• Ön mikor járt méhnyakszűrésen utoljára? Tízezer nő kap meghívót a napokban

        Szerző: ÁNTSZ

        2016-tól az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányításával több mint száz magyarországi településen 121 védőnő kezdi meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrést. A programba bekapcsolódók száma folyamatosan bővül, így évközben egyre több hazai kistelepülésen válik helyben elérhetővé a szolgáltatás.

        A méhnyakszűrés fontosságára hívja fel a figyelmet az Európai Méhnyakrák Megelőzési hét is. A hazai rendezvénysorozat 2016. január 23-án szombaton, Budapesten veszi kezdetét, a programokon az ÁNTSZ szakemberei is előadást tartanak.

        Hazánkban a méhnyakrák miatti halálozás magas, az európai uniós országok átlagának mintegy háromszorosa. A méhnyakrák miatt bekövetkező halálozások száma évek óta nem csökken, évente közel 400 nőt veszítünk el. Pedig a betegség kialakulása szűrővizsgálattal megelőzhető, illetve az időben felismert elváltozás megfelelő hatékonysággal kezelhető.

        Hirdetés

        Már védőnők is elvégezhetik a vizsgálatot

        Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2009-ben indította el a védőnői népegészségügyi célú méhnyakszűrést. 2015-ben egy európai uniós program keretében újabb védőnők szereztek képzettséget a méhnyakszűrés végzésére, és csatlakoztak a szűrést végző védőnőkhöz. Átfogó, hosszú távú célunk, hogy a hazai méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal irányításával a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztése tovább folytatódik. Ennek részeként februárban tízezer 25 és 65 év közötti nő kap névre szóló meghívólevelet az ÁNTSZ-től méhnyakszűrésre.

        Fontos kiemelni, hogy a vizsgálat nem jár fájdalommal, egyszerűen elvégezhető és a jogosultak számára ingyenes. Az ÁNTSZ kéri, és egyben biztatja azokat, akik meghívó levelet kapnak, hogy éljenek a felkínált ingyenes szűrés lehetőségével.

        Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a fentiekkel kapcsolódik az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez. A  tájékoztató kampány célja – a többi között –, hogy felhívja a figyelmet a szűrés fontosságára, és a védőnői méhnyakszűrés elérhetőségére.

        (ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal)

        Módosítva: 2016.01.23 18:49, Megjelenés: 2016.01.23 18:49
      • Cikkajánló

        Interjú

        Interjú

        MSZSZ

        A transzplantáltaknak le- gyengített immunrendszerrel kell átvészelniük a járványt.

        Szülés után

        Szülés után

        Szponzorált tartalom

        Szülés után is jelentkezhet hüvelyszárazság. Mi ilyen esetben a teendő?

        Hogyan éljük túl a várakozással és a bizonytalansággal járó időszakot daganatos megbetegedések esetén?

        Az onkológia fejlődésének hála ma már a rák nem feltétlenül egy végzetes, gyors lefolyású betegség. Természetesen sajnos ez is előfordul, de nem ritka már azoknak az eseteknek a száma sem, ahol akkor is van remény, ha a daganatot egy késői vagy előrehaladott stádiumban fedezik fel.

        A rákgyógyítás jövője

        Az elmúlt években gyökeres változás ment végbe a daganatok diagnosztikájának és kezelésének tekintetében. Egyre nagyobb teret kapnak az úgynevezett célzott terápiás módszerek, melyek a daganatok molekuláris szintű diagnosztikáján alapuló személyre szabott daganatterápiát tesznek lehetővé.

        Méhnyakrák - Kis figyelemmel megelőzhető

        A méhnyakrák már korai stádiumban is jól felismerhető, és megfelelő kezeléssel akár végleges gyógyulás is elérhető, ennek ellenére a méhnyakrákos megbetegedés napjainkban is kiemelkedő helyet foglal el a halálozási statisztikákban.

        Méhnyakrák - Mire számíthat a nőgyógyásznál?

        Rendszeres nemi életet élő nők esetén a szűrővizsgálaton való részvétel évente ajánlott, egy egyszerű vizsgálattal ugyanis a méhnyakrák kialakulása megelőzhető!

        A méhnyakrák-szűrés módszerei

        A 30 éves és annál idősebb nők, akiknek mindkét ma ismert méhnyakrákszűrésük negatív, biztonsággal várhatnának 3 évet is a következő vizsgálatig, derül ki egy új felmérésből.

        Méhnyakrák - milyenek a kilátások?

        A méhnyakrák egyáltalán nem ritka betegség, az onkológiára kerülő betegek kb. 10 százaléka méhnyaktumoros.

        A méhnyakrák elleni védőoltás legalább 20 évre szól

        Valószínűleg legalább 20 évre biztosít megfelelő védelmet a méhnyakrák elleni védőoltás, amelyet ősszel újabb iskolai évfolyam kaphat meg - mondta Dánielisz Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője.

        A méhnyakrák kezelése

        A korai stádiumban felismert méhnyakrák sikeresen kezelhető. A kezelés formája, és a betegség prognózisa a rák típusától és előrehaladottsági szintjétől függ, emellett figyelembe kell venni az életkort, az általános egészségi állapotot, az életminőséget illetve azt is, hogy a beteg szeretne-e majd a jövőben gyermeket.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.