ÁTKOS KARÁCSONY

A karácsony mindig szörnyű volt  házasságunk alatt. Nem tudom, akkoriban mi vitte rá, hogy tönkretegye ezt az ünnepet. Azt észrevettem, hogy általában rühelli az olyan alkalmakat, amikor jó képet kell vágni, amikor lehet örülni valaminek, vagy amikor esetleg jól érezhetjük magunkat.

Például nem egyszer vicces, humoros, de mindenképpen könnyű műfajú színházi esték után csúcsosodtak ki a vitáink. Tudom, hogy furcsán hangzik, de mégis így volt: nem bírta elviselni, hogy a körülötte levő emberek nevetnek, és esetleg őt is "behúzták a csőbe", orvul ás aljas módon, aminek utána neki is nevetni kellett valamin, elengedni magát, jó kedvűnek lenni. Úgy hadakozott ellene, mint más a fertőző betegség ellen. Ilyen esetek után mindig begorombult, ordítozott, csapkodott, szenvedett, mint aki legalábbis a becsületét vesztette el.Mindig keresett egy jó kis ürügyet, amin mélységesen elkedvetlenedhetett, a végsőkig húzva az elviselhetőség határait. És mindig talált.

Karácsonykor rendszerint történt valami, ami nem illett az ünnepi környezetbe.Persze, sehova sem illet, legfeljebb egy diliházba. Az ünnepi asztal leráncigálása, az ajándék sarokba dobása, vagy asztali áldás helyett asztali átok: te húgyagyú, hát milyen anya vagy te, ezzel akarod megmérgezni a kölykeidet? (általában az ünnepre vett jégkrémtorták okozták a galibát)- szóval ezek mind iszonyúak voltak, bármikor is, de karácsonykor valahogy jobban fájtak.

Amióta elváltunk, megszűntek ezek a purparlék, de jöttek helyette mások. Így sincs békés ünnepünk soha, a gyerekeket idegesen rángatja a nagymamához, aztán vissza, és itthon is csak tortúra az ajándékozás. Közben pedig folyamatos, és a karácsonyi ünnepek tiszteletére felfokozott ígéretek az öngyilkossági szándék mihamarabbi beteljesítéséről.

Szóval még mindig szorongok karácsonykor. Bármi lehet.Igazából nem is kell történnie semminek ahhoz, hogy szar legyen valami, elég csak a történés lehetőségének szünet nélküli fejünk felett való lebegése is.