KRITIKÁRA BEMUTATKOZOM
Egy barátnőm, aki tud arról, hogy blogot írok, és rendszeresen olvassa is azt, megkritizált a minap. Azt mondta, alig írok magamról, nem derül ki semmi rólam.
Erre a következőket válaszoltam. Szerintem egy ilyen jellegű naplónak egyáltalán nem az a célja, hogy magáról írjon az ember, itt a téma a lényeges. Senki sem azért kattint ide, mert rám kíváncsi, hisz nem is ismer, hanem azért, mert valamilyen szempontból érintett a témában. Vagy ő, vagy valamelyik rokona, ismerőse küzd hasonló problémákkal, és azt szeretné megtudni, másnál hogy van ez, és nem azt, hogy ki vagyok én.
Másrészt hiába blogot ír az ember, ezt az ultramodern, világgá kürtölő műfajt, sohasem erre gondol írás közben. Fogva tartják még a hagyományok és az emlékek. Amikor leülök írni, az pont olyan, mint húsz évvel ezelőtt, amikor naplót vezettem, csak az eszköz változott meg. Nem gondolok arra, hogy ezt ország-világ olvassa, emberek ezrei, mert ha így lenne, talán sok mindent le sem írnék, de legalábbis nagyon erős szűrón engedném csak át. Az ember nem mutatkozik be naplójának, vagy csak nagyon ritkán, nem másnak, hanem magának ír.
Ebből aztán persze egy meglehetósen hibrid megoldás születik, az a bizonyos karinthys "nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" tudat.
Mégis írok most magamról, hátha a barátnőm kifogása másokban is megfogalmazódott. Bepótolom ezt a hiányt.
Krisztusi korban vagyok, a magam harminchárom évével. Két kislányom van. Az egyik tíz, a másik nyolc éves.Egy klinikán dolgozok, laborban. Két éve elváltam.A férjemmel kilenc évig húztuk.Ő úgy emlékszik, hogy remek volt a házasságunk, én úgy, hogy borzalmas.Fogalmazzunk úgy, hogy "a valóság szubjektív percepciója szignifikáns oppozíciót mutat". Ez elég tudományos ahhoz,hogy eltávolítson attól a pokoltól, ami emlékeimben megmaradt róla. Nem szakadtunk még el egymástól, folyamatosan az öngyilkosságot helyezi kilátásba, ha "nem jön meg az eszem."
Hogy mitől lettem pánikos, azt már többször próbáltam megfejteni, többek között ezeken az oldalokon is.Nyilván minden adottságom megvolt hozzá. Más színészi vagy művészi adottságokkal születik, nekem meg ez jutott. Ezoterikus tanulmányaim után már tudom, hogy semmi sem véletlen, nem lázongok sorsom ellen, még akkor sem, ha most még nem látom az összefüggéseket. Olyan testi és lelki kondiciókkal rendelkeztem, és aztán olyan sorsom is volt, ami éppen predesztinálhatott erre.
Na, de ennyi elég is, így is túlléptem azokat az íratlan szabályokat, amit egy illedemes blogkészítőnek nem ártana betartani.Túl hosszú lettem, úgyhogy mára "le is tészem a lantot."