Minden ötödik ember allergiás?

Szerző: MTI - Ántsz

A pollenszezonok kétharmadában a levegő napi pollenkoncentrációja olyan magas, hogy a magyar lakosság felének, tehát mintegy ötmillió embernek tüneteket okoz - közölte Páldy Anna, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Környezetegészségügyi Intézetének főigazgató helyettese szerdán.

Az éves pollenszezon zárása alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: idén március közepén indult el az igazi szezon, ami október közepére már szinte mindenhol lecsengett. Hangsúlyozta: a szezon ugyan rövidebb volt, összességében viszont magas maximum értékeket produkáltak. A parlagfű pollenszórását 1992 óta mérik az úgynevezett aerobiológiai hálózattal. Idén Nyíregyházán mérték parlagfű pollen esetében a valaha mért legmagasabb napi pollenkoncentrációt - emelte ki, hozzátéve, hogy Nyíregyháza eléggé fertőzött terület, e tekintetben négyszer volt vezető a közelmúltban, ezért erre a régióra kiemelt figyelmet kell fordítani.

Milyen volt a 2010-es pollenszezon?
A pollenszezon egymástól jól elkülönülő két részre osztható: a tavaszi fák, illetve a nyári gyomok pollenszórására. Előbbit elsősorban a hőmérséklet befolyásolja, míg utóbbit a csapadék, a hőmérséklet és a gyomirtás együttesen. A minden allergiásnál erős tüneteket kiváltó nagyon magas (100 pollenszem/m3/nap feletti koncentráció) pollenterhelésű napok az országos átlag alapján augusztus 15-től szeptember 15-ig tartottak. Az éves összpollenszám érték (7647) országos átlagban kissé magasabb az előző évben mértnél (7371). Az összpollen terhelés 2010-ben Nyíregyháza környékén volt a legmagasabb, ezt Debrecen és Békéscsaba környéke közelítette meg. A legkevésbé magas terhelést a Nyugat-magyarországi régióban és Salgótarján körzetében mérték. Összességében a 2010. évi pollenszezon nem sokban tért el az előző két évtől, viszont a 2005-2007. évi szezonhoz képest jelentősen magasabb terhelést mutatott. Milyen volt a 2010-es pollenszezon? - Olvasható az Ántsz jelentésében

A pollenszezont az időjárás és a csapadék befolyásolja, minél enyhébb a tél, annál hamarabb indul be a szezon - mondta Páldy Anna. Az allergiát okozó növények közül leggyakrabban a parlagfű, az éger és mogyoró okoznak problémát.

Ehhez kapcsolódóan felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2000-es évek óta egyre divatosabbak a citrus és tiszafélék, pedig ezek is rendkívül allergének, így nagy terhet jelentenek a lakosságnak.

Páldy Anna szerint a parlagfű okozta "össztársadalmi jellegű problémát" rövid távú akciókkal nem lehet megoldani. Kifejtette: csak egy 15-30 évig tartó átgondolt mezőgazdasági és erdőgazdasági gyakorlattal, lakossági parlagfű elleni akciókkal kiegészítve lehet megszüntetni ezt a problémát.

A sajtótájékoztatón Paller Judit, országos tiszti főorvos elmondta: több év után az idei volt az első év amikor szolgálat nem kapott kormányzati támogatást a pollencsapdák és egyéb eszközeiket működtetéséhez, valamint hogy a népegészségügyi program részeként ambicionálják az önkormányzatokat és a civil szervezeteket, hogy a parlagfüvet irtani kell.

Természetesen ettől függetlenül idén is voltak ilyen programok, amelyeket saját forrásból, az önkormányzatok és a civilek segítségével finanszíroztak. Paller Judit kiemelte: a magyar lakosság 20-25 százaléka, minden negyedik-ötödik ember allergiás. A gyógyszeres kezelése, valamint a tünetek enyhítése komoly ráfordítást igényel, amihez az államnak komoly részesedést kell vállalnia és máshonnan kell elvonnia az ehhez szükséges forrásokat - tette hozzá az országos tiszti főorvos.

(MTI)

Módosítva: 2010.11.17 23:23, Megjelenés: 2010.11.17 23:23
Címkék: Pollenszezon, ÁNTSZ
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Ízületi kopás Ízületi kopás

Ha nem kezelik, a szalagok, ínak és az érintkező csontfelszínek is sérülnek.

Koronavírus omikron-variánsa Koronavírus omikron-variánsa

Az FDA szakértői szerint fejlettebb vakcinákra lenne szükség ellene.

Tehet-e a krónikus stressz az allergia...

Hogyan erősödnek fel a szomatikus (testi) tünetek a pszichét ért stresszfaktorok megjelenésével? Hogyan függ össze a krónikus gyulladás és a...

Ezért jobb felíratni az...

A patikákban több antihisztamin vény nélkül is megvásárolható, ám bizonyos készítményekhez csak receptre tudunk hozzájutni.

A pollenek miatt erősödnek az...

Pollenszezonban a tüsszögéssel, köhögéssel, orrfolyással és szemviszketéssel járó szénanátha mellett gyakori panasz a bőrtünetek megjelenése...

Pollen-szezon és betegség-fazon

Miért is jó, ha fejben tartjuk a virágporok szórásának idejét? Miért kell még ezzel a szezonnal is tisztában lennünk? – kérdeztük dr. Csáki...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.