Jól csak a szívével...

Ti láttatok már a szívetekkel?

De úgy igazán,belülről.Amikor nem számít,kivel beszélsz,honnan jön,mivel foglalkozik,férfi avagy nő-e,öreg vagy szegény,szép vagy csúnya...

Nagyon kevésszer adatott meg számomra...egyfajta belső beszélgetés volt ez,vagy valami energia,szívtől-szívig,lélektől-lélekig...talán amikor még gyerek az ember,ez a belső látása nem homályosodik el.

Amire visszaemlékszem,az a gyermekem születése,néhány félig-meddig tudatos érintés,de ezek az "élmények"sosem voltak teljesek,és hosszú ideig tartóak...a  legmeghatározóbb persze Kölyök születése volt...

Ma az egyik barátnőm elhívott magával kicsi utcánk végén levő templomunk déli miséjére,ahol a két gyermeke ministrált.Jó úton haladok valamiféle belső megvilágosodás vagy nem is tudom,mifelé...szabad ezt mondanom vajon?Őszintén kérdezem.

A férje és a gyerekei előrementek,mi meg sétáltunk még majd'egy órát.Kisütött a Nap,mégis nagyon hideg volt.Elmélyülten figyeltem barátnőm élénk mozdulatait,a csillogó arcpírt az orcáin(próbáltam kitalálni,milyen márka lehet:))))a szemüvege keretét,élénk szemét...eljutott a tudatomig,amit mondott,sok-sok mindenféléről beszélgettünk,nagyon jólesett,hogy én is tudok neki segíteni...

Aztán valami megváltozott.Elkezdtem "hallani",amit mond.Aztán már azt sem,legalábbis nem olyan minőségben...Nem tudom,nem tudom megmagyarázni,mi történt.

A szívemmel láttam.

A szívemmel,de valahonnan olyan elérhetetlen mélyről-vagy magasról-ahová emberi elme,tudatos elme nem hatolhat.Azt éreztem,minden mindegy,egyek vagyunk,a gyökereink,hogy minden,de minden egy-valami tökéletes harmónia áramlott köztünk egy pár másodpercig...de legjobb lenne inkább hallgatnom,mert szavakkal úgysem tudom leírni,amit éreztem.Ép ésszel felfogható dolgokohoz nem sok köze volt...

Valaki tudja,mi történt velem?...Bármilyen "magyarázatot" elfogadok...