Milyen gyors az izomvesztés a rendszeres testmozgás abbahagyása után?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Kihagyott egy edzést? Vagy kettőt, esetleg még többet? Ha a testmozgást jelentős inaktív időtöltéssel cseréli fel, azzal az izomerő harmadát veszítheti el – állítja egy új tanulmány a Journal of Rehabilitation Medicine.

A Koppenhágai Egyetem kutatói 32 férfit (közülük 17-en a 20-as életéveikben jártak, 15-en pedig 60-70 év közöttiek voltak) kértek meg arra, hogy egy olyan térdmerevítőt viseljenek, ami 2 héten át rögzíti az egyik lábat. A két hét letelte után a rögzített lábon a fiatalabb férfiak 22-34%-át veszítették el az izomerőnek, míg az idősebbeknél ez az arány 20-26% volt.

A gyors izomerővesztés mértéke kijózanító lehet, ám mégsem ez volt a kutatással kapcsolatosan a legrosszabb hír. A két hetes inaktivitással elvesztett izomerő pótlásához a kísérletben résztvevők 6 héten át tartó rendszeres kerékpáros edzésbe kezdtek, mely az első 4 hétben heti három, majd később heti négy alkalmat jelentett, ám az edzésprogram végére a láb izomereje még mindig 5-10%-kal alacsonyabb volt, mint a vizsgálat kezdetekor.

Noha a tanulmányban férfiakat vizsgáltak, az eredmények valószínűleg a nőkre is ugyanígy igazak, állítja a tanulmány szerzője, Andreas Vigelso, a Koppenhágai Egyetem tudományos segédmunkatársa.

Nem akkor van gond, ha néha kimarad egy edzés

A lényeg, mely mindenkit érint, hogy egész életen át aktívnak kell maradni. Az eredmények nem azt jelentik, hogy időnként ne lehetne kihagyni egy-egy edzést, de a kísérlet jól illusztrálja, milyen gyorsan elveszítjük az izomerőt és fittséget, ha az aktivitási szintünk a nullára esik vissza.

Annak ellenére, hogy a tanulmányban résztvevő fiatalabb férfiak több izmot veszítettek, az idősebbek izomvesztése nagyobb probléma, mivel potenciálisan több hatással lehet a korcsoport képességére a mindennapi élet (pl. főzés, szemét kivitel, lépcsőn feljutás stb.) dolgainak ellátásában. Az izomerő negyedének elvesztése a függetlenség és az életminőség elvesztését is jelentheti, ha az ember 70 év körüli.

Az elvesztett izmot erősítő edzésekkel gyorsabban lehet visszaépíteni, és korábbi tanulmányok azt sugallják, hogy az úgynevezett resistance training gyakorlatok lehetővé teszik a teljes izomerő helyreállítását. Amennyiben egy sérülés miatt nem tudja az addigi edzésprogramját folytatni, vagy akár egyszerűen sétálni sem tud menni, mindenképpen végezzen valamiféle kímélő gyakorlatot, mely elősegíti a gyógyulási idő csökkentését – tanácsolják a szakértők!

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Szerző: Cs. K., fordító; yahoo.com

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg összeállítás - Molnár Andrea, Irinyi-Barta Tünde, Bak Marianna
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Kálmánczhey Emőke, fitneszedző
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.