pánikcsata

Szerző: hilda

A BLOG LEÍRÁSA

Manapság "divatos" lett a pánikbetegség.Sokkal többen szenvednek tőle, mint amennyien beszélnek róla. A kibeszélés, a sorstárskeresés viszonylag egyszerű alternatívája a terápiának.

Látogatás: 263832 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

TÖK MINDEGY

2008.12.04.

Mostmár biztos, hogy doki lesz a vége. Nem akartam, húztam, halasztottam, de már a dugi-piruláim is elfogytak, a türelmem meg végképp. Ez a őrült évvégi láz nem fog menni segítég nélkül.


Holnap bejelentkezek, szükégem van valami dilibogyóra, mert pánikolásom kezd nagyon fárasztó lenni. Amúgy is húzósabb a december, annyi minden összesűrűsödik a munkában, a magánéletben egyaránt.


Amikor már álmomban sem találok menedéket, akkor meg kell húzni a vészféket. Három egymást követő éjszakán végignézhettem saját kis házisorozatomat, amitől pedig rettegtem. Minden esta úgy feküdtem le, hogy jaj, csak nehogy ugyanoda menjek vissza. Nappal igyekeztem mindent elfelejteni,betakarni egy csomó lényegtelen gondolattal, a felejtés mámorító gyógyírjával,de nem ment. Előfurakodott  az önbecsapás  legvastagbbnak hitt szemétrétege alól is. Minden este ott találtam magam, a rettegés kellős közepén, totális magáramaradottságban, félelmeim horrorjában.

ÁTKOS KARÁCSONY

2008.12.02.

A karácsony mindig szörnyű volt  házasságunk alatt. Nem tudom, akkoriban mi vitte rá, hogy tönkretegye ezt az ünnepet. Azt észrevettem, hogy általában rühelli az olyan alkalmakat, amikor jó képet kell vágni, amikor lehet örülni valaminek, vagy amikor esetleg jól érezhetjük magunkat.


Például nem egyszer vicces, humoros, de mindenképpen könnyű műfajú színházi esték után csúcsosodtak ki a vitáink. Tudom, hogy furcsán hangzik, de mégis így volt: nem bírta elviselni, hogy a körülötte levő emberek nevetnek, és esetleg őt is "behúzták a csőbe", orvul ás aljas módon, aminek utána neki is nevetni kellett valamin, elengedni magát, jó kedvűnek lenni. Úgy hadakozott ellene, mint más a fertőző betegség ellen. Ilyen esetek után mindig begorombult, ordítozott, csapkodott, szenvedett, mint aki legalábbis a becsületét vesztette el.Mindig keresett egy jó kis ürügyet, amin mélységesen elkedvetlenedhetett, a végsőkig húzva az elviselhetőség határait. És mindig talált.


Karácsonykor rendszerint történt valami, ami nem illett az ünnepi környezetbe.Persze, sehova sem illet, legfeljebb egy diliházba. Az ünnepi asztal leráncigálása, az ajándék sarokba dobása, vagy asztali áldás helyett asztali átok: te húgyagyú, hát milyen anya vagy te, ezzel akarod megmérgezni a kölykeidet? (általában az ünnepre vett jégkrémtorták okozták a galibát)- szóval ezek mind iszonyúak voltak, bármikor is, de karácsonykor valahogy jobban fájtak.

TESCO-LÁZ

2008.11.30.

A hétvége a bevásárlásé volt. Meg a pániké.


Minden simán indult. Légies könnyedséggel szálltam fel a buszra, megnyugtatóan kevés ember karéjába. Nahát, milyen remekül érzem magam, nem lesz itt semmi gond. Volt tér, nem kellett levegő után kapkodnom.


Magamhoz képest hatalmas lazasággal bántam a kocsival, tologattam jobbra-balra, nézelődtem, pakolgattam a dolgokat. Elég sok minden volt a vásárlólistán, egyrészt mert kifogytunk mindenből, másrészt mert készülök már az ünnepre.

AMIKOR ÉN MÉG KISLÁNY VOLTAM

2008.11.27.

Kezdek megint egyre rosszabbul lenni. Én nem tudom, miért kötődik ez nekem mindig az év végéhez.Talán azért, mert a végsőkig húzom a kitartás,az össze-nem-csuklás gyeplőjét, az utolsó leheletemig.


Mostanában gyakran jut eszembe egy gyerekkori emlék. Alsó tagozatos voltam. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy a tanító néni évzárón összegyűjtött virághalmazát hazavigyem. Egyrészt azért mert "jó" kislány voltam, derék kisdobos, másrészt az ésszerűség is így diktálta, tekintve, hogy történetesen a mellettünk levő lépcsőházban lakott Marika néni.


Szóval emlékszem, milyen hősiesen birkóztam azzal a hatalmas kazallal, amit a lezembe nyomtak. Azt hiszem, túl becsülték képességeimet. Alig láttam az utat, nem tudtam szemmel követni a lépteimet sem. A virágok folyamatosan csúszkoráltak a kezemben, mintha bármelyik pillanatban kész lennének a földre huppani. Egész úton azon imádkoztam, jaj, csak el ne ejtsem, jaj, csak el ne ejtsem.

AZT NEM!

2008.11.26.

