Ismét elérhető az agyhártyagyulladás elleni vakcina

MTI
megjelent:

Az év végéig elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre a megnövekedett hazai igények kielégítésére. A vakcina már csecsemőkorban, 2 hónapos kortól adható.

A forgalmazó a védőoltást továbbra is a korábbi nagykereskedelmi áron értékesíti, és az ajánlott bruttó fogyasztói áron sem változtat, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a vakcina szabadáras termék, ezért az ára patikánként eltérő lehet.

A meningococcus által okozott agyhártyagyulladás rendkívül gyors lefolyású fertőző betegség, a tünetek kezdetétől számítva 24-48 órán belül halált is okozhat. Ráadásul a fertőzés első jelei és tünetei más gyakori, nem súlyos megbetegedésre is utalhatnak, ezért a betegség a korai szakaszában nehezen diagnosztizálható.

A fertőzésen átesettek 10-20 százaléka maradandó, súlyos testi és idegrendszeri károsodást szenved

Magyarországon az elmúlt évtizedben évente átlagosan 43 meningococcus okozta esetet jelentettek, ezek többségében a baktérium B típusa okozta a megbetegedéseket. A kórokozó ellen létezik védőoltás.

2016 decemberében egy 18 éves budapesti gimnazista halt meg fertőző agyhártyagyulladásban, egy másik 20 éves fiatal életéért pedig napokig küzdöttek, majd Borsodban és Hevesen halt egy 22 és 6 hónapos csecsemő, vélhetően agyhártyagyulladásban.

Akkor az oltóanyag iránt sokszorosára növekedett a kereslet, ezért hiánycikk lett a vakcina. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet akkor azt közölte, hogy az ellátás zavartalan biztosításáért több gyógyszer-nagykereskedővel felvette a kapcsolatot, arra kérve a cégeket, keressenek külföldi forrásokat, ám sajtóhírek szerint eddig folyamatosan hiány volt az oltóanyagból.

Bővebben Az agyhártyagyulladás

(MTI)

Cikkajánló

Az agyhártyagyulladás

Dr. Gócs Viktor, infektológus
Agyhártyagyulladás
Az idegrendszert érintő fertőző betegségek közül az agyhártyagyulladás (meningitis) a legismertebb. Amikor a hírek hirtelen jelentkező, súlyos lefolyású, fertőző agyhártyagyulladásról szólnak, a betegség gennyes, baktériumok okozta formája zajlik.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.