TUALJDONSÁG-VÁLTÁS

Blog: Pánikcsata - Szerző: hilda

Juhász Ferenc mondta apja halála kapcsán: "halált megsejtő tulajdonságváltása" volt. Szerinte ugyanis biztos jele  a közelgő halálnak az, ha valami szembetűnő új szokást vesz fel az illető. Olyat csinál, amit addig nem jellemzően.

Juhász Ferenc például onnan tudta, hogy az apja órái meg vannak számolva, amikor el tudta vele olvastatni a József és testvéreit.Egyébként soha nem szerette a könyveket. Most meg egy ilyen vastag, nehéz művet, szép csendben végigolvasott.

Lehet, hogy van ebben valami. Mert ha belegondolok, a körülöttem meghalóknál is találok hasonló dolgokat. A szomszédunk halála előtti időkben csendes lett, szinte kedves, ami gyökeres ellentéte volt az addig megélt és mutatott énjének. Apám ki nem álhatta az édességet, halála előtt meg nem győzte anyám a lekváros buktákat dagasztani neki. És Albert Györgyi is: a barátnője, akivel halála előtt fél órával beszélt telefonon, azt mondta, depresssziós barátnőjét már rég hallotta ennyire jókedvűnek.

Na, de elég volt a halálból! Én még élek! És élni is akarok jó sokáig. Még szeretnék látni sok mindent. Főleg a lányok boldogulását. Meg azt,ahogy búcsút intek pánikságomnak.