• Az elhízás fokozza a rák kockázatát

        Szerző: FH

        Öt-hat rákbetegség kockázatát is növeli a kövérség, a daganatok kialakulásának kockázata egyenes arányban nő a túlsúllyal - állapították meg brit orvosok. Tanulmányuk szombaton jelenik meg a Lancet című brit orvosi hetilapban.

        A Manchesteri Egyetem kutatói 141 tanulmányt nyálaztak át, amely több mint 280 ezer ember súlygyarapodását kísérte figyelemmel, úgy hogy a testtömegindexet (BMI) vették figyelembe. Ezt úgy számítják ki, hogy a kilóban mért a súlyt osztják a méterben mért testmagasság négyzetével. Túlsúlyosnak számít a 25-30 közötti BMI, a 30 fölötti pedig már kóros kövérségnek.

        Férfiak és nők

        A kutatók azt találták, hogy ha öt ponttal nő a testtömegindex, akkor a férfiaknál 52 százalékkal emelkedik a nyelőcsőrák, 33 százalékkal a pajzsmirigyrák kockázata, a vastagbél és a vese rákjának veszélye pedig 24 százalékkal nő.

        Nőknél a testtömegindex öt pontos növekedésével, 59 százalékkal válik gyakoribbá a méh- és az epehólyagrák, 51 százalékkal a nyelőcső és 9 százalékkal a vese rákja.

        Hirdetés

        Kisebb, de még mindig kimutatható az összefüggés a testtömegindex növekedése és a végbél és a bőr rákja férfiaknál, valamint a mellrák, a hasnyálmirigy, a pajzsmirigy és a vastagbél rákos megbetegedése a nőknél.

        Az elhízottságot régóta összefüggésbe hozzák az orvosok a szív- és érrendszeri betegségekkel, valamint a cukorbajjal, de csak újabban találtak bizonyítékot arra, hogy a zsírszövetek túlzott felszaporodása növelik a rák veszélyét is.

        (FH)

        Módosítva: 2008.02.15 17:59, Megjelenés: 2008.02.15 17:59
      • Cikkajánló

        Koronavírus

        Koronavírus

        Semmelweis Egyetem

        Nő a 40 év alattiak aránya a fertőzöttek között. Júliusban 44%-ot tett ki ez a korosztály.

        Inkontinencia

        Inkontinencia

        Cs. K., fordító

        Bőrápolási tippek inkontinenciában szenvedőknek.

        Fej-Nyak Rák Elleni Küzdelem Világnapja: július 27.

        Minden év július 27-én a fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok elleni küzdelemre figyel a világ. A Fej-Nyaki Onkológiai Társaságok Nemzetközi Föderációja 2015-ben július 27-ét a Fej-nyaki Daganatok Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította.

        Ne haljon meg és ne szenvedjen senki, akin a tudomány mai állása szerint lehetne segíteni

        A(z élő) szervezetek működése dinamikusan szabályozott folyamat. Ha a vezénylésükben szerepet játszó szabályozó gén (vagy több gén) meghibásodik, annak következményeként valamely sejt (vagy több sejt) fékevesztett módon osztódni kezd. Ezt a sejtburjánzást kiváltó génhibát kapcsolják ki a legújabb célzott gyógyszerek, s ezzel új megközelítést, egyfajta oki terápiát hoznak az onkológiában. Dr. Peták István molekuláris farmakológussal beszélgettünk.

        A rák megelőzése - Mi és miért segíthet?

        A rákos megbetegedések egy része megelőzhető, időben felismerhető, melynek érdekében mi magunk is többféle módon tehetünk. Fontos az egészséges életmód követése, melynek alapja a helyes, kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás.

        Mikor a rák kiújul

        A rák kiújulásával egyidejűleg újra jelentkeznek mindazok az érzések, amelyek az első diagnózis sokkoló híre hallatán törtek fel Önből. Harag, félelem és bizonytalanság a terápiás lehetőségeket és a jövőt illetően. A szomorúság, amit érez, teljesen normális, sőt, a második rákdiagnózis sokkal lehangolóbb lehet, mint az első volt.

        Növeli-e a rák kockázatát a röntgen és az orvosi képalkotás?

        Mindennap ki vagyunk téve természetes forrásokból származó sugárzásnak (ilyen pl.: a földkéregből származó radon gáz, a Napból, csillagokból és a világűrből jövő kozmikus sugárzás és az ételeink, italaink sugárzása is). Azonban felvetődik a kérdés, hogy a mesterséges sugárzás vajon milyen hatással lehet az egészségünkre.

        Étkezési nehézségek a rákkezelés idején - Mit tegyünk fogyás esetén?

        A betegség alatti túlzott fogyást nem mindig maga a betegség okozza: előfordulhat, hogy a hátterében a gyógyszeres kezelés áll, de a betegséggel járó szorongás is okozhat étvágycsökkenést.

        Hogyan juthat a megfelelő tápanyagokhoz rákkezelés alatt?

        A megfelelő táplálkozás segíthet abban, hogy jobban érezze magát, és könnyebben tudja elviselni a rákkezelést.

        A nagy rákbeteg átalakítás

        Egy franciaországi jótékonysági alapítvány (Mimi) húsz daganatos beteget alakított át. A jelentkezőktől csak annyit kértek, hogy az átalakítás időtartama alatt, csukják le a szemüket, hogy a végeredmény leleplezése még hatásosabb legyen.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Hüvelygomba és fogamzásgátló
        Sok nő küzd visszatérő hüvelyfertőzéssel, melyek között gyakori a gombás eredetű.
        Online konzultáció
        Milyen az online konzultáció megítélése itthon? Bíznak benne az emberek?
        Allergiás?
        Nem az orrunk az egyetlen testrész, amely allergia esetén érintett lehet.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások