Történések

Kavarognak bennem az elmúlt hetek-napok.

Elmentünk Egerbe CT-re(merthogy épp ideje így négy hónap után.)Minden porcikám tiltakozott-ép ésszel könnyen felfogható,előre látható volt,hogy a tüdőgyuszi nem tett jót nekem,hiszen egy immunrendszerünk van,azt lehet odaállítani mindenhez,vírushoz,bacihoz,daganathoz...Két és fél hónapig az immunrendszeremet egy félrekezelt tüdőgyuszi kötötte le...

Jól kezdődött,mert nem tudták beadni a kontrasztanyagot,portba nem vállalták.Durvák voltak,na mindegy,hozzászoktam...:(

De apu ragaszkodott a natívhoz,hiába mondtam,hogy nem informatív,sőt,az is kétséges,hogy össze tudják hasonlítani a márciusival...

Megtörtént a natív CT,apu jött egy óra múlva az eredménnyel,amin tul.képp majdnem minden stagnált,kivéve,hogy novumként leírtak egy 5x5 cm-es lobulált terimét a petefészekkel kapcsolatban...zakatolt az agyam:mi az a lobulált?????Lobus-lebeny,rekesz.Rekeszes terime??????Rögtön tudtam,hogy baj van,aztán utánéztem a neten...

Irány a nőgyógyászat,a doktornő elképedt arca mindent elárult:"De hisz ez solid..."Utána fölküldtek a nőgyógyászati onkológiára egy híres profhoz,aki hihetetlenül durva volt...

-Ez rosszindulatú.

-De honnan tudja professzor úr,szövettan nélkül?

-Tudom és kész!Törődjön bele!-ordított rám.

Padlót fogtam.Előtte két hónappal voltam hasi UH-n,ahol ilyen jellegű probléma még kanyarban sem volt.Két hónap alatt diónyi nagyságúra nőtt bennem ez a valami...

-És...nem műtenek meg?-kérdeztem tétován.

-Amíg nincsenek tűrhetetlen fájdalmai,vagy vizelési panaszai,nincs értelme-ez csak a jéghegy csúcsa.

Hát akkor?Várjam meg,hogy ez is áttéteket adjon mindenhová,és pusztuljak el mérhetetlen kínok között?!

Nem nyúlnak hozzám,le vagyok írva...

Akkor döntöttem úgy,hogy megpróbálom a Kaqun-fürdőt.Ez legalább nem fáj-mert abból bőven kijutott 35 éves létemre.

De-ez az utolsó.Ha nem segít-hazamegyek meghalni,ezt már mindannyian tudják.Nem várom meg,míg pelenkázni kell,és 40 kilóra aszódik a testem.

Más.

Január óta annyi mindent elvesztettem:három munkahelyet,a kiskutyámat-és bekövetkezett az,amitől a legjoban féltem:Kölyköcskét sem tudom már úgy nevelni,ahogy egy 12 éves fiúgyerek megkövetelné.

Úgyhogy tegnap óta már nem debreceni lakos,és beíratták egy másik iskolába,apuékhoz fog járni,ott fog lakni,amíg------

Amíg?

Kétesélyes,na ja.Vagy meggyógyulok,ami a csodával határos lenne,vagy megdöglök,ami nem zavar,amitől nem félek,csak a méltatlan szenvedéstől.

Elment a kicsikém.

Hálás vagyok apuéknak,mindenért.De ha belegondolok,hogy nem lesz kiért reggelente fölkelnem,hogy nem látom a negyvenes lábát kikandikálni a takaró alól reggelente,hogy nem fogok tudni az apró-cseprő dolgairól...Bömbölni tudnék.

Ha ezt tudtam volna 24 évesen,eszem ágába nem jutott volna megszülni.Akkor angyalka lett volna belőle-meg nem született angyalka.Önző vagyok?Úgy,de úgy fáj,hogy rátelepszik a mellkasomra a fájdalom,és már sírni sem tudok,csak üres vagyok,és minden olyan hiábavalónak látszik.

Többet tudok majd törődni magammal-mindig másokért éltem.A betegekért,a gyerekemért,anyámért.

Magam,én?Ki vagyok én,vagyok-e egyáltalán,ha nem vagyok anya,nővérke,Angeleyes?Létezem egyáltalán?Hol a lényem esszenciája,van-e egyáltalán,érek-e valamit?A társadalom szempontjából biztosan nem.

Volt egy fórum,ahol úgy éreztem,befogadnak,megértenek.Onnan is klöktek,pedig csak segítségért kiáltottam.

Sokszor nem szeretek egészséges emberekkel beszélgetni-nem értenek,más az értékrendjük.Köztük "otthon"voltam.Én is hibás vagyok,hogy kikerültem,de most már nem bánt.Elvagyok magam.Eddig is egyedül voltam,eztán sem lesz másképp.

Napról napra nehezebbek a lépteim.

Levegőt...