Veszélyben a férfiak egészsége, nagyobb a rákkockázatuk

MTI
megjelent:

A férfiak vonakodása életmódjuk egészségesebbé tételétől és az orvosi vizsgálatoktól vezethetett a nemek közötti nagy különbséghez a rákos megbetegedésekben és elhalálozásban Nagy-Britanniában - vélik brit egészségügyi szakértők.

A mindkét nemet érintő ráktípusok esetében a férfiak 60 százalékkal nagyobb eséllyel betegszenek meg és 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg - állapította meg a brit Nemzeti Rákkutatási Hálózat (NCIN) és a Cancer Research UK elnevezésű szervezetek hétfőn közzétett tanulmánya.

A nők jobban figyelnek?

Ezeknél a ráktípusoknál nincs ismert biológiai oka a nemek közti eltérésnek. A szakértők úgy vélik, a különbséget az okozza, hogy a nők jobban figyelnek magukra. Ezért szorgalmazzák, hogy hívják fel a férfiak figyelmét arra, milyen kockázatot vállalnak egészségük elhanyagolásával.

A 2006-os és 2007-es évek rákbetegségekre vonatkozó adatait most tették közzé Nagy-Britanniában. Azok alapján - minden ráktípust figyelembe véve - a férfiak 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg rákban, a betegség megjelenésének kockázata pedig 16 százalékkal nagyobb, mint a nőknél.

A további elemzéseknél az átlagadatokból kihagyták a kizárólag vagy nagyobb részt csak az egyik nemet érintő ráktípusokat, például a mellrákot és a dohányzással összefüggésbe hozható tüdőrákot. Az utóbbit azért, mert a férfiak nagyobb hányada dohányos, ami az összehasonlítást is meghamisította volna. Mint David Forman, az NCIN munkatársa elmondta, a férfiakat érintő negatív tendencia alól egyetlen kivételt találtak, a melanoma nevű bőrrákot.

Makacsságból kevésbé egészségtudatosak?

"A férfiak híresek makacsságukról és arról, hogy nem olyan egészségtudatosak, mint a nők" - adott magyarázatot az eltérés lehetséges okaira Forman.

Alan White, a leeds-i Metropolitan Egyetemnek a férfiak egészségügyével foglalkozó professzora elmondta: a férfiak általában kevésbé vannak tudatában annak, hogy idejében felismerve gyógyítható a rák, mint ahogy annak is, hogy a dohányzás, hasi elhízás, a sok alkohol, a rossz étrend növeli a rákos halálozás kockázatát.

A szakértők mindazonáltal hangsúlyozták, hogy további kutatásokra van szükség annak megállapítására, mi okozza pontosan a tanulmányban megállapított nemek közti különbséget.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Laczikó Dorottya, klinikai kutató
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.