• Itthon a parlagfű, a skandináv országokban a poratka az első számú allergén

        Szerző: Orvostkeresek Egészségmagazin

        Az elmúlt húsz évben megduplázódott az allergiások száma Magyarországon, jelenleg a lakosság negyedénél mutatható ki valamilyen túlérzékenységi tünet. Az allergia a környező országokban élőket sem kíméli, van, ahol még magasabb a betegek aránya.

        Prof. Nékám Kristóf, a Budai Allergiaközpont allergológusa, a Magyar Allergia Szövetség elnöke a megelőzésről és kezelésről nyilatkozott.

        A tendencia nem új, az allergiások számának drasztikus emelkedése évtizedek óta követhető folyamat. Mi a helyzet a környező országokban, máshol is ekkora gondot jelent az allergia?

        - Azt kell mondjam, hogy igen, sőt, bizonyos szempontból még szerencsésnek nevezhetjük a hazai helyzetet. Tőlünk nyugatabbra, Hollandia, Belgium, de Svédország egyes részein az allergiások aránya már most is eléri a 30-40 százalékot. A különbség annyi, hogy míg nálunk a parlagfű, a környező országokban más-más allergén okozza a legtöbb panaszt. A skandináv országokban a csapadékosabb időjárás és a tenger közelsége miatt magasabb a páratartalom, ebből adódóan a lakások belső levegőjének fokozott poratka terhelése a fő gond.

        Allergia miatt is lehet beteges a gyermek

        Ha a gyermek az őszi-téli időszakban visszatérő légúti fertőzésektől szenved, érdemes utána járni, nincs-e allergia a háttérben. Télen a lakáson belüli allergének - a penészgomba és a poratka - okozhatnak panaszokat. Allergia miatt is lehet beteges a gyermek>>

        Ezek szerint az időjárási, földrajzi viszonyok okolhatók azért, hogy hazánkban a parlagfű az első számú allergén?

        - Részben igen, de hozzájárul az is, hogy a parlagfű meglehetősen igénytelen és gyorsan terjeszkedő gyomnövény. Nyáridőben olyan gyorsan képes új hajtásokat növeszteni, hogy emiatt az egyszeri kaszálás a szezonban nem elég a pollenmentesítéshez.  Hazánkban jelenleg 5-700 ezer hektár a részben, vagy egészen parlagfűvel fertőzött terület nagysága, ez természetesen nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a legtöbb panaszt ez a növény okozza. Emellett lényeges az is, hogy a fehérje szerkezetéből adódóan a parlagfű a legagresszívabb allergén. Ezt a tulajdonságát a magas légszennyezettség is tovább erősíti.

        A parlagfű pollen felületén könnyen megtapadnak a levegőben lévő szennyeződések, a dizelkorom, és a pollen allergén molekuláival együtt váltják ki a súlyos allergiás gyulladást.  A levegőben lebegő szerves szennyező anyagok a parlagfű virágporát borító védőfehérjét is károsítják - az így  megbontott burokból az allergiát okozó, a szervezet számára  testidegen fehérjék erősítik a reakciókat – a betegek tünetei ezért is erősebben lehetnek, mint évtizedekkel ezelőtt.

        Hirdetés

        Milyen adottságok, vagy a családban előforduló betegség esetén lesz valakinél magas az allergia rizikója? Létezik módszer a megelőzésére?

        Allergia megelőzés anyatejjel

        Évezredes gyakorlat, hogy az anyák szoptatják saját csecsemőjüket. Ezt a táplálási módot nagyon jól megalkotta a természet, mert szinte minden szempontból ez az optimális a baba számára. Allergia megelőzés anyatejjel>>

        - Allergia esetén a hajlamot örököljük, ez valóban fontos szerepet játszhat a betegség megjelenésében. Ha mindkét szülő allergiás, a gyermeknél közel 80 százalék a tünetek megjelenésének az esélye. Az allergia megelőzése azonban már korábban, az előző generációknál kezdődhet, tehát már mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy az unokáinkban se növeljük a betegség rizikóját. Ehhez a legalapvetőbb lépés a dohányzás kerülése.

        Érdekes megfigyelés, hogy a pollenszezonban született gyermekeknél 5-10 százalékkal magasabb a későbbi életkorban megjelenő légúti allergia kockázata, tehát ilyen szempontból a születés időpontja is rizikónak tekinthető. Az újszülött immunrendszerének „egyedfejlődése” már a szülőcsatornán átjutás során, az anyai  baktériumok kontaktusával  megkezdődik, a természetes szülőutakon történő szülés tehát kedvezőbb feltételeket biztosít a születendő gyermek számára az allergia megelőzésének szempontjából.

        Gyógyítható és megelőzhető-e az allergia?

