pánikcsata

Szerző: hilda

A BLOG LEÍRÁSA

Manapság "divatos" lett a pánikbetegség.Sokkal többen szenvednek tőle, mint amennyien beszélnek róla. A kibeszélés, a sorstárskeresés viszonylag egyszerű alternatívája a terápiának.

Látogatás: 259228 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

HALÁLOS SZERELEM

2009.01.06.

Hosszú folyosón megyek, tőlem jobbra és balra félig nyitott ajtók. Találomra bekukkantok egyikükön. Először elvakít a fény, hunyorognom kell, a kezem a szemem elé kapom védelmezőn. Aztán egyszercsak kibontakozik a ködből a szerelemem, az egyetlen, aki volt és marad nekem. A férjem előtti fiú.

Halálos szerelem volt, a szó szoros értelmében. Annyira szerettem,hogy már akkor is éreztem, ezt nem lehet hosszú távon  bírni.Lángoltunk,égtünk egymás közelében, de egymástól távol is, a vágytól, egymás akarásától.

Ez olyan szerelem volt, amit, ha filmen nézünk, csak ócsárolunk,"tiszta giccs",mondjuk szájelhúzva, vagy amin csak ironizálni, vagy csak cinikusan szórakozni tudunk, mert annyira nem valóságos. És ez mégis az volt.

Igaz, csak egy éves. Majdnem egy éves. Az évforduló bizarra sikeredett. Egy véres fényképet kaptam tőle. Ez volt a zakója zsebében, amikor hozzám igyekezett.Miért is hajtott annyira?

Amikor közölték a hírt, semmit sem hittem el belőle. Gépiesen beültem a barátja kocsijába, és a helyszíre hajtottunk. Ott találtam ezt a fotót, összetaposva, mocskosan,a leperzselt fűbe nyomva.

Álmomban ő jött tehát felém. Annyira boldog voltam. Azt mondta, ne féljek, nincs semmi baj.Mosolyogva közelített felém, meg akart simogatni.

Mielőtt a keze arcomhoz érne, mindig felébredek.Mindig, több mint tíz éve. Mindig, amikor szerelemre vágyok. 

BETEGSÉGEK

2009.01.04.

Azt írtam, hogy jól sikerült a szilveszter, ami igaz is, bár esett egy apró folt makulátlanságán. Mindannyian megbetegedtünk. Ha nincs lelki kín , legyen legalább egy kis testi-alapon.

A kisebbik lányomnak egyszerűen elment a hangja.Érdekes, mert hál'isten semmi egyéb baja,nem lázas, és semmi ilyesmi. A nagyobbik meg taknyos, köhög, szerencsére, ő is láz nélküli. Engem meg már novembertől kínoz valami, ami nem engedi, hogy levegőt kapjak. Állandóan el van dugulva az orrom, nem bírok végigaludni egy éjszakát.Ez persze meg is látszik rajtam. Iszonyúan nézek ki. Egyébként sem voltam soha valami szép nő, de most aztán rátettem egy lapáttal. Karikás a szemem, nyúzott az arcom, sápadt vagyok, szóval kész horror.

Ráadásul utálom a hideget, a telet, alig várom, hogy vége legyen. Ha tehetném, én is a Karib-tengeren süttetném a hasam, mint a nagynénémék. akik minden januárban egész hónapot töltenek valamilyen melegebb éghajlaton. De amíg azért kell izgulnom, hogy a téli fűtést ki tudjam fizetni, addig nem nagy esély van erre a fűtés nélküli, ragyógó, forró lábáztatásra.

SZILVESZTERI UGRA-BUGRA

2009.01.02.

Nem tudom, van-e olyasmi szólás, hogy amilyen az újév első napja, olyan a folytatás, vagy ahogy érzed magad szilveszter éjjelén, úgy fogod érezni magad az év folyamán is. Ilyen vagy valami hasonló, mert jó lenne ez most nekem.

Felhasználhatnám önterápiámban, és mint egy győzelmi zászlót lobogtathatnám, hogy lám, minden esélyem megvan minden jóra. Merthogy a szilveszter egész jól sikereredett. Pedig semmi kedvem nem volt elmenni, a párom ismerősei körébe. Nem azért, mintha utálnám őket, semmi bajom velük, de alig ismerek valakit. Idegen vagyok köztük.Arról nem is szólva, hogy egy-egy mélypont után többmázsás vontató tud csak kimozdítani valamilyen irányba. Ilyenkor rühellek kimozdulni sündisznóállásomból,s tényleg , egy idő után pontosan olyannná válok, mint egy sündisznó. Összekupurodok, arra törekszem, hogy senki sem vegyen észre, bevackolom magam, miközben a befelé nővő tüskéim folyamatosan sebeket ejtenek rajtam. Szóval nem vagyok egyszerű eset.

El lehet képzelni, milyen nagy erőfeszítésembe került, hogy mégis összekanalaztam magam. Egyrészt azért, mert tartoztam ezzel a páromnak, másrészt azért, mert magasabb szellemi erőknek is adósa voltam. A józan ész mindenek felett álló parancsa ugyanis szintén erre ösztönzött. Hagyjam abba végre a nyűszítést, erőltessek magamra valami emberformát, és tegyek valamit azért, hogy a többiek közé mehessek.

Erőfeszítéseim nem voltak hiábavalóak, s mint egy jó ima, meghallgatásra találtak. Rögtönzött Hóhér-istenem megjutalmazott bátorságomért. Egészen jól éreztem magam, sokat táncoltam, és fogadok, hogy az egész bagázsban az égvilágon senkinek eszébe sem juthatott, hogy az a nő, aki egyébként olyan lelkesen ugra-bugrál a szoba közepén, pár perccel azelőtt még a démonjaival folytatott vérre menő küzdelmet.

KEDVES ZANAMI

2008.12.29.

Most neked írom ezt a blogbejegyzést, mert tényleg annyira megható, hogy így figyelemmel kíséred a sorsom. Nagyon jó, hogy vannak olyan emberek, akik bíztatnak, akik figyelnek rád, ha ez nem lenne, akkor nem sok értelme lenne az egésznek.

Elsősorban és mindenek felett itt vannak a lányaim, akik ennek az egész értelmetlen kínlódásnak a végén ott állnak, és integetnek felém. Olyanok ők, mint egy beláthatatlan alagút végén álló csodalények, akik várnak,  izgulnak értem, akik nagyon akarják, hogy meggyógyuljak, hogy leküzdjem az összes elém gördülő akadályt. Pedig semmiről sem tudnak.Néha tisztán látom őket, bíztató és szemet gyönyörködtető fényben, néha alig kivehetően, pislákoló homályban, de derengenek mindig, még a legmélyebb gödrökből is láthatóan.

De mellettük még ott integet egy csomó más ember, például a doki, a barátnőm, egy kedves kolléganőm, Juli néni a szomszédból, és Te is Zanami, akik, tudom, tiszta szívből drukkolnak nekem, velem vannak, akkor is, amikor nem látom őket. Ti vagytok az én testet ötlött angyalaim, a védőszentjeim, akik kihúznak a csávából, felráncigálnak a hajamnál fogva, ha éppen arra van szükség, rámordítanak, vagy szelíden fülembe súgnak, mikor mire van szükség.

Köszönöm, hogy vagytok nekem. Köszönet mindenkinek, akiben a segítségadás nagyobb, mint a passzív ámulat.

MOST MI A FENE VAN?

2008.12.25.

Nem írtam egy ideje, aminek két oka is volt. Az egyik az, hogy tényleg nem volt rá időm. Karácsonyi készülődés, és társai.Mindenki tudja,miről beszélek.A másik az, hogy teljesen elment a kedvem.

Már az utolsó bejegyzésem estéjén éreztem, hogy valami nem stimmel. Kerülgetett valami kéjes, fojtogató szorító érzés, ami kísértetiesen hasonlított a hajdan volt pánikok előszelére. Először elhessegettem magamban a gondolatot. Ugyan már, az nem lehet, hisz én teljesen jól vagyok az utóbbi időben, jó kislány módjára szedem a gyógyszert, csupa jót tapasztaltam, szinte tünetmentes voltam. Nem, az nem lehet, hogy visszajön ez a rettenet.Nem történhet semmi baj.

