Második kemo

ELŐUTÓIRAT:innen üzenem mindenkinek,hogy ez az én blogom továbbra is.

Ha valakit megsértettem,bocsánatot kérek,és mindezzel együtt felajánlom kényelmes helyemet erre a hátralevő 10 hétre,betegségemmel és érzéseimmel,fájdalmaimmal és bizonytalanságommal  egyetemben.Szóval,ha valakit megbántottam,mindig gondoljon arra,hogy lehetne ő a másik oldalon,valamint lehetnék én-a közömbös emezen.

Higgyétek el,QRVA keskeny az átjáró a két világ között!!És senki, senki nincs bebiztosítva!

Ma megkaptam a második kemot.Látta valaki Dávid prof műsorát az Echo TV-n?Esküszöm,meg fogom nézni,annyian ajánlották.Ez a kemo a 22-es csapdája.

Nagyon nagyra becsült,szeretve tisztelt Kovács Ádám,a Celladam feltalálója írta:"Az immunológia azt mondja,hogy tíz a hatodikon,vagyis egymillió sejtszámig,az immunbalansz jól működik.Azt a szervezet még tudja tolerálni.Onnan jön a lejtő.Az az érdekes,hogy az egygrammos tumortömeg,az már olyan állapot,mint a sakkban a harmincadik és negyvenedik lépés viszonya.Mert a negyvenedik az egy kilogrammos tumortömeg,ami 10 a tizenkettediken sejt,és az már az élettel összeegyeztethetetlen...Vagyis matt...és az onkológia ezt a Bermuda-háromszöget védi,ráadásul olyan eszközökkel,hogy az immunrendszert tönkreteszik a csapásterápiával,és azt várják,hogy ez az érzékeny egyensúly magától helyreálljon...Ezt a filozófiát ép ésszel nem lehet megérteni."

Hát igen.Tudtátok,hogy minden egyes kemoterápia ötmillió forintot ér a kórházaknak?Vajon miért nem tudok tiszta szívvel ezek után arra gondolni,hogy gyógyítanak?

Ma volt egy kis izgalom,ami állítólag mindenkinél bekövetkezik egy enyhe allergiás reakció formájában.Meg is kaptam a magamét:"Nyugodjunk meg,nyugodjunk meg!"-mindezt kb.egy ötéves szellemi szintjének megfelelően.Tudjátok,kurva szar,hogy nagyjából minden egyes szavukat értem,tudom,mit miért csinálnak.Szeretnék nyolcvanéves idős parasztnénike lenni a tanyáról,aki feltételek nélkül átadja magát a "városi doktoroknak",akik meg akarják őt gyógyítani.

De én csak egy cinikus 35 éves vagyok, és nem egy strigula,aki szeretne élni még sokáig.

Bocsánat,kicsit ilyenre sikeredett a bejegyzés is.Túl hosszú volt a nap,túl sok volt benne a hallgatás mindkettőnk részéről,és a bántás...Kedves és én.Nem tudom,kibírjuk-e.

Adieu...

Ui:Palya Beát hallgatok,a Tchiki-tchikit,a Transylvániából.Jelenleg ez illik tomboló lelkiállapotomhoz.Ha meggyógyulok,többek között azzal fogom megünnepelni,hogy felmegyek Pestre,egy jóféle-igényes kis meleg buliba,és amúgy istenesen kitombolom magam.

Ámen.

ui:tudjátok,hogy ez a kibaszott kemo fáj?!

És csesszétek meg,nincs bátorságom visszautasítani.Pedig én okoztam magamnak,mégsem merem magam magamra bízni,az öngyógyító erőimre.Mondjátok:gyáva kutya vagyok.:P