Tőzsdecápa kontra csülökpörkölt

Nézem a Fókuszt.Magyar lány New York-ban, a legnagyobbak között, enyhén amerikai akcentussal(erősen magyarságtudatos kedvesemnek odasúgom: na, ez is hamar el fog felejteni magyarul...)

Tőzsdecápák. Egy olyan életstílus, amiben nekünk legfeljebb csak álmainkban lehet részünk...De hogy akarnám-e, kérdéses...Nézem a magyar üzletember arcát, amint mondja: hiányzik édesanyám paprikáscsirkéje...

Mostanában-ameddig nem lettem beteg, már gyógyulgatok amúgy-biciklivel jártam be a munkahelyemre. Kb. tíz kilométer...Számomra a biciklizés olyan, mint a meditáció...Néztem a szelíd lankákat, mindent betöltött a hárs édes illata...Feszített bársony az ég. Itt minden ismerős. Itthon vagyok. Egyszerű emberekkel dolgozom, de sokat tanultam tőlük. Többgenerációs családban élnek, a nagyszülőket istápolják(milyen szép szó ez: istápolás)a nagyik cserébe nevelik a lurkókat, hogy a szülők tudjanak dolgozni...

Repülök...az életemet itt töltöttem, ide kötnek a gyökereim...itt élned, halnod kell...Itt miénk minden, nem tudják elvenni tőlünk. Sok mindent igen, de a magyarságtudatomat nem...és százszor inkább paprikás krumpli, mint idegen földön idegen étel, idegen élet...talán jobb élet, de...

Hívtak már dolgozni Svédországba, külföldön keresik a jól képzett nővéreket. De nem megyek...megtanultam napról-napra élni...vagyunk még egy páran, akik nem hagyják el a süllyedő hajót...

Itt élned-halnod kell...Hortobágy,nekem nem kell tenger, ami fölött szétszórják a hamvaimat.Legelésszenek csak békésen magyar szürkemarhák.És főzzenek csülökpörköltet, de bográcsban, mert úgy a legfinomabb...

Magyar vagyok-csak így, szerényen:)