A rákos betegek fele ma már meggyógyul

Szerző: MTI

A nem túl rózsás képet mutató statisztikák ellenére a rák nem a halálos betegség szinonimája, a páciensek fele ma már meggyógyul - hangsúlyozta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója a Kor Kontroll Társaság és az intézet által csütörtökön rendezett, szűrővizsgálatokkal és előadásokkal egybekötött nyílt napon.

A "Nyerj életet!" mottójú rendezvénynek Dénes Margit, a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere volt házigazdája és fővédnöke, B. Király Györgyi, a Kor Kontroll Társaság elnöke pedig a főszervezője. E kerület egyes részein különösen csekély a hajlandóság a szűrővizsgálatokon való részvételre. Alacsony az iskolázottság, egyes körökben pedig indokolatlan a félelem, akár a mammográfiával szemben is - hangzott el.

Pedig a szűrővizsgálatok szó szerint az életet jelentik - évente több ezer esetben - hiszen a rák sokszor akkor válik halálos betegséggé, ha nem ismerik fel időben. Magyarországon évente 32 ezer ember hal meg rosszindulatú betegség következtében, közülük több mint 7 ezren olyan rákfajtákban, amelyek kimutatására már létezik hatékony szűrővizsgálat.

Bírná-e kapacitással az egészségügy, ha mindenki, aki érintett, elmenne ezekre a vizsgálatokra? Az MTI kérdésére Kásler professzor határozott igennel válaszolt. Hozzátette ugyanakkor, hogy számos rákfajtánál nem léteznek szervezett szűrővizsgálatok, és amelyekre szerveznek prevenciós szűrést, azoknál - például a végbélráknál - sokakat visszatart a fájdalmas vizsgálat. Való igaz, hogy ezek nem kellemes procedúrák, de nem hasonlíthatók össze a kifejlődött végbélrák gyógyító kezeléseinek mellékhatásaival.

Általában igaz - hangzott el a tájékoztatón -, hogy az emberek félnek elmenni a szűrővizsgálatokra, mert attól tartanak, hogy ott "kiderül valami". Tartanak attól, hogy eddigi életük megváltozik, kezelésekre kell járniuk, netán műtét vár rájuk, holott addig egészségesnek hitték magukat. A rák alattomos betegség, sok fajtája nem fáj, és már csak akkor lehet észlelni, amikor esetleg súlyossá válik a beteg állapota.

A nyílt napon szó esett a betegek helyes étkezéséről, a fájdalomcsillapításról, a lelki támasz szükségességéről, a pszichológus és a család szerepéről, a gyógyultak életmódjáról is. Egyre nagyobb azok száma, akik hosszú időn keresztül élhetnek együtt a betegséggel, vagy éppen meg is feledkezhetnek róla.

A tájékoztatón többen fejtegették: jó-e ha a beteg egyáltalán nem tud semmit a kórról, annak kezeléséről és életesélyeiről, vagy inkább az az ideális, ha sokat olvas hozzá, gyakran böngészi az internetet? - A túl sok információ nem mindig hasznos - állították a jelenlévő onkológusok. Az orvosok nem szeretik a "túlképzett" beteget, inkább azt, aki 100 százalékban együttműködik az empátiás, kiváló szakértelmű szakorvossal. Így nagyobb a gyógyulás esélye, mondták.

A népességszámhoz viszonyítva egyre több a rákos beteg a legtöbb európai országban. Ennek legfőbb oka, hogy az emberek tovább élnek, ezért olyanokban is "van ideje" kifejlődni ennek a kórnak, akik korábban, más betegségük miatt, ezt a kort nem érhették meg - mondták a szakorvosok.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Rovarfóbia (entomofóbia) Rovarfóbia (entomofóbia)

Okok és kezelési lehetőségek. Mit tehet, ha ezzel a problémával küzd?

Villámcsapás Villámcsapás

Hol vagyunk biztonságban? Mi a teendő, ha valakit villámcsapás ér?

Agydaganat elleni szerrel...

Egyes agresszív agydaganatok kezelésére szolgáló hatóanyagból szeretnének gyógyszert készíteni a Debreceni Egyetem és egy lyoni egyetem...

A mellékpajzsmirigy daganatos...

A mellékpajzsmirigy a pajzsmirigy hátsó felszínén elhelyezkedő, általában 4 darabból álló apró endokrin szerv. Fő szerepe a parathormon (PTH)...

Kábító fájdalomcsillapító...

A kábító fájdalomcsillapító tapaszok felírása csak akkor javasolt, ha már másféle módon nem tudjuk csillapítani a beteg fájdalmát. A tapaszok...

Étkezési nehézségek a rákkezelés...

Amennyiben rosszindulatú daganatos betegséggel diagnosztizálták, az étrendjére való odafigyelés a terápia fontos részét képezi. A kiegyensúlyozott...

Mit kell tudni a TNM-rendszerről?

Minden daganatos betegség kezelésének alapvető követelménye a pontosan meghatározott TNM-besorolás, mivel csak az ismert és precízen besorolt...

A daganatos megbetegedések lehetséges...

A daganatos betegségek tünetei nem mindig egyértelműek, így eleinte a rákos betegségeknek sincsenek feltűnő jelei. Néhány tünet azonban a...

Ráktünetek, melyeket egy férfi sem...

A rákot minél korábban veszik észre, annál nagyobb az esély, hogy sikeresen kezelhető. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy ismerje a saját testét, és...

Étkezési nehézségek a rákkezelés...

Az étvágyat számos fizikai és lelki tényező befolyásolja, például a fájdalom, az emésztési problémák, a betegség okozta szorongás, vagy...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.