A párom időnként pedzegeti az együttélés lehetőségét. Hát, ezt biztosan nem hozná szóba, ha tudná, mennyire elrémiszt engem.


Nekem  a mostani  felállás tökéletes, mondhatnám, ideális.Néha találkozunk, kétszer maximum háromszor egy héten, eltöltünk pár kellemes órát, aztán kalap.Mindenki megy, amerre lát. A saját otthonába.


Nem szeretnék ennél szorosabb köteléket. A hátam borsózik a gondolatra, hogy megint együttéljek  valakivel,aki csak az életemet nehezíti meg, fájdalmat okoz, és növeli azt a problémahalmazt, ami egyébként is adott az életünkben.

BOGÁR A FÉNYFOLYOSÓN

2008.11.24.

Mindig utáltam a sötétet. Kisgyerek koromban sokáig csak úgy tudtam elaludni, ha anyu égve hagyta a sarokban rogyadozó állólámpát. Sokszor még ma is ez az első kép, amikor becsukom a szemem, vagy aludni készülök. Gyakran jön elő az a tétova, imbolygó fény, amit a kis piros lámpa akkoriban árasztott magából.


Van, amikor szándékosan élesztem fel magamban a képét. Amikor nagyon magam alatt vagyok, vagy nagyon vágyok biztonságra. (Mikor nem?) Szóval ilyenkor képes vagyok előhozni magamban, majdnem olyan sikerrel, mint amilyennel a  nyálelválasztást beindító citrom-kép jár.


Ahogy bejöttek a sötét novemberi délutánok, megzavarodtam. Olyan lettem, mint a bogár, akit megtévesztenek az esti fények. Kerestem a saját helyem, a fényfolyosóm, amin közlekedhetek, amin oda érek el, ahova mennem kell.

LÁBTÖRLŐ-HISTÓRIA

2008.11.23.

Az SMS óta megint gyanakvó vagyok. Az utóbbi időben elültek  kapcsolatunk hullámai, most megint fodrozódni látszanak. Talán az a baj, hogy lett egy barátom? Ezt nem tudja elviselni? Vagy megint felgyűltek benne szenvedése hulladékai? Vagy egyszerűen csak rossz passzban van, ahogy elvárható ez november végefelé egy depresszióstól.


Nem tudom, csak azt, hogy nyugtalan vagyok miatta. Ma reggel a lépcsőházban össze volt kuszálva az alsó két szomszéd lábtörlője. Csak nem ő járt itt éjszaka?


Annak idején, házasságunk alatt is voltak rossz napok. Egyszer hazamentem anyuékhoz úgy, hogy ő nem engedte. Másnap arra keltünk otthon, hogy eltűnt a lábtörlőnk. Fejjel lefelé lógott a fenti szomszéd balkonjáról. Képes volt 300 kilométert levezetni ezért.

MINT A KUTYA

2008.11.20.

Vannak érzékenyebb napjaim, amikor sokkal sebezhetőbb vagyok, mint a sok évi átlag. Közel van hozzám a sírás birodalma,bármi felnyithatja a könnyzsilipet. Ilyenkor a magam és a világ fájdalmaira is intenzívebben reagálok.


Biztos, megvan ennek az oka, ha nagyon akarnám, pontosan, lépésről lépésre össze tudnám szedni, hogy milyen momentumok vezettek ide, milyen sérelmek növekedtek bennem idáig.


Ilyenkor elég egy rossz mondat, egy apró bántás, sőt, akár egy kósza, elvétett gondolat is, hogy összeszoruljon a torkom.

SMS EGY ÖNGYILKOS-JELÖLTTŐL

2008.11.18.

A volt férjem időnként megörvendeztet egy-egy szívhez szóló üzenettel. Mikor már azt hiszem, minden oké nála, de legalábbis el kezdett egy normális mederben folyni az élete, akkor jön egy hívatlan és váratlan "életjel" tőle.


Azt írta, elég volt nyomorúságos tengődéséből, most és azonnal véget vet neki. Ennyi. Ezek után folytasd csak nyugodtan az életedet. Ejtőzz a Tv előtt, nevetgélj a gyerekekkel, főzz finom vacsorát.


Nem attól félek, hogy megteszi. Arra már lett volna módja az elmúlt hat év alatt. Nagyjából ennyi idő óta bombáz a fenyegetéseivel.

AZ OTTHAGYOTT RIZS

2008.11.17.

Na, itt vagyok. Túléltem. Megint túléltem.Meglepő, igaz?


Végigcsatáztam egy hétvégét, ami nem is volt igazi csata, inkább csak görcsös koncentráció, aminek a tárgya a tartás volt. Hogy össze ne omoljak a már említett szilánkdarabokra, hogy egészben maradjak, hogy ne rogyjak össze, mint egy bábfigura, amit az előadás végén lehúznak a kézről és hanyagul a sarokba dobnak a következő fellépésig.


Egyetlen egy pillanat volt, amikor azt hittem, átlépem az önkontroll maszívan őrzött határait. Ebédkor hullámzott felém egy rosszullét, megsuhintott, de nem tepert le. Iszonyú hányingerem támadt és remegni kezdtem. De még mielőtt a villa hangos virtustáncot lejtett volna a kezemben, udvariasan megköszöntem az ebédet, és félrevonultan. Minden mozdulatra nagyon vigyázva, óvatosan, mint a lassított felvételeken.