PÁNIKANALIZIS

Olvasgatom, hogy ki hogyan éli meg a pánikságot. Próbáltam én is analizálni magam, mostmár ezredjére,mit is érzek,  amikor rám tör a frász.

De nem olyan könnyű ez. A pánikroham alatt aligha tudok  a folyamatokra figyelni. Inkább egy utólagos rekonstrukció során szedegetem össze, kétes emlékfoszlányaimból, hogy mi is történt tulajdonképpen.

Nincs halálfélelmem, ahogy ezt a szakirodalom pedig "előírja". Csak attól félek, hogy épp az utcán leszek rosszul, kiszolgáltatottá válok, eseménnyé, hogy bajt, felfordulást okozok,amiktől pedig irtózom. És attól félek, hogy darabjaimra hullok szét, ripityára török, mint a földre ejtett tükör, apró, sebző szilánkokká.

S annyira félek ettől, hogy egy idő után valóságosan, köznapi Pygmalion-effektusként, tényleg érezni kezdem testem széthullásást, a kontroll elvesztését. Annak riadalmát, hogy már nem tudom irányítani magam. Átveszi a hatalmat fölöttem valami,aminek semmi köze hozzám, ami vad, idegen, és taszító, valahonnan mélyről, pokoli mélyről.