• NagyVilág
        Bebe blogja

        Programok Hétvégére

        Ez a hétvége sem telhet el programok nélkül. Megint jó pár alternatívát próbálok felsorolni de programokban a hétvégén sem lesz hiány. Bár tény és való a héten és még az elkövetkezendő héten is a sporté lesz a főszerep.

        Akit érdekel egy kicsit is a streetball az semmiképpen se hagyja ki a Körmendi Streetball 2008 nevű rendezvényt. Ezt a sportot amit egy kosárra játszik 3-3 ember 1993ba hozták be először Magyarországra. Bárki játszhat nem a profizmusról szól a dolog hanem az élvezetről és a sportszerűségről. Kiegészítő programként láthatjuk a hazai kosár élet nagyjait, és például zsákolóversenyt is. Mindezt Augusztus 9.-én Körmenden reggel 9 órától.

        Szintén remek kikapcsolódásnak ígérkezik a Péntek-szombatra szóló Miskolci rendezvény. Az NÁSZ nevezetű rendezvény idén is várja az extrém sportok kedvelőit. Pénteken kipróbálható lesz a Factory Aréna összes extrém sportja. A falmászás, a Skate park a triál pálya és számos remek kikapcsolódási lehetőség.

        Akik nem olyan aktívak azoknak is akad sportesemény méghozzá nem is kicsi. Ugyanis ma este elkezdődnek az ötkarikás játékok melyet az M1 közvetít élőben. Ma kora délután az időeltolódás miatt a nyitóünnepséget láthatjuk 13:45 kor. Már másnap szombaton is sok magyar sportolóért szurkolhatunk. Például Nagy Orsolya vívás, Bodrogi László kerékpár, Csernovszky Éva ? Judo, vagy a Magyarország ? Svédország kézilabda meccs. Tehát bőven akad programunk.

        Hétvégén se fogunk unatkozni de aki másra vágyik, vagy nincs ideje egyik programra se akkor legalább sétáljon egyet, hiszen ezzel is tett egészsége megőrzése érdekében!
        --- Cs.B ---



      • Blog leírása

        Amit az életről tudni érdemes az új generációnak - KamaszPanasz
        Látogatás: 54492 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Archívum

      • Hirdetések