Fogadjatok örökbe

Lagzi Lajcsi gyereke szeretnék lenni.

(Bár nem hiszem,hogy örökbefogadna.Maximum "szolgálónak"mehetnék el a ranch-re,vagy szobalánynak,vagy marhapásztorlánynak,vagy kertitörpe-pucolónak,vagy bébisintérnek.)

De komolyan.

Kivételesen nem irigykedek,csak sikerült tegnap félájultan bezuhannom újonnan földre letett matracból avanzsált hippis ágyacskánkra,és belenéznem a dobozba-mely-a-külvilágot-hozza-el,és pont a Mit eszik a szomszéd 943.részébe belekukkantanom.Na, és Lagzi Lajcsi főzött.

Miután leszereltem Kedves "Mi bajod van, mi bajod van, de látom,hogy valami bajod van"c.kvízjátéknak álcázott keresztkérdéseit,és elhárítanom Miss Juanita Rozíta de Nyávogosz alattomos támadásait,melyek legkevésbé sem tiszta 35 és feles lábaim felé irányultak, végre fel is fogtam, amit nézek.

Eddig-senki meg ne haragudjon érte-nem volt szimpatikus Lagzi Lajcsi.Volt benne valami fanyar távolságtartás,valami,ami éreztette,hogy másnak tekinti magát, mint pölö ÉN vagyok...:)))Most sem lett szimpatikusabb,ahogy a "negyedkilókenyérvagykiváltsamagyógyszerem" c.mindennapos drámajáték kellős közepén(megtekinthető minden nap éjféltől éjfélig ÉLET nevű kamaraszínházunkban,a belépés ingyenes és kötelező)a southforki ranch-csel vetekedő állapotokat idézte.

Itt egy arany kertitörpe, ott egy vendégház, amott egy kis tavacska,mindezt kb.fél magyarországnyi területen.Oké,oké-megdolgozott érte,megérdemli.(Én nem?..)de azt gondolom, ez most öntudatlanul ellenérzést vált ki az egyszerű, mezei Tv-nézőből,aki a napi 12-13 óra kétkezi munka után lerendezi az asszonyt, a gyerekeket,és szotyival-sörrel a kezében valami üdítő frisseségre vágyna, mondjuk egy jó kis pankrációra,főszerepben Kordonnal(egy betegünk elszólása:))))és pribékjeivel.

Aztán, ahogy teltek-múltak a percek, repült az idő, mint a mesében,úgy győződtem meg róla-ahogy egyébként a vendégek is-hogy Lajcsi értékrendje valódi értékrend,és nem felvett póz...

Igen, én is mindig erről álmodoztam.Igen,gyűlölöm az életem, mert nem lehetek szabad,mert a szabadságom keretein belül pont azt hiányolom, amitől érzem, hogy szabad vagyok: a korlátokat.Nem mondom azt,hogy egy erős férfikezet, mert nem szeretem a pasikat,de egy erős kezet,ami, ha kell, fölemel,ha kell, ad egy büdös nagy pofont,pölö amikor nem mentem anno orvosira rögtön érettségi után,ahogy azt egy ilyen jófejű, empatikus csajnak kellett volna,mint én:))))

(Ja,hogy az apámról beszélek?...:)Lehet.)

Igen, családot szerettem volna, három gyerekkel, hagyományos családmodell-lel, ahol az apa dolgozik, az anya otthon van, tanít, nevel szépre-jóra.Ahol a lurkók este nyolckor szappanillatún-álmosan ágyba bújnak,nem feleselnek, eszük ágába sem jut emosnak lenni,élvezik a gyerekkorukat.Apuci-anyuci szeretetben-tiszteletben élnek,nem csalják egymástse agyba, se főbe,egyáltalán nem, és nem kell havonta az étkészletet sem lecserélni,és újrafestetni a falat a szétkenődött paradicsomos káposzta miatt, ami a falon landolt egy csetepaté után.Talán nem élnek fényűzően,de mindenre jut pénz:nyaralás a Balatonon, új cipő Pistikének,használt bicikli Ágicának,havonta fodrász anyucinak, Peti, elmész apukáddal meccsre?hát persze.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak buksi fejemben tegnap este,és nem egy tegnap este...nem szeretek meleg lenni,mert törvény-és természetszerűleg elesünk ezektől a dolgoktól-de nincs más választásom, ahogy a gyerekkoromat sem írhatom újra.Ez az utam.

És az sem vigasztal,hogy Magyarországon a gyerekek 35%-a házasságon kívül születik, és egyre kevesebb a hagyományos család.

Csak néztem ezeket a gyönyörű, ártatlan-ragyogó szemű,tiszta lényeket, Lajcsi gyerekeit, látszott rajtuk,hogy szeretnek gyerekek lenni, szeretnek élni,és BIZTONSÁGBAN érzik magukat-és arra gondoltam:Istenem, add, hogy Lagzi Lajcsi örökbe fogadjon...

Nem bántom az apámat, mert nagyon szeretem, és tisztelem, és olyan életet biztosított nekünk, ami keveseknek adatott meg(csak én nem tudtam vele élni, pedig talán bennem volt a  legtöbb fantázia hármónk közül...)Ő valóban nem bennünket hagyott el, csak anyámmal nem tudott együtt élni.

De nem volt ott sokszor, amikor ott kellett volna legyen...de ezért már nem hibáztathatom.

Brrr, most annyira morcos lettem, hogy fogom Dinnyefejű Foltost, akit anno a Tescoban árasztottam el végtelen és örök szerelmemmel,s azóta elválaszthatatlanok vagyunk-és megyek aludni.

De ha Lajcsi esetleg örökbe akarna fogadni valakit-hát szóljatok...