Parlagfű: így lehet elkerülni az 5 millió forintos bírságot

Szerző: Everling Viráglabor Kft.

Magyarország egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek, sokan mégsem veszik elég komolyan a problémát. Még most sem késő elkezdeni irtani a gyomnövényt, de néhány dologra kiváltképp oda kell figyelni.

A külterjes és az építkezési területeken sokan nem gondolnak bele, hogy a megbolygatott és parlagon hagyott földrészeken a parlagfű a legelső növény, ami megjelenik, mivel az üres területeken a pionír növények jelennek meg legelsőként, többek között ez az allergiát okozó növény. Pedig a hatályos jogszabályok szerint 2018-ban a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően a bírság 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig is terjedhet.

A súlyos büntetés megelőzhető, ha időben észleljük a gyomnövény felbukkanását

A parlagfű szezon idén körülbelül három héttel később indult a hidegek miatt, de a virágzása alapvetően július végétől októberig is eltarthat, és még ebben az időszakban sem késő nekilátni az irtáshoz - mondta el Sipos-Balázsi Ágnes.

Míg 10-15 évvel ezelőtt sokan keverték össze a parlagfüvet más gyomnövénnyel, ma már nagyon ritka, hogy valaki ne ismerné fel, mégis általában nehezére esik az embereknek nekilátni a kaszáláshoz. A parlagfű áprilisban kezd el csírázni, amikor vegyszerrel is könnyedén irtható. A későbbiekben már csak kaszálással. Fontos, hogy a földfelszínhez közel vágjuk el a növényt, minél alacsonyabban, hogy ne tudjon elágazni, és ezt a vegetációs időszakban minimum háromszor ismételjük meg”– magyarázta a szakember.

Bővebben Az allergiás kötőhártya-gyulladást leggyakrabban a parlagfű okozza

(Everling Viráglabor Kft.)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Víz okozta csalánkiütés avagy...

A víz okozta csalánkiütés (aquagenic urticaria) a csalánkiütés (urticaria) egy ritka fajtája. Vízzel történő érintkezést követően kiütések...

Allergiás reakciót okozhat a...

Kevésbé ismert, hogy számos, a környezetünkben élő rovar is kiválthat allergiás reakciókat az arra érzékenyek körében - tudtuk meg a...

A leggyakoribb kérdések a...

A parlagfű virágzása átlagosan július végétől kezdődik meg, ekkortól egészen október közepéig okozhat allergiás tüneteket. Míg ez az időszak...

És ha nem a parlagfű a hibás az...

Egyre több embert érint az allergia, így nagyon sokat hallhatunk a fajtáiról, a tüneteiről, a kivizsgálások és kezelések módjairól. A kiváltó...

Küszöbön az idei parlagfű szezon

A leggyakoribb allergén növény virágzása hamarosan kezdetét veszi. Az előrejelzések szerint - az enyhe tél és a csapadékos tavasz miatt - az...

Parlagfű helyzetkép: egyre több...

A parlagfű pollenszórásának csúcsidőszakában a lakosság egyre nagyobb része tapasztalja allergiás tünetek jelentkezését. A szakember szerint a...

Parlagfű: jótékony és hasznos...

Az interneten kering egy levél, amelynek írója azt taglalja, a parlagfű mennyire egészséges és intelligens növény. Annak fényében, hogy minden...

Együtt a legrosszabb:...

Közeleg június 30-a, a földhasználók számára törvényben előírt határidő területük parlagfű-mentesítésére, melynek elmulasztása akár 2...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.