A könnyű testmozgás javítja a memóriát

Medipress
megjelent:

Hetente néhány alkalommal 40 perc séta elég az emlékezőtehetség karbantartásához és az idősödő agyat is segít formában tartani, állítja egy új kutatás.

A 120 önkéntes bevonásával végzett kísérlet tanúsága szerint a könnyű testmozgás serkenti az agy hippokampusz nevű részének a működését, ezáltal a résztvevők a memóriafeladatokban is jobban teljesítettek – áll a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent tanulmányban.

A testmozgás főleg az időskori memóriazavarok ellen hatásos, amely kezd egyre égetőbb társadalmi problémává válni: csak az Egyesült Királyságban 820 ezer ember szenved tőle, 2030-ra pedig ez a szám várhatóan a duplájára fog emelkedni. Szakemberek szerint, amíg meg nem találják rá a megfelelő gyógymódot, ez az egyszerű és olcsó módszer enyhítheti a problémát.

Gyakran keveset

A Pittsburgi Egyetemen dolgozó Kirk Erickson és munkatársai kezdték el kutatni, hogy a mérsékelt testmozgás valóban javítja-e a memóriát.
Ehhez a 120 önkéntest két csoportra osztották. Az egyik társaság azt a feladatot kapta, hogy hetente többször sétáljanak 40 percet, a másik tagjait pedig arra kérték, hogy csak nyújtógyakorlatokat végezzenek. A kísérlet elején, közepén és a végén pedig memóriateszteket oldattak meg velük.

A csak nyújtásokat végzők hippokampuszának kapacitása egy év alatt 1,4 százalékkal csökkent, amit az öregedés természetes velejárójának szokás tekinteni. A rendszeresen mozgók agyi kapacitása azonban még nőtt is, 2 százalékot. A memóriatesztek elvégzése során mindkét csoport mutatott valamekkora fejlődést.

Az Alzheimer-kór okai

Az Alzheimer-kór hátterében álló okokat jelenleg még nem teljesen ismerik, az azonban egyértelmű, hogy a kórban szenvedőknél az agy bizonyos helyen lévő idegsejtjei károsodnak. Az Alzheimer-kór okai

Erickson professzor azt mondta: az agy sorvadását általában elkerülhetetlennek tartjuk, miközben egy kevés testmozgás is javíthat a helyzeten. Az agy rendkívül alakítható szerv.

Az Alzheimer-kórral foglalkozó Dr. Simon Ridley hozzátette: bár ezzel a betegséggel nem foglalkozott a kutatás, soha nem késő elkezdeni a mozgást, hogy segítsünk az agyunknak egészségesnek maradni. Már a legegyszerűbb testedzés is megvédi az agyat az öregedéssel járó hanyatlástól. Ez, és a megfelelő táplálkozás csökkenti az időskori memóriazavarok kialakulásának kockázatát, és még számos jótékony hatással rendelkezik - véli Ridley.

(Forrás: Medipress)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit és Dr. Kerekes Éva
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.