A parlagfű már készül az allergiaszezonra – hogyan védekezzünk ellene?

Orvostkeresek Egészségmagazin
megjelent:

A leggyakoribb allergén, a parlagfű virágzásának csúcsideje augusztus vége és szeptember eleje, az általa okozott allergiás tünetek megelőzését azonban már most érdemes megkezdeni.

A parlagfű rendkívül igénytelen és agresszíven terjedő növény, részint ebből is fakad, hogy az irtása évről-évre jelentős gondot okoz – magyarázza dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosa.

Védekezés a növény irtásával

A növények csírázása áprilisban már tömegesen zajlik, május végén hazánk egyes térségeiben már 5-10 cm-es parlagfüvekkel is találkozhatunk. A parlagfűből a nyári virágzás idején a levegőbe jutó virágporszemek hatalmas utat képesek a szél szárnyán megtenni, akár 100 km távolságra is eljutnak. A növényt tehát még a virágzása előtt kell elpusztítani, hogy ne szórhasson virágport, és ne érlelhessen termést. Ennek érdekében a leghatásosabb módszer a gyomlálás. Ügyeljünk rá, hogy a munkálatokat kesztyűben végezzük, a parlagfű irtását pedig semmiképp ne bízzuk gyerekekre, mert esetükben az erős pollenkoncentráció kiválthatja a lappangó allergiát.

Felkészülés az allergiaszezonra

Az allergiás betegség korra való tekintet nélkül, bármely életszakaszban kialakulhat. Akinél az előző szezonban tüsszögés, orrdugulás, orrfolyás, szemviszketés tünetei jelentkeztek, javasolt az allergia vizsgálat elvégzése. A parlagfű allergia kellemetlen tünetei ugyanis megelőzhetőek, de legalábbis enyhíthetőek, ha már a pollenszezon előtt felkészülünk kezelésükre. Az allergia kezeléséhez javasolt szakorvos tanácsát kérni. A recept nélkül kapható készítményeket is már kivizsgált, beállított terápia esetén kell alkalmazni, nem célszerű diagnózis nélkül kísérletezni. Panaszok esetén a vizsgálat elvégeztetése azért is fontos, mivel a nem megfelelően kezelt allergiás betegnél újabb allergiák jelentkezhetnek, vagy súlyosabb szövődmény, asztma alakulhat ki.

A már hosszabb ideje allergiás beteg számára is javasolt a szakorvost még a parlagfű virágzása előtt felkeresni. Esetükben 2-3 évente ajánlott az allergia vizsgálat ismétlése, amennyiben idő közben újabb panaszokat észlelt magán. A gyógyszeres terápia módosítására is szükség lehet. Az allergia kezelése ugyanis szezononként változhat, különösen, ha a korábban használt készítményekkel nem érhető el megfelelő életminőség. Várandósság esetén különösen fontos, hogy kerüljük a gyógyszerek szedését, ekkor szintén módosítanunk kell a korábbi kezelést.

Immunterápia: júniusban még kezdhető

Amennyiben az allergia vizsgálat során bebizonyosodik, hogy a tüneteket a parlagfű okozza, a szezon előtt megkezdett antihisztaminos kezeléssel enyhíthetők a tünetek.

Azok számára, akik tartós megoldást keresnek az allergiás panaszok kezelésére, júniusban még megkezdhető az immunterápiás kezelés. Az allergiaellenes gyógyszerekkel szemben az immunterápia nem csak a tünetek csökkentésére alkalmas, de segítségével megszüntethető a szervezet, allergénnel szembeni túlzott érzékenysége is. A terápia során a beteg azt az anyagot kapja hígítva, tabletta vagy cseppek formájában, amire érzékeny, ami a tüneteket kiváltja. A 3-5 éven át tartó terápiát követően így a szervezet folyamatosan hozzászokik ahhoz az anyaghoz, mely korábban a tüneteket kiváltotta, s végül megtanulja panaszok nélkül elviselni azt. A kezelés a beteg otthonában elvégezhető, s mindössze napi pár másodpercet vesz igénybe.

(Orvostkeresek Egészségmagazin)

Cikkajánló

Allergia vagy nátha? - Az allergia tünetei

Dr. Brugós László, tüdőgyógyász
Allergia
Mikor gyanakodjunk egyszerű nátha helyett allergiára? - a kérdés néha nem is egyértelmű. Cikkünkből megtudhatja, melyek az allergia tünetei, hogyan dönthető el, hogy egy meghűlést kell kikezelnünk, vagy allergológussal érdemes kivizsgáltatni magunkat.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Hidvégi Edit, Dr. Brugós László
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.