A nukleáris katasztrófa rövid és hosszú távú veszélyei

Dr. Csuth Ágnes
szerző: Dr. Csuth Ágnes, családorvos - WEBBeteg
megjelent:

A Japánban történt tsunami, földrengés és az ennek következtében kialakuló robbanás jogosan felveti a kérdést, hogy milyen veszélynek vannak az ott élők kitéve, illetve, hogy a távolabbi országok lakói veszélyben vannak-e. A katasztrófa következményei nemcsak Japánt érintik, hanem a környező területeket, országokat egyaránt.

A radioaktív sugárzás krónikus következményei

A kikerülő radioaktív anyagok többféle betegséget okozhatnak. A jód 131-es izotópja a pajzsmirigy rosszindulatú elváltozását idézheti elő (a jód normál esetben felhalmozódik a pajzsmirigyben, telíti a pajzsmirigyet).

Tehát a radioaktív jód felhalmozódása megelőzhető előzőleg normál jód adásával, mely, ha telítette a pajzsmirigyet, blokkolja a radioaktív izotóp felvételét. A reaktorból származhatnak egyéb károsító hatással rendelkező izotópok is.

A stroncium 90 a csontokba kerül, rosszindulatú daganatos betegségek, vérképzőszervi betegségeket okozva. A cézium 137-es izotópja az egész szervezetben lerakódhat, de leginkább az izomszövethez van affinitása.

A plutónium elsődlegesen is toxikus, ha belélegezzük, tüdőrákot alakíthat ki. A partikulumok felezési idejétől függ a rizikó. A jód 131 felezési ideje 8 nap, a stronciumé 29 év, tehát lényeges különbségek vannak az egyes radioaktív anyagok között.

A radioaktív sugárzás okozta akut tünetek

A hosszú távú rizikó mellett a radioaktív anyagok rövidtávon is súlyos tüneteket okozhatnak. Ha az emberi szervezet nagy dózisú sugárzásnak van kitéve több percig, akkor akut sugárzási szindróma alakul ki (acute radiation syndrome, ARS).

Az ARS első tünetei a hányinger, hányás, hasmenés, csökken az étvágy, gyengeség, elesettség alakul ki, lázas állapot jelentkezik, görcsök, kóma alakulhat ki. A legtöbb esetben a halál oka a csontvelő destrukciója, melynek következtében fertőzések, vérzések lépnek fel. A szindróma részjelensége a bőr károsodása, sérülése is. Átmeneti viszketés, zsibbadás, bizsergés, bőrpír, ödéma jelentkezik, mely órák, napok, hetek alatt is kifejlődhet.

Nem veszélyezteti az európaiak egészségét

Nem veszélyezteti az európaiak egészségét a japán reaktorkatasztrófa - mondta Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője. "Jelenleg semmi nem utal arra, hogy a radioaktív szennyeződés elérhetné a világ Japánon kívüli részeit, és különösen nem az EU-t" - jelentette ki az uniós végrehajtó testület sajtótájékoztatóján Olivier Bailly.
Nem veszélyezteti az európaiak egészségét a japán reaktorkatasztrófa

Az időjárási viszonyok fontos tényezők

Atomerőművek JapánbanA légáramlat fontos rizikófaktornak számít, ugyanis a radioaktív anyagokat tartalmazó felhő irányát befolyásolja. A japánok elővigyázatosságból a reaktor környékéről 180000 embert kitelepítettek. A radiokativitás hétfőn (március 14-én) jelentősen a veszélyes határérték alatt volt. A nyugatról fújó szél kelet felé, a Csendes-óceán felé fújta a radioaktív anyagokat. Kutatók szerint a radioaktív szennyeződés nem jelent veszélyt Hawaii-ra, Alaszkára és az USA Nyugati Partjára, hiszen több ezer mérföldre fekszenek Japántól- nyilatkozta az Egyesült Államok nukleáris biztonsági szerve. Rick Morin, az Amerikai Radiológiai Kollégium biztonsági bizottságának elnöke elmondta, hogy a levegőben terjedő radioaktív anyagot úgy kell elképzelni, mint egy gyárkéményen keresztül távozó füstöt, mely minél messzebbre terjed, annál kevésbé lesz ártalmas.

Ahogy a felhő keletre tart, nagy része a tengerbe fog kerülni. Bár az időjárási előrejelzések a következő néhány napra ellenkező irányú széljárást jósolnak, így a radioaktív anyag a sziget belseje felé vándorolhat. Ha a radiokaktív anyagok az időjárásnak köszönhetően nagy mennyiségben a sziget belsejében a földre kerülnek, ezáltal bekerülnek a táplálékláncba, akkor Japán egészségügyi károsodásokra számíthat. A csernobili katasztrófa is leginkább a gyerekeket sújtotta, akik a radioaktív anyagokat a tehéntejen keresztül vitték be a szervezetükbe, ugyanis a jódizotóppal szennyezett radioaktív füvet fogyasztották el előzőleg a szarvasmarhák.

Csernobil súlyos öröksége

Az ukrán egészségügy egyik legsúlyosabb öröksége a csernobili atomerőmű katasztrófája: az 1986. április 26-án történt robbanás következményeinek azonnali elhárításában közreműködő 350 ezer úgynevezett „likvidátor” közül több mint 12 ezer már nem él. A még életben lévők körében megugrott a pajzsmirigy daganatos megbetegedésének előfordulása. Bár a zónát még közvetlenül a robbanás után lezárták, az ott élőket kitelepítették, a civil lakosság az utóbbi években – minden figyelemfelhívás ellenére – elkezdett visszaszivárogni.
Csernobil súlyos öröksége

(WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes Forrás: emedicine.com)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.