Vizsgálat

Ma megvolt a Pet CT.

Újból és újból érzem azt a különös kiszolgáltatottságot, amellyel az ember tehetetlenül sodródik,és azon igyekszik,hogy megőrizze méltóságát, intim szféráját...És újból meg újból megfogadtam magamnak, hogy mindig emlékezni fogok erre az érzésre,és minden szavamat tízszer meggondolom, hiába ez "csak"egy háziorvosi rendelő, mégis különös jelentősége van a szavaknak...

Nagyon korán érkeztünk a PET Centrumba kedvessel,gyönyörű, vadiúj,nagyon dizájnos épület,az országban nem sok intézmény dicsekedhet ezzel.(Bár ne láttam volna belülről.)A recepciónál kedves hölgy fogadott, megérezte,hogy nagyon ideges vagyok, és talán azt is, hogy nem laikusként érkeztem ide, így elmagyarázta,hogy kisebb a sugárterhelés, mint egy négyórás repülőút során(inkább repültem volna),és hogy a javunkat akarják, stb.stb.meg hogy ő nap mint nap sugárterhelésnek van kitéve, lévén,köztünk járkál, teszi a dolgát.

Könnybe lábadt a szemem.

-De azért kap veszélyességi pótlékot, nem?-kérdeztem félig-meddig poénkodva, amin meg is sértődhetett volna, de nem tette.

-És mit érek vele, ha meghalok?-válaszolta komolyan,és meglepő dolgot tett.

Átnyúlt a pult felett,és megfogta a kezem.

Végig megnyugtatóan szorította, amíg még a szükséges dolgokat elmagyarázta.Ezerszer és ezerszer köszönöm neki!Amit éreztem, azt nem lehet egy doboz bonbonnal megköszönni,és szavakkal sem...Visszafordultam az ajtóból, egy pillanatra összefonódott a tekintetünk,azt hiszem, érezte, mit köszöntem meg neki...Az egészségügy csendesen szorgoskodó, igazi hősei...

Azután hopp, jeges vízbe ugrás: a pár méterrel arrébb levő vizsgálóhelyiségbe érvén, pont az ellentettje fogadott.Egy hangos, erősen kifestett hölgy, aki talán már belefáradt a munkájába, talán nem is volt túl empatikus, mindenesetre nem volt egy kellemes élmény...Kérdéseket tett fel,miután behívott egy szobába, de pl.nem csukta be a szoba ajtaját, amit a kolleganője,egy idős párral, már megtett,ők utánam jöttek.Hangos volt, morcos, megfellebbezhetetlen, mindent tudó...brrr.

Kedves mindvégig síkideg volt, amíg vércukrot mértek, majd beadták az izotópot.Onnantól kezdve sugárveszélyes voltam:((((((

(Később viccesen megjegyezte:Nagyon ügyes voltál, kicsim!Nem is balhéztál annyit,mint gondoltam!!Tudom, mire értette:amikor keresgélték a vénámat, amit a kemo erősen tönkretett, az egyik lány a csuklóm felé kezdett tapogatni.Mondtam:nem,nem,azt felejtsd el!Ott a legfájdalmasabb,tudom...A nővér szabályosan presztízskérdést csinált belőle, hogy azt mertem mondani:kérlek, ha nem találod a vénámat, hívj valaki mást.Jötta  kolleganő, aki egyből meg is találta a huncut vénát.Az egyes számú áldozat, akinek nem engedtem meg, hogy a csuklómat szurkálja, fejcsóválva ment ki a helyiségből,és valami olyasmit motyogott:nem,nem bírok vele, valaki mondja már meg neki,hogy ne csinálja ezt.

De mit?Én, ha nagy ritkán nem tudom valakitől bent levenni a vért, másodjára nem szúrom meg!Azt mondom, menjen be a városba, egy "igazi"laborba,ahol mindennap 500 vért vesznek le-fejenként,nyilván rutinosabbak, mint én.)

 Utána RETTENETES rész következett.Kibírhatatlan!

Képzeljétek,EGY TELJES ÓRÁN KERESZTÜL csendben kellett maradni...

És mozdulatlanul feküdni,hát, majdnem megőrültem.Kedvessel kézjelekkel beszéltünk, azért röhögtünk egy párszor, hogy majd'megfulladtunk,néha szeretkezést imitáltunk:)))))Hát,nem bírunk magunkkal sosem:))))Az mán tényleg a vég lenne, ha komolynak kellene lennem...:)))

Utána...a legteljesebb kiszolgáltatottság,igaz,csak negyedórán keresztül...egyedül egy nagy teremben, a gép kicsi, szűk,fura hangokat ad ki...Istenem ,soha, de soha többet, kérlek...Isten megteremtette az embert,aki aztán istennek képzelve magát,a tökéletességre, és halhatatlanságra törekszik...

Valahogy kiszabadultam, utána jött a meglepi:eredmény 2-3 hét múlva.Vagyis az újévben.

Mondjuk, nem érdekel.Elgondolkoztam:akármi az a májamon, én már "hagyományos"kezelési módokat nem vállalok be,nem hiszek bennük.És ha az a valami egy másodlagos tumor, a kemotól??Vagy a sugártól???Basszus,eltelt hét év, amiről nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eltelik:akkor az ember nem is gondol arra,hogy amit tesz(sugár,kemo)az csak tűzoltás...Ezt én okoztam magamnak, nekem kell megszüntetni...és ezt vállalom.

Nagyon sokan szorítottak,ez jólesik...

De a szorongás bennem van, nincs kedvem befejezni a télapós novellát,vagy mi a francot, pedig tudom,hogy jó lenne...szívből jött...