A szűrés életet menthet

Debreceni Egyetem
megjelent:

Egy nagyváros lakosságával nő évente a daganatosok száma hazánkban. A február 4-i rákellenes világnap üzenete: az időben felfedezett kór gyógyítható.

Évről-évre növekszik a daganatos megbetegedések száma a világban és Magyarországon is. Bár az ütem lassulni látszik, 2012-ben 94 ezer új esetet összesített a Nemzeti Rákregiszter – tájékoztat Horváth Zsolt egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Onkológiai Klinikájának igazgatója.

Dr. Horváth ZsoltA leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos betegség hazánkban a tüdőrák. Évente tizenegy-tizenkét ezren betegszenek meg ebben a kórban. Ezt követi a vastag- és végbéldaganat, amelyből tízezret fedeznek fel az orvosok. Hét-nyolcezer nőnél emlőrák, ezernél méhnyakrák, négyezer férfinél pedig prosztatarák alakul ki – sorolja az onkológus azokat a sokkoló adatokat, melyekkel a világ élvonalában vagyunk. Ezek a daganatok a szűrővizsgálatokkal jórészt időben felfedezhetők, ezért nagyon fontos az azokon való részvétel.

Az emlőrák példáján keresztül érzékelteti Horváth Zsolt, hogy miért lényeges a korai felismerés. Az emlőrákos betegek harmada veszíti életét a betegségben, így a gyógyult betegek száma folyamatosan nő. (Gyógyultnak akkor nevezhető egy daganatos beteg, ha öt évig nem újul ki a tumor.) A korán felfedezett emlőrák esetében 80-90 százalékos az ötéves túlélés, de a klinikaigazgatónak olyan betege is van, aki 35 éve tünetmentes. Vagyis a legfontosabb üzenet, hogy ne féljünk a vizsgálatoktól, és menjünk rendszeresen szűrésre, mert a korán felfedezett rákos betegség gyógyítható.

Noha a daganatok gyakorisága az életkor növekedésével párhuzamos, az is megfigyelhető, hogy egyre fiatalabb életkorban alakul ki a megbetegedés. A szakember szerint ennek hátterében 30-40 százalékban az élet- és munkakörülmények, továbbá a rákkeltő környezeti tényezők – a stressz, az alkoholfogyasztás és a dohányzás – állnak.

vizsgálatA Debreceni Egyetem Onkológiai Klinikáján a regionális kiemelt központi szerepből adódóan főként a régió három megyéjének betegeit látják el. Éves szinten ez 60-70 ezer orvos-beteg találkozást jelent, naponta pedig akár kétszáz kezelést is végeznek a klinika osztályain.

Tavaly több mint 5000 új daganatos beteg jelentkezett az intézményben, ahol a diagnosztikától a terápiás lehetőségeken át a szakmai tapasztalatokig és a modern gyógyszervizsgálatokig, minden egy helyen áll a páciensek rendelkezésére.

A legkorszerűbb sugárterápiás berendezésekkel a betegek modern és személyre szabott sugárkezelést kaphatnak, így csak a tumort és szűk környezetét éri behatás, az ép szövetek alig sérülnek. Jelenleg három lineáris gyorsítót használnak, a negyediket idén nyáron üzemelik be. Az új eszközzel olyan sugársebészeti beavatkozások is elvégezhetőek lesznek, amelyek akár nagy hasi műtéteket is kiválthatnak.

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Cserháti Zoltán, szemész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.