Diagnosztikai módszerek - Kiválasztásos urográfia

Dr. Laki András
szerző: Dr. Laki András, radiológus - WEBBeteg
frissítve:

A kiválasztásos urográfia (urographia) a vese és a húgyutak vizsgálatára szolgáló, hagyományos röntgentechnikát alkalmazó, kontrasztanyagos diagnosztikai módszer.

A kiválasztásos urográfia lényege, módszere

Az eljárás során intravénásan (injekció vagy infúzió formájában) jódtartalmú kontrasztanyagot juttatnak a szervezetbe. A kontrasztanyag a vesék által a vérből a vizeletbe választódik ki, így kirajzolja a vesék üregrendszerét, a húgyvezetékeket és a húgyhólyagot is. Közvetlenül a beadás utáni percekben még a vese állomány (parenchyma) halmozását láthatjuk.

A kontrasztanyag előtti, úgynevezett natív felvétel után a beadást követően meghatározott időközökben néhány felvétel készül, melyek pillanatképeket adnak az üregrendszerek, majd a húgyvezetékek (ureterek) és a húgyhólyag telődéséről illetve annak kóros eltéréseiről. A vizsgálat a kontrasztanyag beadását követő 20-30 percig tart, de néha későbbi felvételekre is szükség lehet. Egyes esetekben, ha a húgycső elváltozására van gyanú, vizelés közbeni felvételt is lehet készíteni célzottan az alsó húgyutakról.

Az urográfia tehát a vesék kiválasztó funkcióját használja fel, így sikere és eredménye is függ a veseműködéstől. Rossz vesefunkció esetén nemcsak a vizsgálat diagnosztikai értéke csökken, hanem a kontrasztanyag a vesék további károsodását okozhatja. A megfelelő vesefunkció alapvető feltétele a vizsgálatnak, de a vesefunkció pontos meghatározására nem alkalmas.

A kiválasztásos urográfia szerepe - CT és MR urográfia

Az urográfia több évtizedes múltra tekinthet vissza, és a vesék és húgyutak elváltozásainak hosszú időn keresztül egyedüli olyan vizsgálati módszere volt, ami nem invazív (vagyis a testbe nem behatoló) eljárásnak számít. Az utóbbi évtizedekben azonban a modern képalkotó vizsgálatok (az ultrahang, a CT és az MR) a legtöbb esetben kiváltotta az urográfia szerepét. Ezek elterjedése előtt fontos szerepe volt a húgyúti kövesség, a vese és a húgyutak fejlődési rendellenségeinek, daganatainak, sérüléseinek megállapításában.

A vizsgálat természetéből eredően a kontrasztanyag röntgenárnyéka jó felbontással kirajzolja a húgyutak belső kontúrjait és azok elváltozásait, de nem ad közvetlen információt a vese és a húgyutak falán kívül eső környezetről, így a modernebb képalkotó vizsgálatokhoz képest korlátozott értékű.

Az urográfia modern alternatívájaként elsősorban a CT vizsgálatok kerültek előtérbe. Egy ureterkő helyének megállapításához például a natív (kontrasztanyag nélküli), és újabban már a jelentősen csökkentett sugárdózisú (low dose) CT vizsgálat is elégséges.

CT és MR urográfia

Az intravénás kontrasztanyagos CT (és MR) vizsgálat kiegészíthető olyan rekontrukciós felvételekkel is, melyek az urográfiához hasonlóan a teljes húgyúti rendszert egyetlen képen, plasztikusan, akár három dimenziós hatású felvételen ábrázolják, és emellett a közeli és távolabbi környezetet is megmutatják – utóbbira a hagyományos urográfia nem képes, ez a CT illetve MR urográfia. Az MR képalkotásnak van olyan lehetősége, hogy kontrasztanyag adás nélkül is ábrázolja az üregrendszert, uretert, húgyhólyagot, így az ilyen típusú MR urográfia teljesen független a vesefunkciótól.

Az ultrahang csak részben pótolja az urográfiát – például a vesék üregrendszeri tágulatát, vagy a húgyhólyagban lévő daganatot érzékenyen kimutatja, de nagyon korlátozott az értéke az ureterek elváltozásai esetén (kövek pontos helyzete, daganatok, esetleges sérülések).

A hagyományos urográfia fentiek mellett sem vesztette el teljesen a szerepét illetve a vizsgálatok között ma is jelen van, de az elvégzése nagyban függ a helyi lehetőségektől és a helyi gyakorlattól, szokásoktól is. Mivel technikailag csak egy hagyományos röntgenfelvételi berendezésre van szükség, így olyan helyeken is hozzáférhető, ahol nincs CT, de az urológusnak sürgős információra van szüksége a terápiás döntéshez.

Kapcsolódó betegségekről

Hogyan kell készülni a vizsgálatra?

A vizsgálat előtt már 4 órával nem szabad étkezni, de tiszta folyadék (víz) fogyasztása ajánlatos, ami a vesék védelmét és a jó kiválasztást szolgálja. Étkezni azért nem szabad az urográfia előtt, mert mellékhatásként előfordulhat hányinger, hányás is, ami telt gyomorral sokkal veszélyesebb lehet.

A vizsgálathoz friss vesefunkciós laborvizsgálati eredmény szükséges. Ennek részleteiről a vizsgálatot végző munkahelyen tájékoztatják a beteget.

Az intravénás urográfia kockázatai

Az intravénás urográfia során adott jódtartalmú kontrasztanyagok ritkán okoznak mellékhatásokat, de ezek a nagyon enyhe lefolyásúaktól az életveszélyes szövődményekig is terjedhetnek. A legfontosabb az allergia-szerű (anafilaxiás) reakció, ami viszketéssel, csalánkiütéssel, légszomjjal, vérnyomáseséssel, szapora szívműködéssel járhat, de elvétve előfordulhat életveszélyes keringési és légzési elégtelenség is. Az urográfiát végző munkahelyeken ezek elhárítására mindig fel kell készülni, orvosi felügyelet és megfelelő készenléti gyógyszerek, életmentő eszközök megléte kötelező.

A vizsgálat nem végezhető el ismert kontrasztanyag-túlérzékenység esetén, valamint többek között, jelentősen beszűkült vesefunkció és pajzsmirigy-túlműködés esetén.

Terhesség alatt minden ionizáló sugárzással járó vizsgálat kerülendő és csak a diagnosztikai haszon és kockázatok igen alapos mérlegelése után végezhető el a sugárdózis lehetőség szerinti minimalizálása mellett.

Lásd még Kontrasztanyagok fajtái és mellékhatásai

Dr. Laki András, radiológusForrás: WEBBeteg
Orvos szakértőnk: Dr. Laki András, radiológus

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Laki András, radiológus
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus, Dr. Laki András, radiológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.