Előrejelezhető lesz a csonttörés?

Szerző: MTI

Magyarországon két év alatt felére csökkent a kezelt csontritkulásban szenvedő betegek száma: a körülbelül 900 ezer betegből 2 éve még 160 ezer, most csak 70-80 ezer kap kezelést - mondta Lakatos Péter egyetemi tanár hétfőn.

Az Országos Oszteoporózis Központ társelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy még az idén az OEP olyan finanszírozást készül bevezetni, amely valószínűleg tovább csökkenti a kezelési lehetőségeket.

Csontritkulás teszt
Töltse ki tesztünket, és megtudhatja, hogy mennyire nagy a kockázata a csontritkulásnak az Ön esetében!
Töltse ki tesztünket! >>

A szakember beszámolt arról a kétnapos hétvégi, nemzetközi konferenciáról is, amelyen a közép-kelet-európai szakemberek egy egységes kockázatbecslő rendszer bevezetéséről állapodtak meg, amellyel egyszerűen és gyorsan lehet megállapítani a betegséget, fel lehet mérni a törés kockázatát és ezzel az alkalmazandó kezelést is meg lehet határozni.

Lakatos Péter elmondta: az utóbbi években a világ oszteoporózis szakértői felfigyeltek arra, hogy a legtöbb csonttörést nemcsak azok szenvedik el, akiknél a csontsűrűség alacsony, hanem más tényezők is szerepet játszanak ebben.

Csontritkulás teszt

Az Egészségügyi Világszervezet ezért kidolgozott egy FRAX nevű kockázatbecslő eszközt, amelynek segítségével egyszerűen és könnyen meghatározható, hogy a következő 10 évben mekkora az esélye a különböző töréseknek, így például a klinikai csigolyatörésnek, a csípőtörésnek, az alkartörésnek, és a felkarcsont törésnek.

A szakember elmondta: a kétnapos hétvégi 3. Közép- és Kelet-európai Oszteoporózis Találkozón, amelyen 13 ország 65 neves szakértője vett részt, megállapodtak abban, hogy minden ország bevezeti a FRAX-ot, de előtte a nemzeti sajátosságokat is figyelembe véve átalakítja azt.

Ennek megfelelően várhatóan fél év-egy év múlva már a magyar FRAX-ot is le lehet tölteni az internetről. Lakatos Péter példaként elmondta: a csontritkulásnak, tehát a csonttöréseknek a legnagyobb kockázata a vékony, fehér 50 év fölötti nőknél van, tehát egy afrikai fiatal testes férfinél ez a kockázat elhanyagolható. A FRAX ezeket a tényezőket is számításba veszi a törés esélyének becslésénél.

A legfrissebb adatok alapján: jelenleg Európában körülbelül 3,8 millió ember él csontritkulás miatt már elszenvedett töréssel, és a kontinensen az 50. életévét betöltött minden harmadik nő és minden ötödik férfi élete során biztos hogy elszenved majd legalább egy oszteoporozis okozta törést. 2000-ben Európában 1,6 millió csípőcsont törés volt, és az érintettek fele mozgáskorlátozottá vált.

A szakemberek tapasztalatai szerint a combnyaktörést elszenvedők 40 százaléka soha többé nem képes járni, 30 százalékuk állandósult rokkanttá válik, 20 százalékuk pedig 1 éven belül meghal. A 45 év feletti nők jelenleg is több napot töltenek emiatt kórházban, mint a cukorbetegség, szívinfarktus, vagy mellrák miatt.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Gyerekek Gyerekek

Mit tehetünk immunrendszerük erősítése érekében?

Portré Portré

Dr. Koncz Tibor reumatológus, manuálterapeutával beszélgettünk.

Élet csontritkulással - Tanácsok a...

Az oszteoporózis (osteoporosis), más néven csontritkulás a csontrendszer betegsége. A csontok tömege, minősége és szilárdsága csökken, miközben...

A csontritkulás kezelési...

Korábban a csontritkulás (oszteoporózis) kezelésének alapvető készítményei a hormonok voltak, azonban a hormonkezelés biztonságossága miatti...

A csontritkulás folyamata és hazai...

Magyarországon 50 éves kor fölött mintegy 600 ezer nőt és 300 ezer férfit érint a csontritkulás, de ennél jelentősen több a D-vitamin-hiányban...

Csontritkulásban szenvedő betegek...

A csonttömeg fiziológiás csökkenése a 40. életévüket betöltött személyeknél indul meg, ahogy előrehalad a kor, egyre gyakoribbá válik és...

Az osteoporosisos fájdalom...

A csontritkulás (osteoporosis) gyakran nagyon fájdalmas töréseket okoz, melyek gyógyulása több hónapot vehet igénybe. Sok esetben a fájdalom a...

Nyílt nap a debreceni reumatológián

Az arthritis és a csontritkulás világnapjaihoz csatlakozva a Debreceni Egyetem szakemberei ingyenes betegfórumot tartanak október 19-én a Klinikai...

Több százezer magyarnak törhet...

Az elmúlt években felére csökkent a kezelt csontritkulásban szenvedők száma, jóllehet, mind többen (csaknem 900 ezren) érintettek a „néma...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.