Keresgéltem is rögtön magyarázatokat. Biztos, csak megfáztam, elfáradtam, lerobbantam, lemerült az elemem, kipukkadt a légzsákom, csak gyors szervíz szükségeltetik, és minden a helyére pattan azonnal.

Ez az áltatás el is ment egy darabig, éppen addig, amíg le nem taglózott egy rosszullét. Egyszerűen remegni kezdtem, olyan voltam, mint a földrengéskor asztalon felejtett pohár, rázkódtam, pánikhullámaim ütemére. Mert ilyen kézzelfoghtó tünetttel szemben hatástalan maradt az önáltatás. Először csak a testem jelzett, vad rázkódásal, de rögtön nyomában ott sompolygtak a félelmeim is. Először csak kicsi, utálatos kételyek formájában, aztán már igazi félelmekként, végül meg sírásra késztető iszonyatként. Ebben már benne volt az, hogy nem akarom, hagyjon engem békén, benne volt a menekülési kényszer,  és a tudat, hogy tehetelen vagyok. Megint visszazuhantam, mint a galacsingyúró bogárka a homokban. Nem értettem , nem akartam elhinni. Mi a fene történt most velem? Hát már megint? És éppen a szentestén?

Az ajándékozás után. A lányok, a drágáim csak lestek, hogy milyen hamar otthagyon őket, és loholok az enyhet adó ágyam felé.Elfáradt anyu, olyan sokat dolgozott, gondolhatták megértően magukban, miközben lelkesen majszolták az egyébként elég tűrhetúen sikerült karácsonyi mézes süteményt.Lehet, hogy igazuk is van, talán csak ennyi az egész: túlhajszoltam magam. Majd meglátjuk. Ma csak kába voltam, tompa, pont mint aki csatát vesztett, és bukásába fárad bele.

 

ÉNEKELTEM ÁLMOMBAN

2008.12.19.

Tegnap nagyon jó álmom volt, amin meg is lepődtem egy pillanatra, mert nem jellemző rám, hogy derűseket álmodnék. Leggyakrabban szorongásos, üldözéses álmaim vannak, amelyikekben folytonosan el akarok utazni, de sohasem sikerül, valamit mindig otthonhagyok, lekések, és sohasem keveredek vissza a kiindulási pontomhoz.

Mondom, ezekhez képest tiszta felüdülés volt ez az álom. Valamilyen jópofa cigánytársasággal énekeltem együtt, remekül. Jó hangom volt, és istenien éreztem magam, jó kis buli-hangulat volt. Kislányom szerint csak túl sokat néztem Bangó Margitot a Hal a tortán-ban. Pedig nem is.

Örültem, végre egy jó álom.Gondoltam utána nézek, mit jelent. Hát, kár volt. Álomban énekelni mindenképpen szomorúságot hoz , és ha ráadásul cigányok is belekeverednek a történetbe, akkor valami megcsalatás, kifosztás, hoppon maradás is társulhat hozzá. Legalábbis az álmoskönyvek szerint. Na, puff neki.Még az álom sem ígér semmi jót.

TŰRHETŐ HÉTVÉGE

2008.12.16.

A hétvége tűrhetően telt. Nem szép tőlem ez a megfogalmazás, nagyobb lelkesedést kéne kiváltania annak a ténynek, hogy különösebb rosszulléteim nem voltak.

Igaz, mind a két nap otthon voltunk, csak szombat reggel kellett elmennem egy rövid kis bevásárlásra. Nem mondom, hogy nem huzakodva tettem, egyáltalán nem fűlt hozzá a fogam, de végül is gond nélkül megúsztam. Attól fogva viszont csak a négy fal között voltam, s ebben a helyzetben általában kutya bajom szokott lenni, leszámítva azt a pár kivételes helyzetet, amikor már itt is pánikolni kezdtem.

 A lányokkal szombat délután szalvétáztunk, néhány ember ilyen ajándékot kap majd tőlünk karácsonyra. Imádjuk csinálni, igazán léleksimogató dolog, merő terápia. Bár azt hiszem, minden alkotó tevékenység az,szóval egyáltalán nem humbuk a művészetterápia, én aztán  tudom, hogy nagyon is hatásos.

