Nagy túlélők

Keserű,ráncokkal mélyenárkolt-rovott arc derül fel,ahogy a buszmegállóban mellé lépek.

Jó hatvanas,életbe belekeseredett férfi,egyazon évben vesztette el súlyos beteg feleségét,és fiát.Gyakorlatilag senkije nincs.

Furán indult a "kapcsolatunk"',nem engedett sokáig az álarc mögé néznem,keserű dac fedte vonásait-szívét-lelkét.Arrogáns volt, megközelíthetetlen.Aztán egyszer úgy adódott,hogy egyedül voltam,még Doki érkezése előtt-akkor még élt a felesége, súlyos daganatos beteg volt-és próbáltam neki kedvezni,tudtam,hogy sietne haza-mindenki előtt kiadtam a gyógyszereit.Valami hihetetlen hatása volt ennek az apró kedvességnek.Azóta csak rávigyorgok,és megkérdezem:

-A szokásosat, Balog úr?

-A szokásosat,drága-mosolyog ő is hálásan,apró kis játékunk ez lassan két éve.

Láttam,hogy örül nekem,ritkán van kivel beszélnie-szörnyű lehet magányosan.

Mindenféléről kerül szó, megtudom,hogy nemsokára  egy hónapra elutazik a rokonaihoz,mert jönnek az ünnepek, és nehezen viseli egyedül.Ez az első karácsonya a felesége és fia nélkül.

-Igen, jól teszi, hogy elutazik,ráfér magára egy kis levegőváltozás-mondom tűnődve.

Aztán-mert mi mást is tehetnénk-az ország gazdasági helyzetére terelődik a szó.

-Tudja, nővérke, az a baj velünk,hogy soha nem tudtunk összetartani, a történelem során mindig széthúztunk-mondja komolyan, érdeklődve hallgatom, sokat látott-tapasztalt ember.-Aztán meg velünk mindent meg lehet csinálni, igazi birkanép vagyunk...csak tűrünk, tűrünk,és ki tudja, meddig...

Igaza van.Életemben nem féltem ennyire a jövőtől.Életemben nem volt szükségem ennyire arra, hogy napról-napra éljek, és bízzak az Égiekben, hogy mindig megadatik amennyi kell...

Látom az embereket magam körül.Látom a kisnyugdíjas nénikéket, akiknek lassan valóban kérdés, hogy egyenek, vagy tüzeljenek télen...kiszolgáltatottság, félelem,szegénység-rettenetes szegénység mindenhol.

És mégis-mi vagyunk a nagy túlélők országa.:)

A nagyikák, akiknek valahonnan mindig és mégis kerül pénzük dugicsokira az unokáknak,a jószomszédok, akik,ha többet főznek, gondolnak rád is,ha leárazás van, felhívnak telefonon, hozzanak-e ezt-azt.Az eladó, aki szintén minimálbérért,de mégis rád tud mosolyogni,és odasúgja:Nem ajánlom.Tegnapi.

A nővér,akinek a lábában több kilóméter van, mint egy hosszútávfutónak,nincs hétvégéje-ünnepe,de alázat van benne az emberek iránt, és tudja: egy érintés gyakran többet ér minden gyógyszernél.A doktornő, aki ügyeletből jön rendelés előtt, ügyeletbe rohan rendelés után, és mégis értő figyelemmel hallgatja a beteget, és úgy tud örülni egy csomag diónak,mintha aranyat kapott volna,és mindig sugárzik belőle az életöröm-nem tudja senki, hogy húsz évesen meghaltak a szülei,és saját maga finanszírozta az egyetemet,mellesleg ő nevelte fel az öccsét...

A szociális munkás,akinek tizenikszév munka után a legfontosabb az ember,és ragyog, ha a munkájáról beszél-apró cigánygyerekek,akikből tanult ember lesz talán, drogosok,akik évek óta tiszták,közmunkások, hajléktalanok,akiknek lehetőséget teremt egy jobb életre...

Anyák, akik hisznek,mindig-mindig hisznek, még ha úgy érzik, nincs is tovább.

Azt mondják, az öngyilkosok országa vagyunk.Igen, tudom.Én azt mondom, a túlélők országa is vagyunk.Kemény nép,tele öntudattal, amit soha nem sikerül senkinek elnyomni-mert mindig lesznek,ha nem is sokan, akik emlékeznek majd, honnan is jövünk,mit jelent magyarnak lenni.

Mindig lesznek, akik a múltunkat akarják átadni majd gyermekeiknek.Mindig lesznek, akik hisznek abban,hogy-túléljük.

Mindent.

Ilyen ez az ember is,az álarc mögött,és sokan vannak így.

Nem akarok hinni abban, hogy az öngyilkosság a megoldás problémákra.A múltunkban akarok hinni, a jövőnkben, a gyermekeinkben, a küzdeni akaró emberekben.

(Üzenem ezt egy lánynak,aki most nagyon rossz passzban van.Mindig van kiút.Én megtanultam.Küzdök-küzdj te is.Hiszek-higgy te is.Szeretek-szeress te is.

Az élet értelme az élet maga.)