Az alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérik az iskolákat

Koronavírus Sajtóközpont
megjelent:

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kéri az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Miután a sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően már nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapokban sem, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő kötelező korlátozó intézkedéseket, ugyanakkor továbbra is fontos, hogy a szülők tünetes gyermeket ne vigyenek közösségbe és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra - tájékoztatta levelében a köznevelési intézményeket az emberi erőforrások minisztere.

A mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva és a 12 év feletti diákok közül is már 168 ezren felvették az oltást. Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik.
A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbra is az oltást javasolja, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.

A szülőktől továbbra is azt kérik, hogy koronavírus-fertőzés tüneteit mutató gyermeket ne vigyenek közösségbe, a fertőzésben érintett gyermek felgyógyulásáig nem látogathatja a tanítási intézményt.

Ahogy a mindennapokban, úgy az óvodákban és iskolákban sem kötelező a maszk és már nem kötelező a testhőmérséklet-mérés sem. Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, hogy mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását.

(Koronavírus Sajtóközpont)

Koronavírus - aktuális kérdések

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.