Amikor csinálunk valamit, kicsit megáll az idő, teljes valónkkal oda koncentrálunk az alkotásra,mély elmélyülést érzünk és tiszta örömöt. Kár, hogy nagyon kevés idő van ilyesmire. Nehezen tudom beilleszteni a mindennapjaimba.

Szóval klassz volt a délután, este meg eljött a kedvesem, és négyesben kártyáztunk. Remekül telt az idő. Azt érezhettem, hogy normális vagyok, hogy nincs semmi baj, hogy szinte teljes az idill. Csak jó hatások értek ezen a napon. Ilyen is van. Isten áldja érte azt, akit megillet!

HAT A GYÓGYSZER?

2008.12.13.

Lehet, hogy tényleg hat a gyógyszer? Vagy csak ócska trükk az egész: egy jó kis placebo-hatás?

Nem tudom, nem is igazán érdekel,de az tény, hogy két egészen jó napot könyvelhetek el magam mögött. Meg tudtam vásárolni a karácsonyi ajándékokat, egész komoly forgatagokban lófráltam, sőt, még a karácsonyi kirakodóvásáron is gond nélkül végigmentem.

Hihetetlen érzés volt, maga a diadal. Lám, nem történik semmi, nincsenek szorításaim és félelmeim, csak megyek és bámészkodok a sorok között, néha még meg is állok vagy kérdezek valamit. Ezek a látszólagos hétköznapi dolgok számomra maguk voltak a csodák. Boldog voltam, áldottam magamban a dokit, magamat és az egész világmindenséget.

Nekem már megvan a karácsonyi meglepetésem. Édes istenem, csak hosszantartó legyen!

ÓCSKA MARIONETT

2008.12.10.

Voltam dokinál. Nem történt semmi különös, de legalább bespájzoltam egy időre a dilibogyókból.Beszélgettünk egy kicsit, de tényleg csak pár percet, a kinti várakozóstáb miatt ennyire futotta.

Őt is hajtotta a teljesítménykényszer, én sem tudtam volna nyugodtan diskurálni, ha a többi, bebocsátásra váró betegre gondolok.

Szóval megkérdezte, hogy mitől félek igazán. Mondtam, hogy nem szeretnék elájulni az utcán. Azt felelte, hogy engedjem el ezt a félelmem, ne gondoljak erre, engedélyezzem magamnak az ájulást. Legalább megtapasztalom, hogy nem olyan nagy ügy,semmilyen következménye nincs.

Hát, nem győzött meg teljesen. Vagyis egyáltalán nem.Én már ájultam el jó párszor életem során.Már maga a tény, a feltűnősdiség kellemetlen. De akkor még ott van a sérülés lehetősége is, és a nyomában fakadó kalamajka. Arról nem szólva, hogy könnyen hozzászokhat ehhez is az ember.

Nem megy valami? Nem akarok szembesülni valamivel? Ki akaraom vonni magam a forgalomból? Na, akkor uzsgyi, gyerünk, jól jön egy kis ájulás! Pont ezt akarom elkerülni. Nem akarom elhagyni magam. Éppen azon görcsölök, hogy tartsam rozoga vázrendszerem, hogy egybemaradjak, mert olyan vagyok, mint egy kutyafuttában összefércelt, ócska,kiszuperált marionett, amit nem kis erőfeszítésbe és művészetbe kerül egyben tartani.

MINT A LÁZAS BETEG

2008.12.07.

A hétvégén olvastam egy könyvet, amely többek között egy lázas beteg állapotát írja le. Idemásolom, mert pont ezt érzi egy pánikos is. A tünetek detto egyfomák, úgy éreztem olvasás közben, hogy nahát, ezt meg rólam írták, pont ezt tapasztalom, amikor a roham bekeríteni látszik.

"Védekezett, ahogy bírt, behúzta a rekeszizmát, igyekezett a lehetőségig helytállni.Nem szabad engednie, különben bőre egyetlen tétova remegéssé válnék,arca vízzé oldódnék, orra, szeme, füle, haja egyszerűen szétesnék, elrothadna, leválnék, mint holmi moha. És a keze, a lába is;kétségtelen, hogy azok is lehullnának róla."