenéssel járó, halálos áldozatokat is követelt járványt. A spanyol termelők kategorikusan visszautasítják ezt, a madridi hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak, csupán azt jelezték, hogy a német vádak kapcsán vizsgálatot indítottak.

A magyar uborka fogyasztása veszélytelen

Uborkából Magyarországon évente átlagosan mintegy 45-50 ezer tonna terem, amelynek fele konzervuborka, fele kígyóuborka. Az import mennyisége éves szinten eléri a mintegy 10 ezer tonnát, amelynek harmada származhat Spanyolországból, ám erre pontos adatok nincsenek - jegyezte meg Mártonffy Béla.

EHEC-fertőzés

Hogy kezelik az EHEC fertőzést? Milyen tüneteket okoznak a kórokozók? Hogy lehet védekezni a fertőzéssel szemben? Cikkünkben megtalálja a választ az EHEC-baktériumok által okozott fertőzéssel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre. Tudnivalók a németországi járványról>>

A FruitVeB elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar termelésű uborkánál nincs semmiféle fertőzésveszély. A termelési folyamatot ugyanis szigorúan ellenőrzik, az uborkát fedett helyen, fóliasátor alatt és üvegházban termesztik. A kártevők ellen biológiailag védekeznek a termelők, és így kizárt a Németországban tapasztalt fertőzéshez hasonló helyzet kialakulásának veszélye.

Szigorúbb ellenőrzés indokolt

Mártonffy Béla úgy vélte: az importáruk ellenőrzését, minőségvizsgálatát fokozni kell a magyar piacon, amit a mostani német eset is indokolttá tesz. Emellett alaposan meg kell nézni azt is, hogy a nyomon követhetőség szabályát valóban betartják-e az unió minden tagállamában. Magyarországon ez a rendszer él - tette hozzá.

A szakember úgy tudja, hogy jelentős mennyiségű zöldség kerül az unió országaiba az észak-afrikai országokból - Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Jordánia - kedvező feltételekkel. Mártonffy Béla szerint az unióban érdemes volna megvizsgálni annak lehetőségét, hogy ne csak a tagállamok termelőitől követeljék meg a szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok betartását, hanem a harmadik országokból származó termékekre is vonatkozzanak az uniós minőségi előírások.

A FruitVeb elnöke a magyar vásárlóknak azt ajánlja, hogy a hazai termékeket keressék a boltokban és a piacokon, mivel ezek garantáltan biztonságosak, illetve azt, hogy a gyümölcsöket és a különböző zöldségféléket alaposan mossák meg, hogy eltávolítsanak minden külső szennyeződést.

Diplomáciai háborút okozhat a németországi hasmenésjárvány

Diplomáciai háborúhoz vezethet a németországi hasmenésjárvány, amely eddig négy halottat és több száz megbetegedést követelt. A hamburgi higiéniai intézet ugyanis csütörtökön bejelentette, hogy az EHEC bélbaktérium kiváltotta járvány kórokozóját találták meg a Spanyolországból importált salátauborkán.

Berlini értesülések szerint Madridban megdöbbenéssel, illetve hitetlenkedéssel fogadták a hírt. Az illetékes spanyol hatóságok egyelőre hivatalosan nem nyilatkoztak, állásfoglalást későbbre ígértek. A coli bélbaktérium egyik válfaja, az EHEC baktérium kiváltotta, mindenekelőtt véres hasmenéssel járó fertőzés május közepén Észak-Németországban kezdődött. Csütörtöki értesülések szerint a fertőzöttek, illetve gyanús esetek száma több mint 700-ra emelkedett, a halálesetek száma pedig négyre nőtt. A Robert Koch német országos járványügyi intézet szerda esti közleményében még arra gyanakodott, hogy a fertőzés forrása elsősorban észak-németországi zöldség - paradicsom, saláta, illetve uborka - lehet. Az intézet a lakosságot arra szólította fel, hogy nyers formában lehetőleg kerülje az említett zöldségfajták fogyasztását.

A hírek szerint a felhívás nyitott fülekre talált, és paradicsomot, uborkát, valamint salátát szinte egyáltalán nem vásároltak az emberek. A hamburgi higiéniai intézet illetékese csütörtök délután megerősítette, hogy az EHEC baktérium nyomait több Spanyolországból származó, kisebb méretű salátauborkán is kimutatták. Az intézet képviselője azt azonban nem zárta ki, hogy a spanyol uborkán kívül a kórokozó baktériumot más élelmiszereken is felfedezhetik. Mindenesetre a spanyol uborka árusítását szinte valamennyi élelmiszer-áruházlánc egy csapásra beszüntette. A német parasztok szövetsége egyébként - még a hamburgi bejelentés előtt - lehetségesnek tartotta, hogy a járványt nem németországi, hanem külföldről beérkezett termék okozza.

A szövetség most arra szólította fel a lakosságot, hogy semmi esetre sem spanyol, hanem csak német uborkát vásároljon. Egyben annak a reménynek adott hangot, hogy a hamburgi bejelentés az emberek, illetve a vásárlók körében kialakult szorongás enyhüléséhez vezethet. A hatóságok viszont arra intettek, hogy egyelőre nincs helye a megkönnyebbülésnek.

A vizsgálatokat tovább folytatják, és megvárják, hogy miként terjed tovább a hasmenésjárvány. Az egészségügyi illetékesek egyelőre nem oldották fel a német uborka, valamint a paradicsom és a saláta fogyasztásának közvetett zárlatát sem.

(MTI)

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Ízületi kopás Ízületi kopás

Ha nem kezelik, a szalagok, ínak és az érintkező csontfelszínek is sérülnek.

Koronavírus omikron-variánsa Koronavírus omikron-variánsa

Az FDA szakértői szerint fejlettebb vakcinákra lenne szükség ellene.

Minden tizedik gyermeket és a...

Hőségriadó van, itt vannak a kánikulai éjszakák, amikor sokszor aludni sem tudunk a rekkenő melegtől. Felkelünk, mert megszomjaztunk, hálóruhát...

10 ok, ami ujjdagadást okozhat

Az ujjak dagadása általában ártalmatlan, de van, amikor egy súlyosabb, háttérben meghúzódó állapotra utal. Íme, az ujjdagadás (dactylitis)...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.