Agyhártyagyulladás: Egyszeri eset vagy járvány?
megjelent:
Túl van az életveszélyen az a halásztelki kislány, akit fertőző agyhártyagyulladás miatt szombaton szállítottak a Szent László Kórházba - közölte a halásztelki Tündérkert Óvoda vezetője hétfőn az MTI-vel. Az intézményvezető cáfolta a TV2 Mokka című adásában elhangzott hírt, miszerint egy másik gyermek is elkapta a fertőzést.
Tudta? |
Néhány alapbetegség (nyílt koponysérülés, immunhiány, leromlott állapotú beteg kórházi fertőzése) esetén nagyobb az agyhártyagyulladás veszélye, ilyenkor a kórokozók is mások lehetnek, mint eredetileg egészséges személy betegségében. |
A beteg kislánnyal kapcsolatba került mintegy 35 óvodás, illetve felnőtt kétnapos megelőző gyógyszeres kezelést kap. Urbán Miklósné óvodavezető az agyhártyagyulladásos megbetegedés előzményeiről elmondta: a négyéves kislány múlt szerda óta nem járt óvodába, édesanyjától elkapott egy vírusfertőzéses, hányással, hasmenéssel járó betegséget, majd a bárányhimlőt is.
Az óvodavezető úgy tudja, hogy a kislány legyengült immunrendszere játszhatott közre a fertőző agyhártyagyulladás kialakulásában. Péntek este már magas volt a láza, s a "jellegzetes" lilás kiütések is megjelentek a testén; súlyos állapotban vitték kórházba. Az óvodavezető információi szerint a gyermek már túl van az életveszélyen.
Az ÁNTSZ felkereste azokat, akik érintkezhettek a beteg gyerekkel
Az agyhártyagyulladás |
Az idegrendszert érintő fertőző betegségek közül az agyhártyagyulladás a legismertebb. Az antibiotikumok feltalálása előtt a betegség gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű volt. Az agyhártyagyulladás |
Az ÁNTSZ szombaton bekérte azoknak a nevét, akik vélhetően közvetlen kapcsolatba kerültek a kislánnyal, így másnap megkezdődhetett mintegy 35 gyermek, illetve felnőtt kétnapos megelőző gyógyszeres kezelése. Urbán Miklósné szerint egyszeri megbetegedésről, s nem járványról van szó, így a televíziós híradásban elhangzott azon állítás sem igaz, hogy az óvodában egy másik kislány is megbetegedett agyhártyagyulladásban. Mint mondta, ezt a kislányt lázgörcs miatt vitték kórházba, az orvosok szerint véletlen egybeesésről van szó.
Az óvodavezető kitért arra, hogy az intézményben nemrég lezajlott - szokásosnak mondható - bárányhimlőjárvány miatt egyelőre új gyermeket nem vesznek fel, de nincs zárlat, vagyis a 400 fős, 13 csoportos óvoda normál rend szerint fogadja a kicsiket. Ennek ellenére a szülők félnek, legalább 30- 40 százalékuk nem merte bevinni gyermekét hétfőn az óvodába. Az agyhártyagyulladásos megbetegedés miatt az intézmény több pontjára tájékoztatókat helyeztek ki, ezeken a súlyos betegség tüneteiről és más fontos tudnivalókról olvashatnak a szülők. Az lenne a legfontosabb, hogy a bármilyen okból gyengélkedő kicsiket ne hozzák közösségbe, mert megfertőzhetik a többieket, de ezt a munkahelyüket féltő felnőttek többsége nem tartja be - mondta Urbán Miklósné.
Az ÁNTSZ tanácsait a járványos agyhártyagyulladás megelőzéséhez itt olvashatja.
(MTI)