        Az allergiát kiváltó anyag (allergén) kerülése csak az első életévekben járhat igazán sikerrel, de a folyamatos üvegbúrában való élet nem megvalósítható, ezért ez az út - még ha előre is látjuk az egyénre leselkedő veszélyt - nem megvalósítható. Gyógyítható és megelőzhető-e az allergia?>>

        Fontos, hogy a felnövekvő gyermek környezetét ne tartsuk túlzottan sterilen, az állandó fertőtlenítéssel ugyanis megakadályozzuk, hogy a szervezete átessen azokon a mikrofertőzéseken, amelyekre az immunrendszer megfelelő éréséhez szükség van. Emellett az anyatejes táplálás is nagyban hozzájárul a betegség megelőzéséhez.

        Mit tegyen az, akinél a tünetei alapján felmerül az allergia gyanúja?

        - Ha pollenallergiáról beszélünk és nem a lakáson belüli allergének által kiváltott panaszokról, - hiszen azok egész évben tüneteket okoznak - akkor mindenképp figyelmet érdemel, ha a beteg visszatérő, az év azonos időszakában jelentkező, megfázáshoz hasonló tüneteket tapasztal.

        Az allergia szemviszketést, könnyezést, orrfolyást, orrdugulást, tüsszögést, torokkaparást is okozhat, láz, hőemelkedés nélkül, ezek a legjellemzőbb panaszok. Ilyenkor érdemes allergológushoz fordulni, aki a megfelelő vizsgálatok elvégzésével képes azonosítani a tüneteket okozó allergént és személyre szabott kezelést összeállítani.

        Senkinek sem javaslom, hogy az interneten terjedő félinformációk alapján kezdjen öngyógyításba, de a patikai, recept nélkül kapható készítmények is csak átmeneti enyhülést hoznak, ha valóban allergiás. Sőt, esetükben könnyen fennáll a hozzászokás veszélye. Igaz ez különösen a nyálkahártya lohasztó szerekre, amelyek használata csak a csomagoláson jelölt ideig – ez általában egy hét, tíz nap - javasolt, de ez idő alatt is csak az orrdugulást enyhítik, az allergia többi tünetét nem. Ennél sokkal jobb hatást érhetünk el a szakorvos által javasolt kezelési tervet követve.

        (orvostkeresek.hu; forrás: www.allergiakozpont.hu)

        Módosítva: 2015.04.27 23:23, Megjelenés: 2015.04.27 23:23
      • Cikkajánló

        Alváshiány

        Alváshiány

        Cs. K., fordító

        Összeadódik, de egyszerre nem pótolható. Mit tegyünk, ha alváshiányunk van?

        Lézeres szemműtét

        Lézeres szemműtét

        Szponzorált tartalom

        Vajon miért ilyen népszerű a lézeres szemműtét? Utánajártunk. (x)

        Hogyan mentsünk életet allergiás sokk esetén?

        Különböző élelmiszerek, gyógyszerek, de akár darázscsípés is kiválthat súlyos, esetenként akár életveszélyes allergiás reakciót. Az úgynevezett anafilaxiás sokk váratlanul jön, sokan ráadásul nem is tudják, hogy ők maguk vagy egy családtagjuk érintett.

        A gyermekkori ételallergiáról általánosságban

        A gyermekkori ételallergia hazánkban a gyermekek kb. 7 százalékát érinti. Gyakorisága miatt jelentős, ezért összeszedtük róla a legfontosabb tudnivalókat.

        Előtej (kolosztrum) - Mikor, mennyi a normális?

        A terhesség hónapjai alatt a hormonális változások miatt a női mell különleges átalakulásokon megy keresztül: mirigyállománya felszaporodik és alkalmassá válik a tejtermelésre. Míg a tejbelövellés a szülés után pár napot még várat magára, az úgynevezett előtej az első perctől kezdve a baba rendelkezésére áll.

        Kérdések és válaszok a parlagfű-allergiáról

        A növény virágzásának csúcsidőszaka augusztus közepétől szeptember közepéig tart.

        Mi az a keresztallergia?

        Többen megfigyelhették már, hogy allergiás panaszaik - főleg allergiaszezonban - olyankor is erősödnek, amikor nincs semmilyen jel arra, hogy az allergén-koncentráció emelkedett lenne a környezetben. A panaszokat ez esetben keresztallergia is okozhatja.

        Parlagfű allergiások óvatosan fogyasszanak steviát!

        A stevia (sztívia) a jázminpakóca nevű növény leveléből készült, cukorbetegek, diétázók körében közkedvelt édesítőszer. A természetes, kalóriamentes, a nádcukornál akár 200-300-szor édesebb sztívia fogyasztása parlagfű allergiásoknál azonban kellemetlen tüneteket is okozhat.

        Parlagfű-allergia és immunterápia

        Elkezdődött az allergiaszezon, ismét hosszú a várakozás az allergológusnál: megérkeztek a nyírfa, mogyoró allergiások, ők a már kialakult allergiás tüneteik miatt jöttek gyógyszert felíratni.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA