Egyre több a hazai cukorbeteg gyermek - Mi lehet az oka?

Független Hírügynökség
megjelent:

Egyre több gyerek lesz cukorbeteg Magyarországon - számolt be az RTL Híradó vasárnap. A Magyar Diabétesz Társaság felmérése szerint ezzel az egész életen át tartó betegséggel most körülbelül négyezer, 15 év alatti gyerek él itthon.

Ez a szám 70 százalékkal, azaz csaknem hétezerre nőhet, ha nem sikerül csökkenteni a megbetegedések ütemét. Az állam a GDP fél százalékát, vagyis körülbelül évi 131 milliárd forintot költ a cukorbetegek kezelésére. Egyre több szülő találkozik cukorbetegségre utaló panaszokkal gyermekénél.

Barkai László, a Magyar Diabétesz Társaság alelnöke az RTL Híradónak azt mondta: az 5 év alatti kisgyerekek között soha nem látott mértékben emelkedik az ilyen megbetegedések száma.

Arra számítanak ezért, hogy a következő 15 évben a mostani duplájára nő a kisgyerekek korosztályában a cukorbetegek aránya. Eszerint a 15 év alattiaknál 70 százalékkal lehet több beteg, vagyis a mostani 4000-ről majdnem 7000-re nőhet ez a szám.

A gyereknél főként az 1-es típusú diabétesz jellemző, amelynek pontos okát nem tudják, de egyre több a rossz életmód okozta 2-es típusú betegség is.

"Ötéves lányom cukorbeteg, meggyógyulhat?"

"Ötéves kislányomnál most derült ki, hogy cukorbeteg. Meggyógyulhat még vagy egész életen át szurkálnia kell magát? Mit tanácsol nekem, hogyan tudom segíteni a lányomat?" A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből. >>

A GDP fél százalékát költi az állam a cukorbetegek kezelésére

Magyarországon összesen körülbelül 700 ezer cukorbeteget tartanak nyilván. Az orvosok szerint még egyszer ennyien pedig nem tudnak betegségükről. Mire orvoshoz fordulnak gyakran már más probléma is kialakul emiatt. A legrosszabb következmény a vakság vagy a végtagamputáció.

A súlyos betegség költséges is. Kaló Zoltán egészségügyi közgazdász azt mondta: évi 131 milliárd forintot jelent viszonylag konzervatív számítások szerint is a cukorbetegség kezelése, és ebbe nincs beleszámolva a munkából kiesés költsége. Az állam a GDP fél százalékát költi a cukorbetegek kezelésére.

Szakemberek szerint nemzeti diabétesz programot kell készíteni, hogy hatékony megelőzéssel csökkentsék a betegség kialakulását, és hosszútávon a kezelések költségeit.

(FH)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.