• Nyílt nap a debreceni reumatológián

        Szerző: Debreceni Egyetem

        Az arthritis és a csontritkulás világnapjaihoz csatlakozva a Debreceni Egyetem szakemberei ingyenes betegfórumot tartanak október 19-én a Klinikai Központban. Az érdeklődők a megelőzésről, a terápiás eljárásokról és a helyes életmódról tájékozódhatnak.

        A sokízületi gyulladás (arthritis) világszerte népbetegségnek számít, hazánkban is mintegy százezer ember mindennapjait teszi fájdalmassá. A betegségcsoportnak számos fajtája létezik, legismertebb a reumatoid arthritis, a gerinc gyulladásával járó Bechterew-kór, a köszvényes arthritis, valamint tágabb értelemben a kopással és gyulladással járó artrózis is.

        A csontritkulás hazánkban a lakosság 10-15%-át érinti, egy-másfél millió embert. Sokakat úgy, hogy nem is tudnak róla, mivel a betegségnek nincsenek szemmel látható tünetei.

        Hirdetés

        Fontos a megelőzés

        Mindkét problémánál kiemelten fontos a megelőzés (korai szűrés, a káros környezeti tényezők kerülése és rendszeres mozgás), kialakult betegség esetén pedig a gyógyszeres kezelés mellett az életen át tartó helyes életmód.

        A megfelelő táplálkozásnak és a mozgásnak kulcsszerepe van mind a prevencióban, mint a terápiában. Erre hívják fel a figyelmet minden évben október 12-én az arthritis, október 20-án pedig az oszteoporózis (csontritkulás) világnapján. A nemzetközi kampányhoz csatlakozva a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában (DEKK) október 19-én, szombaton tartanak felvilágosító nyílt napot.

        Tévhit, hogy ezek a betegségek csak az idősebb korosztályt érintik. A reuma már fiatalkorban is elkezdődhet, különösen napjainkban, amikor a mozgásszegény életmód, a sok ülőmunka, a számítógép- és mobiltelefon-használat is hozzájárul a problémák kialakuláshoz. A találkozóra ezért a reumás betegségben, csontritkulásban szenvedő betegek és hozzátartozóik mellett azokat a fiatalokat is várjuk, akik a megelőzésre fókuszálnak – mondta Domján Andrea főszervező, a DEKK Belgyógyászati Klinika Reumatológia egészségügyi menedzsere.

        A délelőtti programon a résztvevők hallhatnak az arthritis kialakulásában szerepet játszó környezeti és életmódi tényezőkről, továbbá arról, hogy milyen jelentősége van a D-vitaminnak a csontritkulás és más súlyos betegségek megelőzésében. A találkozón kiderül, milyen okok állhatnak a sokakat érintő derékfájás mögött és ezekre milyen terápiákat tudnak javasolni a szakemberek.

        A betegfórum egyik különlegessége lesz az az előadás, amely egy szakgyógyszerész szemszögéből mutatja be a vény nélküli gyógyszereket és táplálék-kiegészítőket, továbbá az internetes, televíziós vásárlások veszélyeit. Emellett egészségfejlesztő szakember ad tanácsot a szükséges életmódváltáshoz, például a megfelelő étrend kialakításához, illetve gyógytornász mutatja be a mozgásszervi rehabilitáció gyakorlati vonatkozásait.

        Az Arthritis Alapítvány, a DE Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék, a DEKK Belgyógyászati Klinika Reumatológia és a Debreceni Akadémiai Bizottság Reumatológia, Ortopédia, Traumatológia munkacsoportja által szervezet nyílt nap október 19-én, szombaton 9 órától lesz a Reumatológia Tanszék tantermében (I. Klinikatelep, Nagyerdei körút 98.), ahol az előadások mellett tapasztalatcsere, tanácsadás és közös torna is várja az érdeklődőket.

        A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a [email protected] e-mail címen vagy a 0652/255-091-es telefonszámon.

        Olvasson tovább! A csontritkulás (oszteoporózis) előjelei és veszélyei

        (Debreceni Egyetem)

        Módosítva: 2019.10.17 11:06, Megjelenés: 2019.10.17 11:06
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Ekcéma

        Ekcéma

        Dr. Vincze Ildikó

        Mi okozhatja, és hogyan kezeljük? Tanácsok a mindennapokra.

        Olvassunk mesét!

        Olvassunk mesét!

        Szponzorált tartalom

        Érdemes mesélni gyermekünknek, mert számos jótékony hatással bír! (x)

        Nyílt nap a debreceni reumatológián

        Az arthritis és a csontritkulás világnapjaihoz csatlakozva a Debreceni Egyetem szakemberei ingyenes betegfórumot tartanak október 19-én a Klinikai Központban. Az érdeklődők a megelőzésről, a terápiás eljárásokról és a helyes életmódról tájékozódhatnak.

        Már fiatalkorban tennünk kell a csontritkulás megelőzéséért!

        A csontritkulás megelőzéséért egész életünkben tennünk kell. A kiegyensúlyozott és teljes értékű táplálkozásnak, az egészséges életmódnak, valamint a rendszeres fizikai aktivitásnak már gyermekkortól kezdve nagy szerepe van a csontok egészségének megőrzésében.

        Tévhitek és tények az ízületi betegségekről

        Az artritisszel (ízületi betegségek) kapcsolatban számos téves elképzelés és pontatlan információ kering a köztudatban. Tisztázzuk a félreértéseket!

        Munkában tartó EU projekt - mozgásszervi betegek számára

        A mozgásszervi betegek, főként az ízületi gyulladásban szenvedők munkában tartásának, illetve oda való visszatérésének programjáról (Fit for Work) tárgyaltak nemrégiben az Európa Parlament képviselői és a Munka Alapítvány (The Work Foundation) vezetői egy brüsszeli konferencián, amelynek munkájában most első ízben vettek részt magyar szakértők.

        Az idősebbek és az artritisz

        Idős emberek között a krónikus betegségek közül a reumás betegségek a leggyakoribbak. A férfiak és nők egyaránt szenvedhetnek tőle.

        A horgas-fogás védi a kéz ízületeit

        Az ízületi gyulladás és az abból fakadó mozgáskorlátozottság nem csak az időseket sújtja. A középkorúak, a fiatalok közül is sokakat érint, sőt, nem ritka a gyerek-beteg.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.