A daganatok ellen harcolnak

WEBBeteg
megjelent:

Interjúk onkológus orvosokkal és az onkológiai ellátásban résztvevő egészségügyi dolgozókkal.

A test és a lélek kezelése nem választható külön

Pszichológus-orvos családban nevelkedett fel, édesanyja után dr. Mailáth Mónika és ikertestvére, Nóra is ezt a pályát választotta. 2004-ben került a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Onkológiai Intézetébe, mint onkopszichiáter, mellette pedig gyermekpszichiáterként is dolgozik.

Az emlőrák specialistája

Az év onkológusa. '86 óta hűséges a Semmelweis Egyetemhez. Fontos számára a betegek hiteles tájékoztatása, ezért is írt információs füzetet Fáradékonyság és vérszegénység a daganatos betegségekben címmel. Dr. Dank Magdolnával, az SE ÁOK Radiológiai és Onkoterápiás Klinika osztályvezető egyetemi docensével beszélgettünk.

Sorstársként tekintenek rám a daganatos betegek

Az interjú megjelenésének idején megérdemelt szabadságát tölti Tihanyi Éva, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet röntgenasszisztense. A lendületes, életvidám, a páciensekkel figyelmes, türelmes, jó humorú hölgy 1981 óta dolgozik az intézményben.

Testi, lelki és szellemi rehabilitáció együtt történjen

Emberfeletti munka, megfeszített munkatempó, és túlórák – a helyzet minden egészségügyi dolgozónak ismerős. Van azonban egy területe az orvoslásnak, ahol az emberfeletti teljesítményt a többinél is kevesebb siker koronázza. Interjú Erős Nikolett gyermekpszichológussal.

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.