GYÓGYSZEREK (?)
Augusztus huszadikán egy mini osztálytalálkozót rögtönöztünk. Aki elérhető és mozdítható volt, azt oda csődítettük a főtérre. Persze, nem sokan jöttünk össze, eleve kevés embert találtunk meg, és a megtaláltak felének már volt egyéb dolga arra az időre.
Így történt, hogy nagy nehezen heten összeverbuválódtunk a régi csapatból. Nem tudom mennyire jellemző, és nem is akarok rajta különösebben filozni, de tény, hogy csak lányok jöttek el.
Érdekes dolgok sültek ki. A hét emberből öt mesélt olyan betegségről, amely folytán valamilyen dilibogyót kellett szednie. Volt olyan, akinek vérnyomáscsökkentés mellékszereként írtak fel egy erős nyugtatót, volt, aki autóbalesete folyományaként szedte a pirulákat, egy másik csak klasszikusan, menedzser-léte kísérőjeként.
Arra gondoltam, ez elég pocsék statisztika. Ilyen fiatalon ennyi szart beszedni. Mert persze mindegyik beszámolt a gyógyszerek okozta bajokról, hallucinációkról, függőségről. A társaságban két lány is volt, aki saját erőből kikászálódott ördögi köréből. Mindketten olyan kálváriát jártak és olyan mélyen megtapasztalták a dilibogyók kellemetlenségeit, hogy valósággal megrémültek tőle, és azt mondták, inkább az eredeti tünetek, mint ezek itt. Attól fogva kihajították gyógyszereiket, és megpróbáltak önfegyelemmel, önszuggesztióval hatni idegállapotukra.
Nem tudom, mennyire reprezentatív ez kis felmérés, és mennyire a véletlen műve. Ha természetes, hogy egy harmincas társaság több, mint fele nyugtatókra kényszerül, az azért nem valami felemelő érzés. Ahelyett, hogy örültem volna:nem vagyok egyedül, nem vagyok kivétel, inkább bosszankodtam, és dühöt éreztem: hát micsoda világ ez,(vagy inkább micsoda lelkek?) hogy csak lenyugtatózva vagyunk képesek elviselni?